Kezdőlap Szlovénia Pokljuka – Csipkerózsika ébredése

Pokljuka – Csipkerózsika ébredése

0

15 km-re Bledtől és Bohinjtól található a nagyjából 20 km hosszan elnyúló Pokljuka-fennsík. Az 1100-1400 m-es magasságban fekvő terület azóta népszerű úti cél, mióta az 1930-as években felépült itt a legelső szálloda.
Ma területének 97%-át tűlevelű erdők borítják, mivel a korábbi bükkerdők nagy részét a 18. században a vasöntödék működtetése miatt kiirtották, tüzelőanyagként használták fel. 6300 hektáros lucfenyő erdeiben és legelőin nyaranta több száz szarvasmarha legel.

A Pokljuka-fennsík tehát turisztikai és gazdasági szempontból egyaránt jelentős helyet foglal el Szlovénia térképén. Az átgondolt irányításnak köszönhetően úgy tűnik, sikerült megtalálni azt az egyensúlyt, melyben a turizmus, a mezőgazdaság és az erdészet harmóniában tud létezni egymás mellett.

A mai környezetvédelmi előírásokat figyelembe véve lehetetlen lenne Pokljukat olyanná tenni, amilyen. De a turisták hálásnak lehetnek a múlt emberének, hogy mégiscsak lefektette az infrastruktúra alapjait. Itt, a Triglav Nemzeti Park közepén, nem messze Szlovénia legmagasabb hegyének, a Triglavnak a lábától, olyan közel lehetünk a természethez, amennyire csak ritkán adódik alkalmunk. A Triglav-hegy meghódítását tervező túrázóknak ideális kiindulópont a Pokljuka, ahonnan sok más hegycsúcs is elérhető közelségben van. Útban Pokljuka felé, Gorje falu mellett találunk egy gyönyörű szurdokot is, mely talán a legbékésebb, legcsendesebb pontja az egész vidéknek.

Mint értékes mezőgazdasági terület, Pokljuka tele van hegyi legelőkkel, melyek gazdasági jelentőségük mellett turisztikai látnivalónak sem utolsók. A vidék attrakciói a régi, hagyományos jellegű parasztházak is. Ilyen faházat láthatunk Uskovnicaban is, ami egy hegyi menedék szerepét tölti be, a megpihenő turisták könnyen meg tudják közelíteni. Lipancaban szintén a túrázók rendelkezésére áll egy hegyi kunyhó, melynek különlegessége, hogy organikus élelmiszereket és saját készítésű gyógyteát is kínálnak a kirándulóknak.

Néhány évvel ezelőtt Pokljuka turisztikai létesítményei szó szerint romokban hevertek. Visszatekintve azonban egyértelmű, hogy csupán egy nagy terv kezdeti fázisában voltak, ennek eredménye ma a 1,5 millió euróból megújult Sport Hotelen látható. A vidék legelső szállodáját teljesen felújították és korszerűvé tették egy nagy összefogás keretében, hiszen a turisták igényeinek kielégítése Pokljuka valamennyi vállalkozójának közös érdeke.

Mint Szlovénia sok más vidéke, Pokljuka is egyre több lépést tesz annak érdekében, hogy ne csupán szezonális, hanem egész évben ideális úti cél legyen. Az aktív kikapcsolódási lehetőségek száma ennek következtében folyamatosan növekszik. Ma már lehetőség van íjászkodni, kipróbálni a sportlövészetet, sítúrát tenni, nordic walkingozni és hegyi kerékpározni akár a jégbe fagyott hegyi sífutó pályán is.
Pokljuka vidékén hóból sosincs hiány, az év többi részében pedig rengeteg egyéb programlehetőség kínálkozik. A Családi Napot júliusban rendezik meg, az Adrenalin Hétvégét augusztusban, a Gombák és Erdei Gyümölcsök Fesztiváljára pedig ősszel kerül sor.

A vidéket a túraösvények mellett faszén égető kemencék tarkítják, melyekből a még fennmaradtakat nemrégiben újították fel a turisták számára. Ezek a történelmi darabok arra a nem is olyan rég letűnt időszakra emlékeztetnek, amikor a szén volt az első számú fűtőanyag, mellyel az olvasztókemencéket üzemeltették.
A túrázni indulókat a völgyben a lakosok, de táblák is figyelmeztetik, hogy legyen óvatosak, mivel a Pokljuka-fennsíkon a medvék ösvényei vezetnek át, ezért bármikor találkozhatunk egy jól megtermett mackóval.

Pokljuka történelmi örökségei közé sorolhatjuk a konyha remekeit, melyek közt a tejtermékek különleges helyet foglalnak el. A házi tejfölök, túrók és sajtok, az alpesi vajak olyan csemegék, melyek az ínyencek számára már önmagukban elegendő okot szolgáltatnak a régió meglátogatására. A népi világot, az egyszerű életet idézik vissza a pásztorok és a zsindelyes házak, melyekben mindig meleg vendégszeretettel fogadják az idegent.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version