Bled

Ezeréves története során Bled mindvégig ápolta hagyományait, miközben újakat teremtett. A város naptárát egész évben kulturális rendezvények és ünnepségek töltik meg. Az 1960-as évektől kezdve egyre népszerűbb üdülőhely lett, ezért rengeteg szállást, éttermet találunk itt, számos kikapcsolódási lehetőség és élénk éjszakai élet. Bled környékének szépsége ihletője zenészeknek, fotósoknak, művészeknek, emellett a város egy nemzetközileg elismert üzleti iskolával is büszkélkedhet.

Bledet az egyik legszebb alpesi településként tartják számon, melynek fénypontja kétségkívül a termálvízű, gyógyhatású tó, valamint az azt koszorúzó hegyek. A látkép vászonra kívánkozó, a levegőt harapni lehet, az aktív kikapcsolódási lehetőségek tárháza pedig szinte végtelen. Bled tökéletes választás a pihenéshez, természetjáráshoz és a romantikázáshoz is.

Bledi várA Bledi-tó közepén elterülő kis sziget Szlovénia egyetlen szigete és egyik legszebb pontja az országnak. Éppoly ikonikus eleme a vidéknek, mint a bledi vár, mely egy, a semmiből kiemelkedő magas szikla tetején ül méltóságteljesen és tekint le a környékre immár több mint ezer éve. Olyan látványt nyújt, mint a mesebeli várak, ezért a gyerekek fantáziáját is megmozgatja. Első írásos említése egy 1011-ben kelt dokumentumból származik, hivatalosan is ez a legrégebbi vár Szlovéniában. Az idők során mintha véletlenszerűen bővítették és toldozgatták volna, ezért mai arculata elég kaotikus, de éppen ez adja különleges hangulatát. A várban rengeteg a látnivaló. Található benne egy kicsi, de annál informatívabb múzeum, mely a régió történelmével ismerteti meg a látogatókat. Ne hagyjuk ki a 16. századi kápolnát, az ősi borospincét, a gyógynövény galériát és az újjáépített Gutenberg-nyomdát, ahol megnézhetjük, milyen nehéz munka előállítani csupán a turisták számára készült emléktárgyakat is. Érdemes úgy időzítenünk a látogatást, hogy az ebédet a vár éttermében költhessük el, ahonnan gyönyörű panoráma tárul elénk a tóra, a hegyekre és a messzi vidékre.

A kristálytiszta vízű Bledi-tó a Bohinj gleccser mozgásával jött létre. A 2120 m hosszú és 1380 m széles tó születése az utolsó jégkorszak idejére tehető, amikor a jég elolvadása után a medence feltelt vízzel. A tónak nincsenek jelentős mellékfolyói, csupán néhány patak táplálja. Az északi részén fakadó termálforrásokat három medencében gyűjtik össze a Toplice Grand Hotel, a Park Hotel és a Golf Hotel üzemeltetésében. Nyaranta hőmérséklete eléri a 25-26-fokot, míg télen általában teljesen befagy. A tó legszebb arcát a nyugati oldalon mutatja, gyöngyszeme a szigeten álló, barokk stílusú Nagyboldogasszony templom, 55 m magas harangtornyával, háttérben a drámai hegyekkel. A 12. századi templomot többször pusztította földrengés és az évszázadok során a villámcsapások is sok kárt tettek benne. Mai arculatát a 17. században nyerte el, belsejében figyelmet érdemel a lenyűgöző oltár és a korábbi gótikus templomból megmaradt freskók. A látogatókat tradícionális, fából készült kis hajókkal, pletnákkal szállítják át a szigetre, ahol fél órát tölthetnek el sétával és a templom felfedezésével. A helyiek azt mondják, nem az igazi a kirándulás Bledben, ha nem teszünk egy kört ezekkel a jellegzetes hajókkal, melyeknek eredete a 16. századra nyúlik vissza. Azóta a pletna készítése és speciális evezési technikája is külön tudománnyá fejlődött, melyet generációról generációra örökítenek a helybeliek.

BledA másik jellegzetes közlekedési eszköz, amire a blediek igencsak büszkék, a lovaskocsi. Ezt a szolgáltatást, télen-nyáron, az év minden napján igénybe vehetjük és nagyon megéri. Esőben és tűző napban is védve vagyunk a különleges ernyőknek köszönhetően. Nincs is romantikusabb, mint a kabátjukon rubinvörös gorenjskai szegfűt és kalapot viselő, díszruhába öltözött kocsisok mögött utazva bejárni a tó környékét.
Bled autentikus látnivalói közé tartozik a kis méhész ház, ahol ízelítőt kaphatunk a híresen finom és egészséges bledi mézből és megtudhatjuk azt is, hogy készítik ezt a természetes csemegét. Egy-két órás túrát is tehetünk és megcsodálhatjuk a gazdagon díszített, kézzel festett paneleket. A hivatásos méhész egyszerre 20-30 fős csoportokat vezet be a mézkészítés rejtelmeibe, melynek gyümölcseiből természetesen vásárolhatunk is.
Ezt a sok látnivalót megkoronázhatjuk a híres bledi krémessel, amit a városban bárhol kaphatunk. Nem egy egyszerű süteményről van szó, úgy együk, hogy évtizedek óta a kremsnita Bled egyik jelképe.

A tó körüli hegyek még azokat is csábítják, akik nem különösebben elkötelezett hívei a túrázásnak. Akár csak egyetlen kirándulás az itt töltött napok alatt és úgy hagyhatjuk el Bledet, hogy minden ajándékát elfogadtuk. A Straza tetejére egy könnyed túrával felérhetünk, de felvonóval is mehetünk. Osojnica feltehetően Bled környékének egyik legismertebb pontja. Ha máshonnan nem is, fotókról biztosan ismerősnek fog tűnni az elénk táruló kép. Egy kb. 45 perces, meredek út visz fel az első, 685 m-es csúcshoz, majd innen mehetünk tovább egészen 756 m-ig. Innen keletre a hegyvonulatok és az egész Gorenjska fennsík látványában gyönyörködhetünk.
Bled ideális kiindulópontja a túráknak. A környék legszebb természeti látnivalói a Pokljuka és a Vintgar, ahova szintén gyalogos ösvényeken keresztül juthatunk el. Az utak többsége egész évben alkalmas a túrázásra.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here