Bár nincsenek több kilométer hosszan elnyúló, homokos strandjai, Monte Argentario szépsége mégis legendás. A Toszkána déli részénél található félsziget, melyet keskeny földsávok kapcsolnak össze az olasz szárazfölddel, népszerű tengerparti üdülőhely, melynek báját elsőként a rómaiak fedezték fel maguknak, de a toszkánok is évszázadok óta járnak át ide pihenni. Barátságos hangulatát viszonylagos elszigeteltsége adja, belső vidékén hegyek emelkednek, egy része még ma is lakatlan, bozótossal, erdővel borított.
Monte Argentartio gazdag élővilága és természeti szépsége révén védettséget élvez, csipkézett, partjai Toszkána lágy partszakaszaihoz képest vadabbak, meredek sziklákkal szegélyezettek.
Mivel évszázadokon át Nápolyhoz és Spanyolországhoz tartozott, az utazókban sokszor azt a benyomást kelti, hogy nem is Toszkánában, hanem valamelyik dél-olasz vidéken járnak.
Több millió évvel ezelőtt Monte Argentario önálló sziget volt, majd a tengerből évezredek alatt kiemelkedett két homokos-iszapos sáv, melyet a rómaiak kiegészítettek egy harmadikkal. Az olasz szárazföldről a lagúnába mélyen benyúló Orbetello városát feltöltéssel kapcsolták össze Monta Argentario szigetével, így alakult ki a mai három földsáv és a két lagúna. A városból évente rengeteg turista számára a fő érdekességet a homoksávokon való átkelés jelenti, mintha csak a tengerben sétálnának egyik várostól a másikig.
A földsávok nagyon népszerűek, partjaiknál a homokos strandokat ellepik a turisták. Itt állnak a vidék legszebb villái, többek közt Sophia Loren háza is.
A hegyfok már az etruszk időkben is lakott volt, később a római Enobarbi-Domitii család tulajdonába került, akiket Argentariként is ismertek, a félsziget róluk kapta nevét. A középkorban számos neves, gazdag család birtoka volt, majd a 16. században a spanyolok foglalták el, akik megerősítették kikötőit. 1815-ben a Toszkán Hercegség részeként szerepel, majd 1861-ben az Olasz Királysághoz csatolták. Változatos történelmének nyomai ma is láthatók.
Az óváros utcái nyüzsgők, ez a gazdag rómaiak és észak-olaszok kedvenc találkozóhelye. Gyönyörű strandja mellett elegáns kikötő várja a sikkes jachtokat.
Porto Santo Stefono nem kifejezetten hangulatos vagy szép település, egyértelműen a turizmus áldozata, városképében is túlfejlesztett ilyen szempontból. Kikötőjéből rendszeresen indulnak kompjáratok, melyek a turistákat a közeli toszkán szigetek között kalauzolják végig.
Innen dél felé autózva a gyönyörű tengerparti úton több spanyol őrtorony romjai mellett haladunk el. Elérjük Monte Argentario legbájosabb települését, Port Ercolet, melynek lakói nápolyi halászok leszármazottai. Halászkunyhóival, régi erődjeivel és a Szent Erasmus templommal bőven ad lehetőséget csodálatos fotók készítéséhez. A hegy tetején, az óvárosban álló templomban az egykori spanyol kormányzók sírköveit is láthatjuk. Az óvárosba egy régi sienai kapun keresztül léphetünk be. Szűk utcák labirintusa fogad, a kikötőhöz lépcsők vezetnek le. Itt láthatunk egy táblát, amin az áll, hogy a híres festő, Caravaggio 1610 júliusában itt halt meg maláriában. Ebben az egyetlen városban négy erőd is emlékeztet a spanyol uralom időszakára. Mindegyikből csodás panoráma nyílik a tengerre, de a legszebb kilátást talán a Forte Stella nyújtja. Ebből a csillag alakú erődből ráláthatunk a La Feniglia földsávra, annak homokos partjaira. Porto Ercole kikötője egy védett öbölben fekszik, részben kavicsos, részben homokos strandjai ellenállhatatlanok. Bár a 16. századi kikötő mentén itt is találunk éttermeket, üzleteket szép számmal, mégis okosabban, az eredeti városképpel és atmoszférával összhangban alakították ki őket, ezért Porto Ercole összességében jóval barátságosabb, mint Porto Santo Stefano. Az öböl mellett a Porto Cala fogadja a luxushajókat és jachtokat.
Innen felfelé autózva láthatunk egy kolostort, mielőtt elérjük Monte Argentario csúcsát, a 600 m magas Argentario Punta Telegrafot, ahonnan tiszta időben lélegzetelállító a környékre nyíló kilátás, akár még Korzika-szigete is feltűnhet a horizonton.
A Porto Santo Stefanotól nyugat felé vezető panorámás út a sziget érintetlenebb vidékeire vezet. Ha itt autózunk nem érdemes a kezünk ügyéből eltenni a fényképezőgépet, mert lépten-nyomon hihetetlen látkép tárul elénk. Ez a szakasz kiváló a strandoláshoz. Az itteni partszakaszok mentén nem sorakoznak a létesítmények, de a partok homokosak és aprókavicsosak és viszonylag kevesen látogatják őket. Egyrészt azért, mert elég nehezen megközelíthetők, meredek lejtőkön vagy a hegyoldalba vájt, nem túlzottan bizalomgerjesztő lépcsőkön lehet lejutni hozzájuk, de sokukat csak a tenger felől, hajóval lehet elérni.
Monte Argentario településein buszjáratok közlekednek, többségük Orbetelloba is jár. Taxit is foghatunk, de a félszigetet a legkényelmesebb autóval bejárni és nemcsak azért, hogy a egyik strandról eljuthassunk a másikig, de a félsziget belsejének felfedezésére ez az egyetlen lehetőség.
