A falu nagyobb, újonnan épült része a hegyen, alsó útja a part mellett visz, ahol egy családi fogadó közvetlenül a tenger mellett rögtön lehetőséget kínál egy ebédre és persze szállásra is. Mivel nem túl felkapott a környék, a szobákat olcsóbban mérik és bár luxusra feleslegesen számítunk, szobái barátságosak, komfortosak, ráadásul fehér spalettás, tengeri panorámát nyújtó erkélyeik romantikával töltik meg a levegőt. Az étterem terasza mellett kicsi partszakasz strandoláshoz kialakítva és móló, mely mellett apró halászcsónakok ringatóznak. A kiszolgálás – mint a horvátoknál általában – itt is kedves, a családi hangulat – anya főz, apa halászik, lányuk felszolgál – pedig még kellemesebbé teszi a légkört.
Ha a reggeli lustálkodás helyett a korai kelést választjuk, azt Sveti Jurajban biztosan nem fogjuk megbánni. Van ugyanis egy felettébb fontos értéke: valódi halászfalu. Ezt az Adria partján egyre ritkábban találjuk meg, mivel a legkisebb falvak is olyan mértékben próbálnak hasznot húzni a turizmusból, hogy egykori halászfalu-jellegüket mára szinte teljesen elvesztették.
A Sveti Juraj-i halászok hagyományos evezős vagy motoros, házilag tuningolt csónakjaikon reggel hat- fél hét körül hagyják el a kikötőt. Többségük idősebb, naptól cserzett bőrű férfi, kemény arcvonásaikban a több száz évvel ezelőtt ugyanígy kihajózó halászok életútjai köszönnek vissza. Pirkad. Kinyit a pék, ébred a falu. A kikötőbe lesétálva egy másfajta élet szele csap meg. A halászat egyre kevésbé biztos kenyérkereset, sokan másfél-két óra elteltével is üresen tátongó rekeszekkel térnek vissza – úgy tűnik, nem a nagy fogások napja a mai. Ezt és az élet nagy dolgait megbeszélni a halászok a kikötő vendéglőjébe térnek be, ahol klikkekbe csapódva harsány beszélgetésbe kezdenek egy pohár bor vagy helyi pálinka mellett üldögélve. Mások a hatalmas halászhálók labirintusában vesznek el, melyek kibogozásával hosszú órákat is eltöltenek.
A kikötő padjain gyönyörködhetünk a szemközti apró szigetben, ahogy az egyre magasabbra kúszó nap sugarai mind világosabbra festik. A partmenti utcácskában ódon házak, köztük néhány rég elhagyott, tető nélküli rom, mely valószínűleg legendákat tudna mesélni, és egy római kori kis kápolna maradványai. A falu temploma ugyan negyedóránként ütve jelzi az idő múlását, de az itteniek mindennapjaiban a sietségnek nyoma sincs.
Sveti Juraj sosem lesz turistaparadicsom, szemmel láthatóan nem is küzd érte. A maga sokszázéves hagyományai mentén próbál életben maradni, megőrizni azt az egyre ritkább értéket, mely annak idején minden Adria-parti falucska sajátja volt. Lakói egyszerűen csak élnek és halásznak, ahogy tették azt őseik is. Ha csak egy napra is, de érezni ennek a kis halászfalunak a szívverését, felejthetetlen élmény.
