Borli kastélySzlovénia teljes területén megközelítőleg 500 vár, kastély, udvarház és rom őrzi az olykor dicső, olykor kevésbé fényes múlt emlékeit. Ezek az egykor hatalmas épületek fontos katonai és gazdasági szerepet töltöttek be az őket körülvevő vidékek életében, közülük a szerencsésebbek a gondos felújításoknak köszönhetően ma is eredeti pompájukban tündökölnek, ám akadnak közöttük szebb napokat látott erődök is. Ami mindannyiukban közös, hogy számtalan történetet tudnának mesélni az utókornak és közvetett módon – a bennük megnyílt múzeumok és az eredeti berendezési tárgyak révén – ténylegesen is sokat mondanak a látogatóknak.

Borli kastély

A Dráva-folyó egyik ősi átkelője felett, egy meredek, sziklás párkányon áll a középkori kastély, melyet egy 1199-ben kelt dokumentum már említ. Az ódon épületet az évszázadok során született mítoszok még a Szent Grállal is kapcsolatba hozták. Számos tulajdonosai között megtaláljuk Ptuj feudális urait, a Herberstein, a Turn és a Sauer családokat is. A II. világháború a kastély történetében is fekete időszak volt, internálótábort alakítottak ki benne. A háború elmúltával azonban helyreállították és szállodaként építették újjá. Azonban nem sokáig fogadta a vendégeket, hamarosan kiürítették és elhagyatott lett. Néhány évvel ezelőtt állami kézbe került és megindult a helyreállítása.
A Borli kastélyon nagyon jól látszódnak a különböző építészeti korszakok. Gótikus tornya és lakórészei a 13. században épültek, külső falait és árkádos csarnokait többször is átalakították, barokk kápolnáját a 17. században építették hozzá. Belül elrendezését és díszítéseit csak részben őrzi eredeti formájában. A kastély alatt a korábban feltehetően fényűző kertnek már csak a romjait láthatjuk. A hegy lábánál kialakított kert azonban jóval rendezettebb, közepén egy kis pavilon áll, a kertet fal veszi körül. A kastélyt a kerttel egykor dús fasor kötötte össze, ebből néhány fa még ma is látható, de az eredeti barokk kompozíció már eltűnt. Az épületet még nem nyitották meg a látogatók előtt, csak egyes alkalmakkor, elsősorban nyári rendezvények idején fogad vendégeket.

Gewerkenegg kastély – Idrija

Gewerkenegg kastély

A 2011-ben Európa kiemelt úticélja közé választott Idrija büszkesége a 16. századi Gewerkenegg kastély. Innen igazgatták a városkörnyéki bányákat, melyek higany kitermelésében a világon a másodikak voltak. A mára gyönyörűen helyreállított reneszánsz kastélykomplexumot a 18. században építették át barokk stílusban. Ekkor építették hozzá jellegzetességét, az árkádos oszlopcsarnokot, melynek mennyezetét freskókkal díszítették. A kastélyban ma a város díjnyertes múzeuma működik, melynek központi témája Idrija higanybányászatának öt évszázados története. Ugyanakkor fontos szerepet szántak a csipkekészítésnek is, ami a városban szintén nagy hagyományokra tekint vissza. France Brevk írónak és Ales Bebler politikusnak is berendeztek egy-egy emlékszobát. A kastély néhány szobája és a koncertterme az idrijai zeneiskolához tartozik.
Szinte nem telik el hét úgy, hogy a Gewerkenegg kastélyban ne kerülne sor valamilyen impozáns rendezvényre. Komolyzenei koncertek, kiállítások és egyéb események követik egymást.
Különlegessége, hogy Szlovéniában ez az egyetlen olyan kastély, melyet nem főúr építtetett, hanem az egyre nagyobb méreteket öltő higanybányászat hívott életre.

Maribori kastély

Elsőr ránézésre nem is igazán kastély, inkább egy adminisztrációs hivatalra emlékeztet. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy számtalan változáson ment keresztül, mióta 1555-ben gótikus stílusban felépítették. A 17. században reneszánsz erődítménnyé bővítették, a 18. században pedig hozzátoldották a lépcsőházat. Itt található a Maribori Regionális Múzeum, mely a környéken feltárt leletek gazdag gyűjteményével büszkélkedhet.
Maribor szívében áll, forgalmas terek veszik körbe és ez a város építészeti szempontból egyik legértékesebb épülete. Legszebb része a fényűzően berendezett Fesztivál terem, melynek bútorai és festményei a művészetpártoló Quadri család és Lorenzo Laurigo tulajdonai voltak. Ovális mennyezetén a keresztények és törökök ütközetét ábrázoló festmény látható, melyet 1763-ban a grazi Johann Gebler készített. 1874-ben Liszt Ferenc adott itt koncertet.

Pisecei kastély

Pisece falu nyugati részén, egy park közepén áll a salzburgi érsek által építtetett kastély. Központi tornyát statikusan átépítették néhány évvel ezelőtt és a tetejét is lecserélték. A köveibe vésett kőfaragók feliratai arról tanúskodnak, hogy a kastély 1200-1220. között épülhetett. Egy dokumentum szerint a pisecei lovagok védték a várat 1266-ban és még hosszú időn keresztül. 1595-ben a Moskon család kezére került, ebben az időben építettek hozzá több szárnyat is, melyek ma egy fedett galériával kapcsolódnak a toronyhoz. Az utolsó átépítésre neogótikus stílusban került sor a 19. században. A kastély egészen a II. világháborúig a Moskon család tulajdona volt, majd romlásnak indult, mivel nem volt igazán gazdája. Belsejének nagy részét kifosztották, ami mozdítható volt, elvitték. A bútoroknak elenyésző része és dekoráció maradt meg csupán. A pisecei kastély felújítása jelenleg is zajlik.


Kromberk kastély

Kromberk kastély

Nova Gorica szélén áll a felújított, reneszánsz stílusú erődítmény. Eredetileg a 16. században épült Henrick Dornberg 13. századi várának helyén. Nevét a tulajdonosról, Ivan Marija Coroniniről kapta, aki elnyerte a “von Cronberg” címet és vele együtt a hatalmat a vidék felett, ami 1609-ig tartott. A kastély egy tipikus reneszánsz épület, négyzetes alappal és saroktornyokkal. A kastély mindkét világháborúban súlyos károkat szenvedett, de mindkét alkalommal felújították. 1954 óta itt működik a Gorica Múzeum, ahol festményeket, a vidék gazdag kulturális és történelmi örökségét láthatjuk.
A kastély teraszos kertjének egy részét eredeti formájában őrizték meg, egy részét átépítették. A dokumentumok szerint felújítását a 18. században az állam végezte. A kastély déli szárnyában egy télikert, egy kis barlang és egy Kronos-szobor maradt fenn. A 19. században több fát is ültettek a kertben tájkép stílusban. Kialakítottak egy sétautat padokkal, egy kis patakkal és mesterséges vízeséssel.

Predjama kastély

A barlangjáról híres Postojnatól csupán 10 km-re találjuk a 12. században épült kastélyt, mely nemcsak külsejében, de történetében is leginkább már a kalandokban gazdag meséket idézi. 1350-ben osztrák hercegek tulajdona lett, majd 1398-ban az aquileiai seregek ostromolták és gyújtották fel. Később a kelet-tiroli Lienzből érkező lovagok lettek tulajdonosai, akkoriban Luegg kastély volt a neve. 1478-ban került leghíresebb tulajdonosa, Erazem gróf birtokába, aki 1483-ban a bécsi udvarban egy vita során meggyilkolta Pappenheim marsallt, az osztrák császár egyik rokonát. Erazem tudta, hogy a felelősségre vonás nem fog elmaradni, ezért nyomban elmenekült szlovéniai kastélyába. A császár Gaspar Ravbart, Trieszt urát küldte utána, aki megpróbálta kiéheztetni a várába zárkózott grófot. Ám egy idő után rá kellett jönnie, hogy Erazem valahonnan folyamatosan friss élelmiszerhez jut. Csak a gróf halála után – a legenda szerint dolga végzése közben csapta agyon egy ágyúgolyó – derült ki, hogy az ételeket a barlangokban kialakított titkos folyosón keresztül szerezte be.
1567-ben a kastélyt Hans Kobenzl vásárolta meg. Ahogyan a kastélyt ma láthatjuk, az nagyrészt az ekkoriban zajló átépítések és kibővítések eredménye. Utódai 1810-ig birtokolták a várat és mivel a család legtöbbször Ausztriában tartózkodott, a kastély megmenekült az óriási átalakításoktól, ugyanakkor mindig szépen karbantartották. Ezt követően még két tulajdonosa volt, majd a II. világháború után az állam elkobozta.
A Predjama kastély egy 123 m magas, kiugró mészkősziklába épült, egy barlang bejáratánál. A kastély mögött a Lovka-patak fut egy másik barlangba, egy harmadikat pedig istállóként használtak. Ez a barlang biztosít hozzáférést a titkos alagútrendszerhez, amit kis csoportokban, speciális felszerelésekkel lehet látogatni, amik helyben bérelhetők. Az élmény fantasztikus, aki itt jár, ne mondjon le róla. Ugyanakkor az épület belsejét is érdemes megnézni, nagyon izgalmas nyomon követni, hogy a kastélyt a barlanghoz mennyire pontosan illeszkedve alakították ki.

Csatlakozz a csoportunkhoz!Miénk a Világ Facebook csoport

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here