Kezdőlap Csehország Csehország rejtett gyöngyszemei

Csehország rejtett gyöngyszemei

0

Sok turista, amikor külföldön jár, a jól bejáratott útvonalakat követi. Azokat, melyeket az útikönyvek szajkóznak, melyekről a legtöbbet hallani vagy a legtöbb fotót látni. Ennek következtében Csehország sokak számára egyet jelent Prágával, pedig egy ilyen gyönyörű, történelmi országban jóval több látnivaló várja az utazókat. A szokásos turista ösvényekről letérve bepillantást nyerhetünk a kevésbé ismert, méltatlanul mellőzött cseh vidékek és meseszerű kisvárosok világába is.

Domazlice

A Chomsko régió történelmi központja, ahol a színes reneszánsz házak és a nagyon is élő hagyományok nyűgözik le az ide érkezőket. A festői környezetben fekvő Domazlice központjában sok szép régi épület áll, de a városka igazi fénypontja műemlékek tekintetében a Chodsky vár. Az 1360-as években építették, hamarosan közigazgatási központ szerepét töltötte be. 1592-ben tűzvész pusztította, ezután vált elhagyatottá. Később felújították és többféle célra is használták, működött itt kerületi tanács, városi levéltár, napjainkban pedig a Chodsko Múzeum található benne. Kiállításain a város és a régió történelméről lehet többet megtudni. Domazlice főterén, a Szűz Mária templom szomszédságában áll a Ferde-torony. Az 50 m magas torony tetejéből rá lehet látni a környező erdőkre és hegyekre. Domazlice legfontosabb eseményére augusztusban kerül sor, ekkor tartják a Chod Fesztivált, melynek során a látogatók igazán belekóstolhatnak a város hangulatába.

Frantiskovy Lazne

Goethe egyszerűen csak földi Mennyországnak nevezte a kis fürdővárost, ami a másik kettő – Marienbad és Karlovy Vary – mellett a legkisebb és a legkevésbé ismert. Pedig itt is megtalálhatók a jellegzetes, neoklasszikus stílusú kolonnádok, az elegáns fürdőépületek, a gyönyörűen rendben tartott parkok, a kellemes hangulat és a nyugalom, melyek mind a pihenést és a kikapcsolódást szolgálják. A fürdővárost 1793-ban I. Ferenc császár alapította, akiről el is nevezték, de a helyi források gyógyerejére már legalább öt évszázaddal ezelőtt felfigyeltek. Strauss, Kafka és Beethoven is áztatták itt fáradt tagjaikat, a vendégek ma már nemcsak gyógyulhatnak, de a víziparkban, ahol csúszda, barlangok, szaunák és strandröplabda pálya is van, maximálisan jól is érezhetik magukat. Ha a vízből a szárazföldre vágyunk, Frantiskovy Lazne városától 5 km-re található Chab, Csehország egyik legszebbnek mondott települése, ahol hagyományos faházakat láthatunk.

Loket

A James Bond rajongók biztosan el tudják helyezni a térképen ezt a mindössze 3000 lakosú várost. A Casino Royale egyik jelenetét itt forgatták, a Karlovy Varytól csupán 15 percnyire fekvő faluban. Mindhárom oldalról az Ohre-folyó veszi körbe, történelmi központja teljes egészében nemzeti műemléket alkot, mivel rendkívül szép állapotban maradtak fenn épületei. Itt áll a 12. századi, gótikus kastély, ami IV. Károly egyik kedvenc helye volt, szívesen vonult ide vissza a világ zajától és járt a környékbeli erdőkbe vadászni. A kastélyban porcelán kiállítást lehet megnézni, de látogatható a kínzókamra is.

Písek

A 13. században alapított település az aranybányászatnak és a kereskedelemnek köszönhetően gyorsan fejlődött. Élvezte a királyok kegyeit is, sok uralkodó többször is ellátogatott ide. A harmincéves háborút Písek nagyon megsínylette, három ostromot is átélt, az utolsót 1620-ban, amikor a császári seregek szinte teljesen lerombolták és lakóinak nagy része is odaveszett. A 19. században azonban a város újra életre kelt, új negyedei épültek ki, oktatási központtá fejlődött. Óvárosa szebbnél szebb műemléki épületekkel van teletűzdelve. A barokk stílusú Városháza a 18. század végén épült, reneszánsz stílusú temploma a 17. században nyerte el végleges formáját, az 1899-ben épült Hotel Otava pedig egykor Csehország déli részének legnagyobb luxusszállója volt. Písek kastélya tipikus cseh jellegzetességeket visel magán. A 13. században építették, az évszázadok során elvesztette mindhárom tornyát, az eredeti épületből csak egy kis darab maradt meg. Működött már benne sörgyár és laktanya, ma múzeumnak ad otthont.

Prachatice

A 13. század második felében alapították ezt a reneszánsz gyöngyszemet az Arany-út mentén. Ez az útvonal Csehországból Bajorországba vezetett és ezen keresztül zajlott a sókereskedelem. Prachatice 14. századi városfalai szinte sértetlenül állnak ma is, a város szép központja pedig a reneszánsz stílusban kialakított tér, ami a legszebben megőrzött az egész régióban. A városkapuk közül csupán egy maradt fenn, a gótikus-reneszánsz stílusú Dolni Brana, azaz az Alsó-kapu, melyen keresztül az óvárosba lehet jutni. Prachatice történelmi központjában található a főtér a barokk szökőkúttal. Itt áll a reneszánsz Városháza, melyet 1570-1571-ben építettek. A teret késő gótikus, vagyis a 15. század második feléből származó és reneszánsz, 16. századi épületek koszorúzzák.

Trebon

Környékén halastavak, vendéglőiben ínyencségek, óvárosában reneszánsz épületek – Trebon mindez és még egy fantasztikus fürdő, ahol elsősorban a mozgásszervi betegségekben szenvedők várhatnak gyógyulást. A treboni spa különlegessége a gyógyhatású tőzeg, melyet a környékben bányásznak. Ez nemcsak a fájdalmat enyhíti, de segíti az ellazulást is. Trebonnal a természet és a történelem is rendkívül kegyes volt. Dél-Csehország egyik mesebeli városa egy reneszánsz kastéllyal, mely az ország egyik legnagyobb kastély-komplexuma. 1562-1611. között építették, majd 1660-ban az ország egyik legbefolyásosabb családjának kezébe került. A Schwarzenberg család építtette át a gótikus kastélyt reneszánsz stílusban. 1940-ben a Gestapo foglalta el, 2001-ben nemzeti műemlékké nyilvánították. Trebon tökéletes kiindulópont a vidék felfedezéséhez, a közelben több turistaút is fut.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version