Kezdőlap Görögország Meseszép falvak Görögországban

Meseszép falvak Görögországban

0

Görögország nem csupán a tengerről és a strandokról szól, persze ezek sem hiányozhatnak az utazásból, hiszen a görög vidékek főként erről híresek világszerte. Ugyanakkor a legnépesebb partszakaszoktól távol, sokszor a hegyek mögött olyan apró falvak bújnak meg, melyekre ha rátalálunk, nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Ezek a kis települések ritkán szerepelnek az útikönyvek lapjain, a térképen apró pontokként szinte fel sem tűnnek. Menedéket találunk itt a perzselő tengerparti napsütéstől, a nagyvárosokat elárasztó tömegtől és a stresszes hétköznapok elől.

Chora Folegandros

Ez a fővárosa a nagyjából 600 lakót számláló kis szigetnek. Az apró falu egy szikla szélén ül, kb. 200 m-rel a tenger felett. Ahogy egy tipikus kükladikus szigeten fekvő településnek “illik” kinézni, Chora Folegrandos éppen olyan látványt nyújt fehér falaival és színesre festett, fa erkélyeivel, melyeket a mai napig kézzel készítenek az itt lakók. A falu Legrégebbi háza egybe van épülve az erőddel, számos templom található a faluban, ahonnan bámulatos a kilátás az Égei-tenger mélykék vizére. A turisták csak az elmúlt néhány évben fedezték fel maguknak a falut, ami azt jelenti, hogy az idegenforgalom gyakorlatilag semmilyen nyomot nem hagyott még itt. Aki szeretné látni ezt a háborítatlan gyöngyszemét Görögországnak, a legjobb, ha Húsvétra időzíti az utazást, amikor minden ház megnyitja a kapuját és díszes felvonulás keretében végighordozzák a falun Szűz Mária képét.

Galaxidi

Egyike azon helyeknek, melyek minden évszakban tudják szép arcukat mutatni. Galaxidi régen a hajóépítés központja volt, olyannyira szorosan kötődött a tengerhez, hogy az itt élő családok mindegyikében volt legalább egy tengerész vagy hajóskapitány. Napjainkban a kis halászfaluban kellemes kávézókat és friss tengergyümölcseiből készült fogásokat kínáló tavernákat találunk. Az utcákon sétálva láthatjuk a régi hajóskapitányok házait, melyek a falu szép múltját idézik. Ha életünkben csupán egyszer jövünk el Galaxidibe, akkor utazzunk, amikor a karnevált tartják február-március környékén. Ekkor valamennyi helybeli “lisztháborút” vív, a látogatók is kapnak egy jó nagy zsákot, ami különböző színű liszteket rejt és indulhat is móka. A délben kezdődő fesztivál késő estig háborús zónává változtatja a falut.

Zagorohoria

Összesen 46 falu alkotja ezt az 1000 km2-es területet, ahol 3700-an élnek. Nem kell matematika professzornak lenni ahhoz, hogy kiszámoljuk, ez rendkívül alacsony népsűrűséget jelent. Észak-Görögország e békés szegletét egy folyó szeli ketté, ez a világ egyik legmélyebb és legkeskenyebb kanyonja, 900 m-es mélységével és 1100 m-es szélességével. Aki rászánja magát, hogy végigmenjen rajta, nem fogja megbánni – a látvány leírhatatlan. Mielőtt az aszfalt utakat kiépítették volna, a falvakat kőhidak és kővel kirakott ösvények kapcsolták össze. Fantasztikus élmény ezeken végigsétálni.

Monemvaszia

Egy hatalmas szikla ül a tengerben, melyet egy keskeny híd köt össze a szárazfölddel. Ezen a sziklán található a középkori falu, mely az erőd falain belül épült ki. A falu legelső lakói menedéket keresve kötöttek ki ezen a szikla szigeten, melynek félreeső fekvése miatt a későbbiekben sem kellett sokat aggódniuk a kalózok támadásai miatt. A szárazföldről a sziget egyáltalán nem látható, az ellenség előtt tökéletesen rejtve tudott maradni. Óvárosát a 6. században alapították, ma látható épületeinek többsége a középkorból származik. Ez Monemvaszia leginkább lenyűgöző része, ahol séta közben sok évszázadot repülhetünk vissza az időben. Bizánci templomai, elegáns épületei és a tengerre nyíló, felejthetetlen panoráma miatt Monemvaszia Görögország egyik legromantikusabb úti célja.

Mani-félsziget

Dél-Görögország szinte érintetlen vidéke ez, ahol évszázadok óta ugyanazok a családok élnek. Felmenőiken keresztül mind őriznek emlékeket Mani múltjáról, akárcsak a magas kőtornyok, melyek a félsziget legjellegzetesebb építményei. A vidéken kb. 800 található belőlük, a legtöbb családhoz tartozott egy ilyen építmény, ami egyszerre szolgált lakóhelyként és megfigyelő toronyként is. Ezek rendszerint több emeletesek voltak és teljesen felszereltek, sarkaikat úgy alakították ki, hogy onnan kővel tudják dobálni az ellenséget. Hogy melyik család milyen magas tornyot építhetett, az a társadalmi ranglétrán elfoglalt pozíciójától függött, ez nem kevés konfliktust szült a helybeliek között. Mani tornyainak többsége ma már elhagyatott, némelyikben szobákat lehet kivenni. A félsziget tengerparti részein több turistával lehet találkozni, a belső vidékeket a turizmus szinte teljesen elkerüli. Aki vonzódik a történelem iránt vagy csak szeretné magába szívni a minden ízében autentikus görög hétköznapokat, ide tervezze a vakációt.

Makrinitsa

A Pelion-hegység lábainál, 600 m-rel a tengerszint felett fekszik a hagyományos kis falu. Ha van a szerencsénk megnézni belülről is egyet a régi kőházak közül, mindenképp nézzünk fel a fejünk fölé, a tradicionálisan kézzel festett mennyezetre. A macskaköves utcákat árnyas fák és színes virágok szegélyezik, de a sok zöld ne tévesszen meg senkit. Makrinitsa környékén masszív kőből épült kolostorok, régi templomok, elhagyott várak és barlangok bújnak meg, a kalandoroknak bőven van mit felfedezni itt. A falu legszebb pontja a fő tér, amivel kiérdemelte a Pelion erkélye becenevet. Innen a legszebb a kilátás a tengerre és Vólosz városára. Mint a környék minden településén, Makrinitsaban is a társasági élet központja a tér, ahol fesztiválokat, koncerteket és kiállításokat tartanak egész évben.

Nymfaio

Az egyik legkisebb és legmagányosabb falva Görögországnak, egyes vélemények szerint pedig az egyik legvarázslatosabb települése egész Európának. 1350 m-rel fekszik a tengerszint felett a Verno-hegységben. Nymfaio elnevezése is érintetlenségére utal, első lakói partizánok és harcosok voltak, akik később ezüstművességgel kezdtek foglalkozni. Munkáik már 300 éve messzi földön híresek, aki kíváncsi rájuk, néhányat a helyi múzeumban is láthat. Napjainkban elsősorban a környezetvédelem révén híres, ez az Arcturos civil társaság központja, parkjukban barnamedvéket és farkasokat lehet megnézni. A faluból 15 perces sétával lehet eljutni ide, vétek lenne kihagyni.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version