A horvátok a 7. században érkeztek meg az Adria partvidékére az egész Európát érintő szláv népvándorlás keretében. Az ezt követő időszakokban születtek azok a legendák, mítoszok, anekdoták, melyek egy-egy vidékhez, egy-egy város alapításához gyakran kapcsoltak különleges eseményeket, földöntúli lények közreműködését.
Akárcsak a szláv folklórban, a horvátoknál is jellemzően megtalálhatók a boszorkányok, óriások, de a változatos történelemnek, azoknak a civilizációknak, akik rajta hagyták kéznyomukat Horvátországon, szintén fontos szerep jut a legendákban.
A Kis Szerecsenek legendája
A 16. századi történet szerint a törökök Grobnicke Poljeban állomásoztak. Rijekában a félelem uralkodott, hiszen a lakók a törököktől semmi jóra nem számíthattak, csak gyújtogatásra és fosztogatásra. Folyamatosan érkeztek a hírek az újabb támadásokról, a Senjben vívott véres harcokról. Amikor a törökök megérkeztek, a tornyokból a férfiak hősiesen verték vissza rohamukat, de erejük egyre fogyott. A nők és a gyerekek bezárkóztak a házakba és üdvösségért fohászkodtak, amikor Zrínyi nyílvesszője eltalálta a török pasát. Mikor a törökök látták, hogy vezérük holtan esik össze, menekülőre fogták. A rijekai nők imáját tehát meghallgatta az ég, a menekülő törökök után nem maradt más, csak egyetlen fehér turbán a földre hajítva. Ezt látva a helyi férfiak arra kérték feleségeiket, a győzelem emlékére készítsenek olyan kis fülbevalókat, amelyek a szerecseneket ábrázolják. Innen ered a fehér turbános alakok legendája.
A kastavi Crekvina templom építése
A 17. században a jezsuiták elhatározták, hogy egy csodálatos templomot emelnek Szűz Mária tiszteletére Kastav keleti részén. A város minden lakóját munkára fogták, akik ingyen hordták a homokot a hátukon Prelukaból az építkezésre. A munkások között volt egy szegény özvegyasszony is, aki nem tudott miből enni adni három gyermekének. Arra kérte az egyik jezsuitát, könyörüljön meg rajta és mentse fel a munka alól, hagyja, hadd dolgozzon továbbra is szolgálóként fizetségért. Azonban a kegyetlen jezsuita ahelyett, hogy feloldozta volna, háromszor ostorcsapást mért rá. A megalázott asszony megátkozta az építkezést, azt kívánta, hogy Isten mindannyiszor rombolja le a templomot. A jezsuiták háromszor is megpróbálták befejezni az építést, de nem sikerült. Olyannyira, hogy még ma is befejezetlenül áll, nem tudni, miért omlott össze minden alkalommal. A Crekvina templom romja ma Kastav egyik legszebb történelmi emléke.
Picok – a kakas legendája
A történet azokra az időkre nyúlik vissza, amikor a törökök megpróbálták bevenni Durdevac várát. Ulama pasa azonban váratlan ellenállással találta szemben magát és mivel képtelen volt legyőzni a védőket, úgy döntött, körbezárja várost és kiéhezteti annak lakóit. Ez akár sikerülhetett is volna neki, ám Durdevac bölcs emberei túljártak az eszén. A legenda szerint az élelem nagyon gyorsan elfogyott a bekerített várban, így a lakók és a katonák is éheztek. Csak egyetlen kakas maradt (durdevici nyelvjárásban: picok), amin rengeteg embernek kellett volna osztoznia. Egy idős asszony kitalálta, hogy a kakast ágyúból lőjjék ki a török táborba, hogy az ellenség láthassa, olyan sok ennivalójuk van, hogy még erre is jut belőle. Ulama bég erre meghátrált és a történet szerint ezeket a szavakat mondta: “Ti ott, tollas hősök, akik kakasokkal csatáztok, viseljétek a kakas nevet örökké! Gyermekeiteket és unokáitokat is kakasoknak fogják hívni!” A durdevaciak ma is büszkén viselik ezt a furcsa becenevet, mint elődeik hősiességének és furfangjának szimbólumát. A kakas azóta a régió egyik leggyakoribb heraldikai szimbóluma.
Zágráb alapítása
Valamikor a 11. század elején egy fiatal fiú úgy döntött, elhagyja otthonát és nekivág a világnak. Éveken át kalandozott eszére és kardjára támaszkodva. Egyszer egy sötét erdőn ment keresztül a Medvednica-hegy közelében, ahonnan nem találta a kiutat és rettentő szomjúság kezdte gyötörni. Nem volt itt patak, se tó, amiből ihatott volna, ezért leült és várta az esőt. Hirtelen egy gyönyörű lány jelent meg a semmiből. A fiúnak ekkor már annyira kiszáradt a szája, hogy beszélni sem tudott, de a lány sem tudott segíteni rajta, mivel nem volt nála víz. A lány azt tanácsolta a fiúnak, készítsen pihenőhelyet magának éjszakára. “Kaparj!” – mondta, ez horvátul úgy hangzik: “Zagrabite!” A fiú így is tett és amint elkezdte az ásást, hamarosan víz tört elő a földből. A fiú tündérnek hitte a lányt, aki magáról azt állította, nem más, mint egy szegény árva, kinek neve Mandusa. A fiatal fiú a feltörő patakot ezért Mandusevac-nak nevezte el, a lányt pedig elvette feleségül és azt ígérte, egy hatalmas várost épít fel neki.
Innen ered Zágráb neve és alapításának története, a Mandusevac-patak pedig a város szívében, a Jellasics téren álló szökőkútból csordogál ma is. Azt mondják, aki iszik belőle, soha nem felejti el a várost.
Pulai amfiteátrum
Lenyűgöző építészeti megoldásai és mérete megmozgatta az emberek fantáziáját, akik különös történeteket fontak köré. Az egyik mese szerint az Isztriát tündérek lakták, akik kecses és törékeny teremtések voltak, mégis rendkívüli erővel bírtak. A tündérek éjszaka tevékenykedtek, amikor senki nem láthatta őket, reggelente az első kakas kukorékolásra eltűntek. Egyszer úgy döntöttek, létrehozzák saját településüket, Divic várost. Ehhez az Ucka-hegységből hoztak hatalmas sziklákat, melyeket egészen Puláig vittek. Olyan erősek voltak, hogy egyetlen éjszaka alatt megépítették az amfiteátrumot. A kakas azonban figyelmeztette őket a pirkadatra, ekkor azonnal abbahagyták a munkát és visszavonultak búvóhelyükre, hogy majd másnap visszatérnek és folytatják az építést. Nem tudni miért, de soha többé nem jöttek, így a pulai aréna tető nélkül áll azóta is.
Pazini barlang
Egyszer régen, amikor az emberek és az óriások békében éltek az Isztrián, a vidéket hatalmas tavak és mocsarak borították, de csak északon. A déli tájakon se patakok, se kutak nem voltak, ezért az emberek arra kérték az óriást, Ban Dragonjat, hogy segítsen nekik vizet hozni a vidékre. Dragonja igába fogta ökreit és a tótól a tengerig szántani kezdte a földet. Amikor az első barázdán keresztül elkezdett áramlani a víz, egy folyó lett belőle, amit az óriás saját magáról Dragonjanak nevezett el. A második nap tovább folytatta a szántást, a második barázdából szintén egy hatalmas folyó lett, ez felesége, Mirna nevét kapta. Amikor a harmadik barázdával elérte a pazini vár falait, a várkapitány felesége az ablakból megjegyzéseket tett, hogy milyen sekélyen szánt és milyen kanyargós a barázdája. Ban Dragonja a szívére vette az asszony szavait és visszavezette ökreit, nem szántott tovább. A befejezetlen barázdából a víz csak úgy ömlött, elárasztotta a várost. Pazin lakói segítségért rimánkodtak és könyörögtek az óriásnak, hogy mentse meg őket. Ban Dragonja megkönyörült rajtuk és a vár alatti sziklába taposott. Az erős léptek hatására a föld hatalmas zajjal beszakadt és megnyílt a barlang, ami elnyelte a vizet. Ez a történet ad misztikus magyarázatot a Pazinica-patak keletkezésére is, ami a harmadik folyó lett volna, ha az óriás abba nem hagyja a szántást. Vize még mindig nyom nélkül tűnik el a sziklás Pazin-barlangban.
