Bisevo, Kék BarlangA Vis-sziget közelében található apró sziget, Bisevo ma már jórészt lakatlan. Az egykor itt élő ferencesek nyomait őrzi a közel ezeréves templom és kolostor. Ezek mellett azonban a szigetnek van még egy különleges vonzereje, a Kék Barlang.

Báró Eugen von Ransonet fedezte fel elsőként a barlangot, mely eredetileg csak búvárkodásra volt alkalmas, hiszen természetes bejárata a tengerszint alatt található. 1884-ben alakították ki mesterséges bejáratát, hogy kisebb hajókkal is be lehessen jutni a belsejébe.

A 24 m hosszú és 15 m magas barlang természetes bejárata a déli oldalon található. A napfény ezen a kis víz alatti nyíláson bejutva úgy törik meg, hogy izzó kék színnel árasztja el az egész barlangot. Hogy ezt a legszebb formájában csodálhassuk meg, érdemes délelőtt 11-12 óra között ellátogatni a barlangba. Ilyenkor a víz hihetetlen akvamarin színben pompázik, a tárgyak pedig ezüstös színt kapnak a fényvisszaverődés által.

Bisevo sziget

Bisevot évente több mint 10.000 turista keresi fel. A Kék Barlang mellett még egy található a szigeten, a Zöld Barlang, melyben a fények játékának köszönhetően hasonló hatások miatt zöld színt kap az egész barlang. A barlangba szervezett hajókirándulások indulnak. A nyári szezonban Komizából indulva naponta viszik kis csónakokon a turistákat nagyjából 20 kunaért. Júliusban és augusztusban elég nagy a tolongás a barlangban és a megtömött kis csónakok sem a legkényelmesebbek. Komizában magunk is bérelhetünk csónakot és azzal a szigetet is körbejárhatjuk. A sziget környéke hemzseg a halaktól, így horgászásra is kiváló hely. Szálláslehetőséget viszont Bisevo szigetén nem találunk, de mivel Vishez nagyon közel fekszik, onnan tökéletes kirándulás megnézni ezt a csodás barlangi kék fény-showt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here