Idrija, az örökségek városa

Az alig több mint 10 ezer lakosú Idrija egy medencében fekszik, lágyan hullámzó dombok között, a szubalpin és a karszt táj találkozásánál. A higanybányászat fél évezredes története kivételesen gazdag technológiai és kulturális örökséget hagyott a városra és annak környékére. Az idrijai csipke pedig néprajzi szempontból óriási jelentőségű, a világ legfontosabb népművészeti emlékei közé sorolják.

Idrija 2012 nyarán került fel az UNESCO Világörökségi listájára higanybányái miatt, melyek a spanyol Almadénnal együtt a világ legnagyobb kitermelői voltak. A bányászat hatása nemcsak az iparra és a gazdaságra, de a hagyományokra, a városok társadalmi életére is kihatott.

Idrija a Földközi-tengerről és Ljubljanából is könnyen elérhető, mégis mintha a világtól elzárt vidék lenne. Turisztikai vonzereje egyre nőtt, ennek elismeréseként 2011-ben az ország kiemelt úticéljai egyikének választották.

Az idelátogatók közül biztosan senki nem fogja kihagyni a higanybányákat, melyeknek Idrija leginkább köszönheti nemzetközi hírnevét. Itt épült fel a világ második legnagyobb higanybányája és ebben a történelem és a szerencse is egyformán szerepet játszott. Az egyetlen folyékony fém, a zivo Sebro felfedezése a legendák szerint a 15. században történt, amikor egy vödörkészítő mester, amint épp egy kis patakban próbálta ki új vödrét, látta, hogy a hegyből csordogál valami. Ez a csordogáló folyadék volt a higany, mely feltehetően 235 millió évvel korábban képződött az intenzív tektonikus és vulkáni tevékenység következtében. A felfedezés nyomán 1500 kis bányát és egy olvasztóüzemet hoztak létre, ezzel elkezdődött a kitermelési folyamat, mely 500 éven át meghatározta Idrija és lakóinak életét.
Rendkívül magas minőségben található itt a cinóber érc, melynek higanytartalma eléri akár a 78%-ot is. A bánya működése során megdöbbentő mennyiségű higanyt adott, a világ teljes higanykitermelésének 13%-a innen származott. A 18. század vége volt a bánya legaktívabb időszaka, ekkor Idrija önmagában a Habsburg Birodalom gazdasági összteljesítményének 5%-át adta. Ez akkora összeget jelentett, amit arányaiban napjainkban lehetetlen lenne megvalósítani. A környezeti problémák és a csökkenő nemzetközi kereslet miatt a bányában egy kétévtizedes, lassú felszámolási folyamat indult el, melynek során kb. 700 km-nyi bányaszakaszt töltöttek fel, melyekből 107 tonna higanyt termeltek ki. A látogatók ma megnézhetik a bánya egykori főbejáratát, az Antonijev Rov útjának is nevezett részt, mely a Idrija elképzelhetetlenül kiterjedt földalatti világának legrégebbi szakasza. Láthatjuk, hogy 1500-ban hol kezdték a bányászatot és a múzeum is sok érdekességet tartogat.

A bányászathoz kapcsolódóan egyik legérdekesebb látnivalója a városnak a Bányászház, mely a 18. században épült, de mai napig megőrizte eredeti formáját. Ötvöződnek benne Idrija építészeti és bányászati kultúrájának elemei. Miután az 1990-es években felújították, ma már védett műemlékként látogatható. Földszintjének berendezése a 20. század elejét idézi. A völgyben álló épület nagy része fából készült, sok kis ablaka egy monumentális épület benyomását kelti. A legtöbb bányász nem engedhetett meg magának saját házat és veteményeskertet. Ez az épület több bányászcsalád otthona volt, akik igencsak szűkösen éltek itt. A 19. században 16 ember lakott itt, meglehetősen szerény körülmények között. Még ahhoz is hatalmas kreativitásra volt szükség, hogy a kicsi szobákban az ágyaknak helyet találjanak, ezért a gyerekek nyaranta sokszor a ház padlásán aludtak. A helyiek viccesen azt szokták mondani, hogy a bányászoknak pont azért volt olyan sok gyerekük, mert helyhiány miatt nem tudtak mást csinálni, mint minden este összebújni a párjukkal.

Idrijatól 2 kilométerre található a Divje Jezero, vagyis a Vad-tó, mely 100 m magas, meredek sziklák lábánál fekszik. Különösen tavasszal gyönyörű a környéke, amikor illatos virágszőnyeg borítja az erdőt. A helyiek szerint a tó feneketlen és ezt eddig senkinek sem sikerült megcáfolni. Több tapasztalt búvár vesztette életét, miközben megpróbálta megtalálni legmélyebb pontját. Annyi biztos, hogy az 1967 óta védett tó több mint 150 m mély és több forrás is táplálja. Érdemes felfedezni partjának növény- és állatvilágát és az egyik padon üldögélve elmerengeni azon, vajon mi rejtőzik a türkizszínű víztükör alatt.

Ha Idrijában járunk, a díjnyertes Városi Múzeumot is érdemes felkeresni, melynek a Gewerkenegg vár ad otthont. Az 1533-ban épült, furcsa hangzású vár neve a német bánya vagy bányavállalat (gewerke) szóból és a Habsburg vice kormányzó, Jurij Egg nevéből ered, aki a vár építése idején felelős volt a bányák működéséért. Az épületet először egyszerű tárolóként használták, búzát és higanyt tartottak benne, majd a bányászati hivatalok működtek itt, később más vállalatok, iskolák és lakónegyedeket is kialakítottak benne. Mai arculatának jelentős része a 18. századból származik, amikor barokk stílusban újították fel. Következő restaurációjára az 1990-es évek elején került sor. 1953 óta itt működik az Idrijai Városi Múzeum és a zeneiskola is. A kiállítás összesen 26 szobát tölt meg. Kiemelt darabjai az ásvány- és kőzettani gyűjtemény, a csipke kiállítás 2008-ban nyílt meg. Ez a 17. századtól napjainkig meséli el a helyi csipkeverés történetét.

Idrijában a bányászatban és a csipkeverésben nemcsak az a közös, hogy mindkettő meghatározta a város múltját, de történetük is összefonódik. Ahogyan a Bányászházban is látható, a feleségek, lánygyermekek, míg a férfiak a bányában dolgoztak, otthon a házimunka mellett csipkeveréssel foglalatoskodtak, sőt ők voltak az azóta népművészeti ággá fejlődött tevékenységnek a legfőbb művelői. A napjainkra szimbólummá vált idrijai csipkét először a 17. század elején említi írott forrás, de ekkor már régi hagyományai voltak a vidéken, már az egyik legfőbb árucikknek számított a bányászfeleségek által készített csipke. Míg egykor hobbinak indult, később a családok második megélhetési forrása lett. 1876-ban nyílt meg az első csipkeverő iskola a városban. Ivanka Frejancic alapította, hozzá az anyagi forrást bécsi arisztokrata családoktól szerezte meg. Az iskola még ma is működik, 400 tanulója van.
Idrijában városszerte számos múzeumban és galériában láthatunk csipkéket, de a legszebb darabokat és a legátfogóbb képet a Városi Múzeum tárja elénk. És persze a több mint három évtizedes múltra visszatekintő Csipke Fesztiválról sem szabad megfeledkezni, melyet minden év júniusának harmadik hétvégéjén tartanak.