A Városliget egy mesterségesen kialakított park számos kikapcsolódási lehetőséggel. Az 1800-as évek végén nyílt meg a Hősök tere mögötti Csónakázó-tó és Műjégpálya, melyen 1996 óta már nemzetközi gyorskorcsolyázó versenyeket is rendeznek. A tavat az Állatkerti körút övezi több látnivalóval. Itt található a 2. szám alatt a Gundel étterem, mely 1894-ben nyílt meg és 1910-ig Wampetics étterem volt a neve. Bal oldalán áll a Bagolyvár étterem, melynek a Gundellel közös a konyhája, de jóval elérhetőbb árakon kínálja ételeit. Különlegessége, hogy ez az egyetlen fővárosi étterem, ahol kizárólag női dolgozók látják el a különböző feladatokat. A körút az 1866-ban megnyílt Fővárosi Állat- és Növénykerthez vezet, melynek jellegzetes kapuja a hazai szecessziós, art nouveau építészet egyik legszebb darabja, akárcsak az Elefántház. A közelben áll Európa egyik legnagyobb fürdője a Széchenyi Fürdő. Vele szemben találjuk a Fővárosi Nagycirkusz épületét, ahol 1891 óta 125 műsorral, 15.500 előadással szórakoztatták a nagyérdeműt, az eddig több mint 25 milliós közönséget. Mellette a Vidámpark, mely 1950-ben kapta mai arculatát, története viszont már az 1800-as évek elején kezdődött. Az 1896-os világkállításra készített karton- és famakettek helyére épült fel a Vajdahunyadvár, mely valójában három épület kicsinyített mása egybeépítve. A különböző építészeti stílusokat lenyűgöző összhangban szemlélteti.
Weboldalunk cookie-kat használ a felhasználói élmény javítása és a zavartalan működés érdekében.OKBővebben.
Adatvédelmi és Süti (Cookie) kezelési irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.