Cadiz

0

Cadíz egy hosszú, szűk félszigeten fekszik Spanyolország dél-nyugati sarkában, Andalúzia tartományban. Három oldalról is az Atlanti-óceán mossa partjait a nyugati világ legrégebbi városának. Legalábbis ezt tartják Cadizról, melynek eredete i.e. 11. század környékére nyúlik vissza. Az azóta is folyamatosan lakott települést nyaranta a külföldiek mellett spanyolok ezrei is megrohamozzák.

A főníciaiak által alapított várost eredetileg fal vette körbe, amit a vízigótok romboltak le, majd a mórok építettek újjá a 8. században. A kanyargós, történelmi utcák és terek az ősi városrészben ezt a hatást őrzik az új, széles utcák és modern épületek mellett. Virágkorát a 16. századi nagy felfedezések idején élte. Kolumbusz Kristóf két felfedezőútját is Cadíz kikötőjéből indította, a későbbiekben pedig a város az amerikaiakkal való kereskedelem központjává vált. Cadiz elsősorban ma is kikötőváros és a spanyol üdülőhelyek nagy részével ellentétben nem a turizmusból tartja fenn magát. Mégis évről évre egyre több turista keresi fel változatos látnivalói, szép strandjai és kiváló fekvése miatt, hiszen innen kiindulva felfedezhetjük Sevillat és Andalúzia legszebb településeit.

A város leghíresebb látnivalója a cadizi katedrális az óvárosban. A lenyűgöző épületet 110 éven keresztül építették, 1722-1838 között. A barokk stílusú katedrális a rokokó és neoklasszikus elemek keveredése, valamint az aranykupola teszi igazán jellegzetessé. Alacsony belépti díj ellenében megnézhetjük a vallási kincsek felbecsülhetetlen értékű gyűjteményét, valamint azt a számtalan arany és ezüst ékszert, melyek Kolumbusz felfedezőútjai során kerültek az Újvilágból Cadizba. A katedrálisban található Manuel de Falla, a város híres szülöttének, az andalúz zeneszerzőnek sírja.

A Plaza de Mina Cadiz változatos terei közt talán a legszebb. Az óváros szívében alakították ki a 19. században, a San Francisco kolostor gyümölcsös kertjének helyén. Ma ezt a szép teret óriási fák díszítik és különböző szobrok, valamint itt található a Cadiz Múzeum Rubens festményeivel és a város 3000 éves történelmének kézzel fogható emlékeivel. A tér körüli épületek a gótikus és a klasszicista építészet remekei. A Plaza de Mina ad helyet a Szépművészeti és a Régészeti Múzeumnak, szabadtéren is megtekinthető itt számos görög és római kori emlék. Az ünnepelt 17. századi festőművész, Francisco de Zurbaran műveinek gyűjteménye is itt található. A Santa Cruz templomban a másik neves spanyol festő, Francisco Goya munkái láthatók.
A Plaza de San Juan de Dios turistáktól nyüzsgő pontja a városnak. A tengertől visszahódított területeken épült ki a 15. században. Itt található a tengerre néző városháza figyelemre méltó épülete. A tér tele van teraszos kávézókkal és éttermekkel, ahol finom andalúz tapast falatozhatunk.

Cadízban található a világ második legnagyobb római kori színháza. Az i.e. 1. században építették kézzel faragott mészkövekből. Mindössze néhány évtizede látható, hiszen 1980-ig mit sem tudtak a létezéséről. Akkor egy hatalmas tűzvész pusztította el a fölé épült raktárat, így bukkantak rá a romokra. Először középkori városfal maradványoknak hitték őket, de az ásatások során fény derült rá, hogy egy nagyrészt érintetlen római színház bújt meg kétezer éven át a felszín alatt.

A Tavira-torony az óváros legöregebb őrtornya. Úgy tartják, a 18. századig 160 ilyen torony állt Cádiz területén. Általában házakkal építették össze őket, így a kereskedők is kiláthattak a tengerre és megnézhették a befutó áruszállító hajókat. A torony különlegessége a Cámara oscura, egy speciálisan előkészített domború lencse, melynek segítségével panorámaképet kapunk.

Cadíz nemcsak kultúrális látnivalókat nyújt, de egy napfényes tengerparti nyaralásnak is remek helyszíne. Déli részén fantasztikus strandokat találunk. A környék legtisztább vízű partszakasza több mint 10 km hosszan nyúlik el a város partjainál. Leghíresebb strandjai a Santa Maria del Mar, Victora és Cortadura, melyek puha homokkal, frissítő óceáni levegővel, szörffel, kite-szörffel várják a fürdőzni vágyókat. Itt találhatók a város legnevesebb hoteljei és éttermei is.

Cadiz fehér partokat, gyönyörű épületekkel tarkított óvárost, egész évben enyhe mediterrán klímát és romantikus hangulatot kínál, vagyis egy emlékezetes nyaralás minden kellékét megtalálhatjuk itt, Andalúziában.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version