Kezdőlap Franciaország 14 nap Franciaországban

14 nap Franciaországban

0

Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy két egész hetet rászánhatunk erre a csodás országra, használjuk ki maximálisan az időnket. Ehhez érdemes útitervet készíteni, természetesen nem pontról pontra, de azt beoszthatjuk, hogy egy-egy város vagy vidék felfedezésére mennyi időnk jusson. 14 nap talán éppen elegendő ahhoz, hogy Franciaország szépségeinek legjavát – ha nem is részletekbe menően, de legalább besűrítve – megnézhessük.
Útunk Párizsból indul és a Nizza szomszédságában, Eze-ben ér véget. Közben bejárhatunk borvidékeket, lüktető nagyvárosokat és a dél napsütötte tengerpartjait is.

1-4. nap: Párizs

Mit is mondhatnánk Párizsról? A fények és a romantika városa, ezernyi közhely él róla, mégis mindenkinek más és más élményeket nyújt. Városnéző sétánkat szinte mindegy, hogy hol kezdjük el, Párizsban nem tudunk unalmas vagy érdektelen helyekre tévedni. Mégis van néhány látnivaló, amit nem szabad elmulasztani. Ilyen a Louvre, a világ egyik legkitűnőbb művészeti gyűjteménye, ahol érdemes megküzdeni a tömeggel Mona Lisa csalfa mosolyáért vagy a múzeum másik büszkeségéért, a Milói Vénuszért. Ha a legszebb panorámát keressük néhány remekbeszabott fotó elkészítéséhez, menjünk fel a Diadalív tetejére és kattintsunk néhányat a Champs-Élysées, az Étoile tér és a Défense negyed felé. Ha még magasabbra vágyunk, Párizsban honnan máshonnan tudnánk a legstílusosabban letekinteni a nagyvilágra, mint az Eiffel-toronyból? A Notre Dame-ot ne csak hírhedt vízközpői miatt keressük fel, nyissunk be ajtaján és belülről is csodáljuk meg ezt a grandiózus épületet. Ha a „köztelező” nevezetességekből már nem maradt több a listánkon, pihenésképp vásárolgassunk, vessük bele magunkat Párizs belvárosának nyüzsgésébe vagy élvezzük a heverészést a Szajna partján.

5. nap: Versailles

Ha kihagyhatatlan látnivalók, akkor Párizs és Versailles kézenfogva járnak. Nincs turista, aki a francia fővárosban járva ne tenné meg a röpke kitérőt a világ egyik leghíresebb és legkáprázatosabb kastélyáig. Aki sokallná a palota felfedezésére az egy napot, az még nem tudja, mennyi érdekesség vár rá ezen az egyetlen helyen. A Tükörterem, a királyok és királynék szobái, selyemkárpitok, falfestmények, hatalmas csillárok belül és kívül a már-már túlzott precizitással megalkotott, festői park. Hihetetlen, hogy a területen, ahol ma az ország egyik ikonikus nevezetessége áll, egykor bozótos erdő borított mindent.

6-7. nap: Lyon és a Rhone-folyó völgye

Fenséges hangulattól ihletve vegyük az irányt Franciaország egyik legnagyobb városa és híres borvidéke felé. Lyon óvárosában rácsodálkozhatunk a gyönyörű reneszánsz épületekre, melyekből egy csokorban Európában itt találjuk a legtöbbet. A két folyó által határolt félsziget, a Presqui’ile Lyon legújabb része, ahol napjaink nyüzsgő, nagyvárosi mindennapjai zajlanak. Az ókori időutazáshoz fedezzük fel az egykori római városok, Vienne és Valence megmaradt emlékeit, melyek kitűnően érzékeltetik, hogy a Rhone-vidék kereskedelmi útjainak akkoriban milyen nagy jelentőségük volt. A Rhone-folyó völgyének eredetileg sziklás területét a folyószabályozzással tették termővé, ennek köszönhetően ma hatalmas szőlőültetvények és gyümölcsösök töltik meg élettel a vidéket. Festői kis települések, ódon borospincék, hatalmas borászatok váltakozása kíséri útunkat, melynek során a kóstolások mellett legalább egy bormúzeumot illik megnéznünk.

8-10. nap: Aix-en-Provence

Franciaország zöld szívébe, Provence-ba érkezünk, Cézanne földjére. A táj leírhatatlan szépségét nemcsak az itt született művész világhírű alkotásain, de számos fotón, képeslapon, filmben láthattuk már. Azonban amint megérkezünk, a közvetlen varázs hatására ezeket a korábbi emlékeket azonnal elfelejtjük. Provence ajándék minden ember számára, aki a rusztikus romantikát, a vidéki hétköznapokat, az ezer történetet mesélő dombokat és a sokszázéves, roskadozó falak meséit nyitott szívvel tudja fogadni. Aix-en-Provence a vidék legnagyobb városaként juttat a romantikából és a pörgésből is, hiszen – bár ránézésre ezt sugallhatja – egyáltalán nem egy ódon, álmos városkáról van szó, hanem egy nagyon is élénk és fiatalos egyetemvárosról. A Vendome Pavillon a város ékszere, egy gyönyörű barokk villa, belsejében régi provence-i bútorokkal, portré festményekkel, kívül pedig csodás francia kerttel. Sétáljunk el a Saint-Sauveur katedrálishoz, melyet már az 5. században elkezdtek építeni, így egyszerre számos építészeti stílust megfigyelhetünk rajta. Ha már Cézanne, látogassunk el a műhelyébe (Atelier Cézanne), ahol a festő személyes tárgyait nézhetjük meg, vásznakat, ecseteket. Ennél közelebb sehol máshol nem érezhetjük magunkat a művészhez.

11-12. nap: Antibes és Cap d’Antibes

A fényűzés, a nagyvilági élet hazájába érkezünk, hiszen beléptünk a Cote d’Azur kapuján. Mielőtt átadnánk magunkat az érzésnek, tegyünk kulturális kitérőt a Picasso Múzeumba, ahol a festő több mint 300, tenger és mítoszok ihlette alkotását nézhetjük meg. A Riviéra minden pénzt megérő, mégis ingyenes panorámájához sétáljunk végig a Sentier de Tirepoli úton, mely Cap d’Antibes partján fut végig. A Villa Eilenroc gyönyörű épületét és művészileg megalkotott parkját sem érdemes elmulasztanunk. 37 m-rel a tenger felett, kilátással az öbölre egy valóban lenyűgöző kertet csodálhatunk meg, melyet Jacques Grebernek, a híres tájépítésznek köszönhetünk. A Villa már a 19. század közepén is a helyi társasági élet központja volt és ma is színvonalas előadások helyszíne, ahol Greta Garbo és Aristotle Onassis is eltöltöttek egy éjszakát.

13. nap: Nizza

Nizza világhírű sétányán minden porcikánkat átjárja az a bizonyos Riviéra-érzés. Egyik oldalunkon az égnél is élénkebb kéken csillogó, azúr színű tenger, másikon a magasba nyújtózó pálmafa sorok, mögöttük pedig Nizza középkori óvárosa sűrű utcákkal, kopottabb és fényűzőbb épületekkel, páratlan francia romantikával. Sétáljunk a régi kikötő körül, igyunk meg egy kávét a tengerparton és egyszerűen csak élvezzük, hogy az idő ilyen nyugalomban is tud telni. Ha kipihentük magunkat, irány a Matisse Múzeum vagy a híres virágpiac, de érdemes ellátogatni a római romokhoz és a Kastély-hegyre (Colline du Chateau), ahonnan a várost és annak gyönyörű partjait a legszebb szögből csodálhatjuk meg.

14. nap: Eze

Nizzából autóval Monte Carlo felé percek alatt elérjük a szinte a tenger felett lebegő Eze falucskát. Itt járva kapcsoljuk ki a külvilág zaját és ne koncentráljunk semmire, ne keressünk történelmi látnivalókat, csak sétáljunk úgy, mintha jónéhány évszázaddal forgattuk volna vissza az idő kerekét. Nem lesz nehéz, hiszen Eze éppen arról vált nevezetessé, hogy középkori formáját szinte tökéletesen megőrizte. Mint apró sziget magasodik a Riviéra luxussal teli nappalai és szivarfüstös éjszakái fölé, köves utcái és többszáz éves házai elnyelik napjaink minden felesleges hangját. Csak az ódon fakapuk, a megkopott szökőkutak és a naptól átforrósodott köveken lustán nyújtózó macskák lesznek társaink.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version