Leander
A virág összes része mérgező és úgy nevezett szívglikozidokat tartalmaz. A leander nedvének a fogyasztása súlyos kólikát, hányást, hasmenést stb. okoz. Sőt mi több, az idegrendszerre is hatással van, akár kómába is kerülhetünk tőle. A szívglikozidok szívrohamot is okozhatnak.
A leander virága olyan édes illatú, hogy egy zárt szobában akár súlyos fejfájást vagy ájulást is okozhat. A leander nedve szembe kerülve vakságot eredményezhet. A leander akkor is megtartja ezeket a tulajdonságait, ha már a növény elpusztult. Például ha az ágait tűzgyújtáshoz használjuk, s azon főzünk, akkor is mérgező marad.
Borostyán
A borostyán egy kellemetlen szagú növény, melynek a bogyói és levelei nagyon mérgezőek. Az érzékenybőrű embereknek akár különféle bőrbetegségeket is okozhat, ha hozzáérnek.
Ezenkívül nagyon veszélyes a növény bármely részét elfogyasztani.
Medvetalp
Virágzáskor a növény különböző részeiben, mint például a leveleiben, a szárában és a gyümölcseiben felhalmozódnak a furokumarinok. Bőrrel érintkezve súlyos, mély égési sérüléseket, bőrgyulladást okozhat.
Olyan rettenetes esetekről tudunk, mint például hármas fokú égési sérülés, de többszörös égési sérülés okozta egy fiatal gyermek halálát is.
A medvetalp által okozott bőrgyulladások körülbelül 3-6 hónap után jönnek rendbe. Bőr leégés után újabb barna pöttyök alakulhatnak ki rajta.
A növény nedvében található kumarinok és furokumarinok miatt a bőr érzékenyebb lesz a napfényre. A nedve bőrrel érintkezve megerősíti a bőr pigmentációját, mind emberek, mind állatok esetében, így a napfény hatására bőrbetegségeket okozhat.
Kígyók
Gyakorlatilag csak a viperák veszélyesek. Ha egy folyóban vagy egy tóban találkozunk egy kígyóval, az valószínű hogy csak egy ártalmatlan vízisikló. A viperákkal ellentétben, a vízisiklók halántékán van két sárga folt.
A siklók feje ovális és hosszú, míg a viperáé V alakú és rövid. A vízisiklók pupillája kör alakú, a viperáé pedig hosszúkás, bár ezt a különbséget nehéz észrevenni. A vízisiklók farka hosszú és vékony, míg a viperáké rövid és vastag.
Haragos sikló
Ez a kígyó nem mérgező, ugyanakkor mégis veszélyes. Hossza akár a két métert is elérheti. A testének a felső része az olajbogyó különböző árnyalataiban pompázik, minták nélkül. A hasa sárga, halványsárga és néha pirosas színű. Általában sárga foltok vannak a szemei körül.
Repülőtereken, cserjés helyeken az utak mentén és hegyekben találhatóak. Gyakran bújnak meg föld repedéseibe, törmelékes lejtőkön és rágcsálók odúiban.
A haragos sikló ha bajban van, vagy csak veszélyben érzi magát, nagyon agresszívvá válik. Támadás közben 1,5-2 méter magasra is ugorhat. A harapása mély és fájdalmas, néhány fog darab a seb belsejében maradhat, ami vérmérgezést okozhat.
Az ilyesféle kígyók a csendet kedvelik. Maradjon nyugodt és nézzen a lába elé, miközben a hegyekben túrázik idegenvezető nélkül.
Páncélos seltopuzik (lábatlan gyík)
Úgy néz ki mint egy gyík, és tulajdonképpen az is. Nem veszélyes, nem mérgező és igazából ártalmatlan. Akár 135 cm hosszú is lehet.
A színe általában kőris-barna vagy szürke. Kövek közé vagy a fűben szokott megbújni. A páncélos seltopuzikkal találkozhatunk akár az utakon vagy a hegyi útvonalakon. Rágcsálókkal, pókokkal és kígyókkal táplálkozik.
A helyiek ezért is próbálnak hozzájuk közül élni, mivel megvédik őket a patkányoktól, egerektől és mérgező kígyóktól.
Ne feledjük el!
A kígyók veszélyes állatok. Ne próbáljuk meg elkapni vagy provokálni őket egy szép képért vagy csak úgy mókából, hiszen lehet, hogy kicsiknek és gyengének tűnnek, mégis veszélyesek. A kígyók soha nem támadnak figyelmeztetés nélkül. Ha a kígyók veszélyes pozíciót vesznek fel, lépjünk hátra lassan. Semmiképp se tegyünk ijesztő, hirtelen mozdulatokat. A kiabálás szigorúan tilos, a kezünket tegyük magunk elé védekező pozícióba, forduljunk háttal a kígyónak vagy fussunk.
