Kezdőlap Hollandia Hollandia legszebb szélmalmainak nyomában

Hollandia legszebb szélmalmainak nyomában

0

Talán nincs még egy olyan ország a Földön, melynek neve annyira összefonódott volna a szélmalmokkal, mint Hollandiáé. A tulipánokkal együtt évszázadok óta ezek adják a holland vidékek autentikus képét, napjainkra valódi szimbólumokká váltak. Nagyjából 1200 szélmalom található ma szerte az országban, többségük egyáltalán nem üzemel, de akad köztük olyan is, amit évente néhány alkalommal a turisták kedvéért beindítanak.

A szélmalmokat régen a hollandok nem nélkülözhették mindennapi életük során. Használták őket a gabona megőrléséhez, fa fűrészeléshez és a víz szivattyúzásához. Nagy szerepük volt abban is, hogy a vizet visszaszorítsák, ennek révén pedig több termőföldhöz jussanak, sőt, megóvják településeiket az áradásoktól. A szélmalmok ezért a hollandok számára jóval többek egyszerű műemlékeknél vagy látnivalóknál, őseiknek a vízzel vívott folytonos küzdelmét is jelképezik.

A történelem során az első szélmalmokat már az ókorban megépítették és használták, mégis a hollandok voltak azok, akik a sík vidékeken, melyeken mindig óriási szelek fújtak, igazán kamatoztatni tudták ezeknek a fából készült óriásoknak az erejét. Ennek köszönhetően a szélmalmok gombamód szaporodtak a holland tájakon és néhányukat időnként még mindig használják szivattyúzáshoz. Ám többségünk már elvesztette funkcióját, sok malmot jóval magasabb épületek vesznek körbe, melyek elfogják előlük a szelet. Hollandiában évente egyszer, május második szombatján kerül sor a Nemzeti Malom Napok rendezvényre, melynek keretében az egész országban mintegy 950 szél- és vízimalmot helyeznek újra üzembe. Ilyenkor azokat a malmokat is meg lehet nézni belülről, melyek egyébként az év többi részében zárva vannak a látogatók előtt. A malmokat a különleges alkalomra szépen feldíszítik, zászlókkal és virágokkal dekorálják. A látogatókat egy molnár kalauzolja és magyarázza el a működési elvet mutatja meg a régi szerkezeteket. Időnként még azt is megengedik, hogy az érdeklődők indítsák be a malmokat. Bár a Nemzeti Malom Napok egy ingyenes rendezvénysorozat, a műemléki védelem alatt álló malmok fenntartásához és megóvásához örömmel elfogadják a látogatók hozzájárulását.

Ma már elképzelni is nehéz, de egykor Hollandiában több mint 10 ezer szélmalom működött. Ennek csupán töredéke maradt fenn, de még így is több található belőlük a holland tájakon, mint a világ bármely más országában. A legszebbeknek érdemes a nyomába eredni.

Kinderdijk

A világ nagy része feltehetően a kinderdijki szélmalmokat ismeri legjobban, hiszen ezek az UNESCO Világörökségek listájára is felkerültek. Az itt álló 19 malmot már a 18. században használták a víz visszaszorítására, a vidéket gyakran sújtó áradások megelőzésére. A kinderdijki malmokat már több mint 60 éve nem használják, de a gyönyörű látvány mellett még ma is pontosan szemléltetik a szélmalmoknak a holland vidékeken betöltött jelentőségét.

Zaanse Schans

A nyolcszög alakú kis malmot 1786-ban építették és azóta meglehetősen eseménydús éveket élt át. Használták mustár készítéséhez, dohány megőrléséhez és fűrészmalomként is, 1955-ben pedig elköltöztették eredeti helyéről. A malom egy szabadtéri múzeum területén áll, ahol a hollandok 17-18. századi életmódját mutatják be. Ennek keretében a malmot használják is, fűszert őrölnek benne, tetejében egy kis fűszerboltban vásárolhatnak a látogatók. 250 évvel ezelőtt ezen a környéken több mint 600 malom működött, így a terület gyakorlatilag egy iparvidéket alkotott. Napjainkban turisták ezrei keresik fel a múzeumot, benne a szép malmot is.

Schiedami malmok

A hangulatos kisvárosban található Hollandia és egyben a világ legmagasabb szélmalma. A 44,8 m magas óriás 10 cm-rel magasabb, mint a világ második legmagasabb szélmalma, a De Vrijheid, ami történetesen szintén a városban áll. A De Nieuwe Palmboomban egy múzeum mutatja be a schiedami szélmalmok történetét. A város a gin előállításának központja volt a 18-19. században, ebben pedig a város szélmalmai kulcsfontosságú szerepet játszottak. Az egykori 20 malomból mára csupán 5 maradt.

Molen de Adriaan

Haarlem szívében, a Spaarne-folyó partján álló malmot 1778-ban építették, de az 1932-es tűzvész után az egészet helyre kellett állítani. Eredetileg cementet, festéket állítottak elő a segítségével, később azonban új tulajdonosa dohányőrlő malomként kezdte használni. Évszázadokon át ez volt Hollandia legszebb malma, amikor leégett, a város a szimbólumát veszítette el, központja szinte üres volt nélküle. A malom szombatonként működés közben is látható, ha az időjárás engedi.

Molen de Valk

Az 1785-ben épített szélmalom Leiden városának látképéhez szorosan hozzátartozik. A Sólyomnak is becézett malomban 1966-ban hoztak létre múzeumot, az őrléshez használt tárgyak, eszközök fantasztikus gyűjteményével. Láthatók itt a malom utolsó, 1930-ban még itt dolgozó molnárának személyes tárgyai is. A malom még mindig őröl, lisztjét meg is lehet vásárolni. Az első emeletén lévő molnári lakás egyedülálló Hollandiában, bútorzata az 1900-as évek elejéről származik.

Molen de Gooyer

Egyike annak a hat szélmalomnak, melyek egykor Amszterdam területén működtek. A De Gooyer található legközelebb a városközponthoz. 1725-ben építették, majd 1814-ben áthelyezték, hogy még több szelet kapjon. Ez Hollandia legnagyobb fából épült szélmalma, melynek közvetlen szomszédságában egy sörfőzde is működik. A malom ma már nem őröl és sajnos nem is látogatható.

Buitenmolen

A Zevenaarban található toronymalom építése 1450 körülre tehető, tehát ez Hollandia egyik legrégebbi, ma is álló szélmalma. Úgy tartják, tervezésében a keresztes lovagok játszottak közre, akik a Földközi-tenger partjai mentén láthattak hasonló típusú malmokat. 1866-ban került magántulajdonba, az 1930-as évektől már nem a szél ereje, hanem motor hajtotta, vitorláit és belső hajtóművét is eltávolították. 1955-ben üzemelt utoljára, majd a város tulajdona lett és 1969-ben újították fel. A malom a látogatók előtt szombatonként áll nyitva.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version