Dobsinai-jégbarlangHogy melyek Szlovákiában a legjobb, legérdekesebb vagy legszebb épületek, helyszínek, műemlékek, azt lehetetlen megmondani. Ugyanakkor tény, hogy az országban számos olyan látnivaló van, ami jóval a határokon túl is jelentős értéket képvisel, tekintve korát, hosszát vagy éppen méreteit. Szlovákia alábbi nevezetességei valamilyen szempontból a “legek” közé tartoznak európai vagy világviszonylatban.

Dobsinai-jégbarlang

Dobsina, a bányaváros közelében, a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park területén található Szlovákia csodálatos jégbarlangja, mely az egyik legnagyobb Európában. A barlang teljes hossza 1483 m, ebből 515 m-t a nagyközönség is látogathat májustól szeptemberig. A dobsinai jégbarlang, mint a szlovák karszt és az aggteleki karszt része került az UNESCO Világörökségek közé. A barlangot egy királyi bányamérnök, Ruffiny Jenő fedezte fel 1870-ben, korábban a helybeliek csak a bejáratát ismerték Hideg-lyuk néven. Egy évvel a feltárása után nyitották meg a látogatók számára, 1887-ben az elektromosság bevezetésével ez lett az első kivilágított barlang.

Gútai fahíd

Gútai fahíd

Egy dél-szlovákiai kisvárosban, Gútán található Európa leghosszabb, teljes egészében fából épült hídja. A Kis-Duna felett áthaladó hídnak korábban már állt itt egy elődje, de azt a folyón levonuló jégtömbök széttörték. 1992-ben helyi önkéntesek fogtak hozzá az új fahíd felépítéséhez, amihez betonpilléreket sem használtak, azonban nagyon szép fatetőt kapott. Az akácfából mindössze 9 nap alatt készült hidat öt évvel később hosszabbították meg, így nyerte el mai méreteit, a 2,25 m-es szélességet és a 86 m-es hosszúságot. Szakértők szerint a látványosság számba menő híd várhatóan a következő másfél évszázadban stabilan fog állni.

Janko Král Park

Pozsony észak részén, Pozsonyligetfalu városrészben található Európa egyik legrégebbi alapítású nyilvános parkja, a Janko Král Park vagy másnéven a Városi Díszliget. 1774-1776. között alakították ki azzal a céllal, hogy városlakóknak is legyen egy olyan zöld területük, ahova hétvégente kijöhetnek sétálni, pihenni. A barokk klasszicizmus égisze alatt a sétányokat nyolcágú csillag alakjában építették ki és fákat ültettek köréjük. Mindegyik sétányt az azt szegélyező fák fajtájáról nevezték el, többek közt az égerről, juharról, fűzről. A park jelenlegi formáját 1839-ben nyerte el, az 1970-es években felújításokat végeztek rajta. A park kiemelkedő építészeti műemléke a gótikus torony, ami egy régi ferences templom tornya volt. A 15. század elején építették, 1897-ben egy földrengés rongálta meg a tetejét. Az újjáépítését neogótikus stílusban a neves építész Schulek Frigyes tervei alapján végezték.

Lőcsei Szent Jakap templom – Apostol-oltár

A világ legnagyobb, fából készült oltára, mely a kicsi, ám történelmileg annál jelentősebb Lőcse városában található. Abban a római-katolikus templomban, mely Szlovákia egyik legjelentősebb vallási épülete. A 14. században, eredetileg gótikus stílusban építették, egy korábban itt álló templom részeként. 19. században emelt tornya Lőcse egyik legszebb műemléke és egyben a város jelképe is lett. A templom belseje felér egy múzeummal, annyi középkori vallási relikvia és műtárgy található benne. 18 oltárja között van gótikus, reneszánsz és barokk stílusban készült is. Főoltára a Szent Jakab apostol-oltár, a világ legmagasabb gótikus oltára. Hársfából készítette a lőcsei Pál mester 1507-1517. között. Az alkotónak tökéletesen sikerült megvalósítani az oltárban a gótikus építészet mértani harmóniáját. Az egész mű körök és háromszögek hatalmas rendszere, melyek között rendkívüli egyensúly uralkodik. Művészi értékét tovább növelik a faragványok és a Hans mester által készített festmények.


Botanikus kert a Lomnici-csúcson

Botanikus kert a Lomnici-csúcson

A Lomnici-csúcs Szlovákia harmadik legmagasabb pontja 2633 m-en és itt található Európa legmagasabban fekvő botanikus kertje. Ebben a magasságban már csak nagyon kevés növény él meg, ezért a kertben különleges fajok láthatók. A 25 különböző fajta azonban nagyon jól tűri mind az alacsony hőmérsékletet, mind az időjárási viszontagságokat, amik a hegyvidéki régióra jellemzőek. Ide a Kőpataki-tótól induló felvonóval lehet eljutni és nemcsak a növények, de a páratlan kilátás miatt is érdemes felvenni az úti célok listájára, amit a kert legnépszerűbb pontjáról, a kilátó-teraszról lehet megcsodálni.

Ochtinai aragonitbarlang

Az egész világon már csak három aragonitbarlang maradt fenn, egy Mexikóban, egy Argentínában és egy Európában, Szlovákia területén. Az ochtinai vagy martonházi aragonitbarlang az ország déli részén, Rozsnyó közelében található, csupán 300 m hosszú, mégis igen jelentős a benne található aragonit kristályok miatt. A barlangot Jan Bystricky fedezte fel 1954-ben és két évtizeddel később, 1974-ben nyitották meg a nagyközönség előtt. A legszebb része a Tejút terem, ahol a fehéren ragyogó aragonit képződmények a csillagokhoz hasonlóan díszítik a barlang mennyezetét. Az ochtinai aragonitbarlang felkerült az UNESCO Világörökségek listájára.

Körmöcbányai Pénzverde

Az egyik legrégebbi vállalat a világon, ami alapítása óta folyamatosan működik. A körmöcbányai Pénzverdét ugyanabban az évben alapították, amikor a település megkapta Károly Róberttől a szabad királyi város jogállást 1328-ban. Először a környékben bányászott aranyból vertek érméket 23 karátos tisztasággal. Az itt vert érmék, a dukátok híresek voltak tisztaságukról és magas minőségükről, ezért előszeretettel használták őket Európában fizetőeszközként, sőt, a legkeményebb közép-európai valutának tartották őket. Az eredeti épületben 1986-ig folyt a pénzverés, amikor az üzemet áthelyezték a város központjából a település szélére. A régi egységben ma már csak emlékérmék gyártása folyik. A hét évszázados tapasztalat azonban jól tetten érhető ma is a Pénzverde működésén. Az érméken túl plaketteket, emlékérmeket, medálokat, nyakkendőtűket, díjakat és számos egyéb terméket is készítenek itt. A körmöcbányai pénzverde napjainkban a Szlovák Nemzeti Bank részére készít érméket, de mivel rendelkezik a szükséges kapacitással, a világ számos országába is szállítanak innen.


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here