OberammergauA hófödte német csúcsok ellenállhatatlan úti céljai a túrázóknak, hegymászóknak, a természet szerelmeseinek és a téli sportok rajongóinak. Az egész évben mesébe illő környezetben azonban kis falvak is megbújnak, ahol adott a lehetőség a turisták számára, hogy belekóstoljanak a vidéki Németország hétköznapjaiba, ízelítőt kapjanak nem csak a helyben készült finomságokból, de a német falvak letűnt évszázadaiból is.

Oberammergau

Oberammergau egyik legfőbb eseménye a Passiójáték, amit 1634 óta minden 10. évben tartanak meg. Ilyenkor a fél falu jelmezekbe öltözik, a férfiak pedig valódi szakállt növesztenek és ha kell, a hajukat is megnövesztik, mivel sem álszakállt, sem parókát nem szabad viselni ezen a jeles alkalmon. A nagyszabású rendezvényre egész Németországból rengeteg látogató érkezik, de a helyieknek nem ez az egyetlen, ősi múltra visszatekintő és ma is élénken élő hagyománya. A Lüftmalerei adja Oberammergau igazi hírnevét a határokon túl is. A házak, épületek falának freskószerű festményekkel való díszítése teszi igazán különlegessé a település történelmi magját. A festmények témája nagyon változó, a bibliai jelenetek mellett megtalálhatók köztük mesebeli motívumok, falusi életképek, a bajor vidékek jellegzetességei. A falu lakói a fafaragás terén alkotott remekeikre is büszkék lehetnek, művészi adottságaikról a helyi múzeum gyűjteménye tanúskodik. Obergammau télen-nyáron egyaránt népszerű, környékén síterepek sokasága található.

Garmisch-Partenkirchen

Garmisch-Partenkirchen

A 20.000 lakosú bajor városka elsősorban a Németországban rendszeresen síelő külföldiek számára lehet ismerős, de Garmisch-Partenkirchen a német turistáknak nyáron is kedvelt üdülőhelye. Münchentől csupán 1 órányira fekszik, a Zugspitze lábainál. A természet itt gyönyörű, hegyekkel, tavakkal, mezőkkel van körbevéve a város, ami egész évben életörömben fürdik. Történelmi atmoszférája mellett – és ez talán a turizmus egyik áldásos hatása – nagyon nyitott szemléletű a település, ahol júliusban és augusztusban rendezik meg a “Helyiek Heteit”, azaz felvonulásokat tartanak, kőhajító versenyeket rendeznek, népviseletbe öltöznek, mindezt természetesen tánccal, zenével, jókedvvel színesítve. A látogatók elsősorban itt kaphatnak igazi ízelítőt Garmisch-Partenkirchen lakóinak életkedvéről. A város talán legnagyobb büszkesége, hogy a müncheni születésű Richard Strauss 40 éven át élt ezen a minden szempontból kellemes helyen.

Berchtesgaden

A legenda szerint az angyalok, akiket Isten azzal bízott meg, hogy a csodákat szórják szét a Földön, megrettentek Isten haragjától, amiért késlekedtek a feladattal és valamennyi csodát erre a földdarabra szórtak le. A vidéket hat hatalmas hegylánc koszorúzza, völgyeiben gurgulázó patakok futnak és történelmi falvak bújnak meg, területének nagy része védettség alatt áll. Ezen a helyen fekszik a kb. 7000 lakosú Berchtesgaden, a mesébe illő látványt nyújtó bajor városka. A legfőbb “nevezetessége” a településnek valójában az alpesi falvak bája, a kanyargós utcák, a pasztell színűre festett épületek, a hagyományos üzletek. Nem csoda, hogy a turisták számára nem éppen ismeretlen városról van szó, Berchtesgadent évente átlagosan 2 millió utazó keresi fel.

Thale

Quedlinburgtól 10 km-re, egy lenyűgöző szurdokban ül a falu, ami egykor a pogány istentisztelet központja volt. Napjainkban kitűnő úti cl a túrázóknak és a zavartalan környezetbe vágyóknak. A Harz-hegységbe a Bode-folyó vájt mély szakadékot, ami a falun túl látványos zuhatagokban siet útjára. A német költők egyik kedvenc helye volt ez a különös táj, Goethe, Heider, Heine mind ezeket az ösvényeket járták és gyűjtöttek inspirációt munkáikhoz. Hosszú kilométereken keresztül lehet Thale környékén úgy túrázni, hogy a természetközeliség békés érzését semmi oda nem illő nem zavarja meg. A falunak nem sok látnivalója van és amennyire aprócska, nem nehéz néhány perc alatt a határain túl találni magunkat. De a legtöbb turista éppen ezért jön ide, hogy a szépséges vidéket felfedezze és Thale szálláshelyeit csupán kiindulópontnak használja. A közelben fekvő Bode-völgy az egyik legszebb hely Németországban és fokozottan védett.


Murnau

Murnau

Bajorország fővárosától csupán 45 percet kell autózni, de ideérkezve úgy fogjuk érezni, mintha csak a Mennyország kapuja tárult volna ki előttünk. Hogy az Alpok festményszerűen húzódik a háttérben, csak egy részét adja Murnau szépségének. A kisváros közelében három tó is található, melyek Bajorország legmelegebb vizű tavai és mindezek tetejében itt van az érintetlen mocsárvidék is. A vidéket gyalog, kerékpáron, lóháton, sőt a levegőben, hőlégballonon is bejárhatjuk. Aki úgy dönt, néhány napot a városban is szeretne eltölteni, nem kell attól tartania, hogy megöli a kisvárosi unalom. Murnau művészeti és kulturális élete meglepően pezsgő, a koncertek, fesztiválok, kiállítások szinte megállás nélkül váltják egymást. Történelmi látnivalói közül kiemelkedik a Ramsachkirchel, ami – úgy tartják, – szent földön áll. Már a 8. században templomot építettek itt a keresztények, de a régészek szerint jóval korábban is szent területnek tartották az itt élők. Kihagyhatatlan Murnau vára is, melynek 8 évszázados történelmét a benne kialakított múzeum meséli el.

Oberstdorf

A toronymagas hegyek gyűrűje, nagyon kellemes éghajlata és festői fekvése teszik a falut annak ellenére is népszerű úti céllá a Münchenben járó utazók számára, hogy a távolság a két település között nem kicsi. Na de 160 km-t leküzdeni bőven megéri ezért a látványért! Nem könnyű szavakba foglalni azt, ami az utazót itt fogadja, de még a fotók sem biztos, hogy teljesen hű képet tudnak adni a szépsége miatt méltán híres német faluról. Oberstdorf Németország legdélebben fekvő falva, környékén több mint 200 km hosszan futnak a túraösvények, de még a legnagyobb télben is 140 km-en lehet bejárni a tájat tiszta, panorámás utakon. Oberstdorf az Iller-völgyben fekszik, melyhez további hét völgy csatlakozik, összetéveszthetetlen bájt adva a vidéknek. Itt minden autentikusan német: az ételek, a szállások, az üzletek, az építészeti stílus és maga a táj is. A hagyományokat pedig nem csak a múzeumban lehet megismerni. A vallási ünnepeket díszes felvonulásokkal kötik össze, a vásárokon helyben készült termékeket kínálnak, a mezőgazdaság pedig pontosan olyan fontos a település számára, mint volt évszázadokkal ezelőtt, amit mi sem bizonyít jobban, mint a környéken legelő, népes tehéncsordák messzire elhallatszó kolompolása.

Csatlakozz a csoportunkhoz!Miénk a Világ Facebook csoport

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ausztriában Vorarlbergben voltunk és kíváncsiak voltunk a csak Németországból megközelíthető osztrák Kis- Walser völgyre, területre.Maga völgy csodálatos terület.Oberstdorf települést ekkor tekintettük meg. Lenyűgöző környezetben fekszik, melyet 2000 m-nél magasabb hegyek vesznek körbe.Kár, hogy hazánktól eléggé távol esik. Nyáron is nagyon szép a környezet de télen más arcát mutathatja a táj.A síugróversenyek egyik központi helye.Érdemes ellátogatni erre a területre.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here