Brodet

A brodet különböző halakból készül, minél vegyesebb, annál jobb, de legalább három különböző fajtát főzz bele a biztos sikerért. Ha tanácstalan vagy a halakat illetően, igazán tágak a lehetőségek: tőkehal, angolna, csattogóhal, sügér, sziklahal, néhány rák és kagyló, szóval szinte bármi, ami a tengerből kifogható. Az alapba érdemes tenni néhány átpasszírozott apróhalat. Alapvető hozzávalói még a mediterrán konyhában nélkülözhetetlen olívaolaj, hagyma, fokhagyma, petrezselyem, paradicsom és kevés fehérbor. Egy kis ecettel vagy fél citrom levével is gazdagíthatod.

Hogyan csináld?

A halat előre be is pácolhatod az olaj-fokhagyma-petrezselyem-citromlé kombinációval, de ez már a modern konyha találmánya. Nehezen tudnám elképzelni, hogy a halászok partot érve órákon át pacolták volna a friss fogást, mielőtt gyomruk korgását csillapították volna.
Olajban megfonnyasztod a hagymát, fokhagymát, ha passzíroztál halat, azt is most tedd bele. Amikor a hagyma már szép sárgás, add hozzá a paradicsomot és főzd néhány percig. Ezután önts hozzá egy kevés bort, majd addig főzd, míg elveszíti a savasságát. A haldarabokat nagyobb darabokban tedd bele, előtte egyenként sózd, borsozd, egy kis lisztben sem árt megforgatni, mert így főzés közben kevesebb esély van arra, hogy a hal szétessen. Ezután lassú tűzön, keverés nélkül főzd készre, kb. 20 percig. Bár keverni nem szabad, de óvatosan rázogathatod, hogy mindenütt alaposan átfőjjön. Tésztával vagy puliszkával tálalhatod.

Tulajdonképp nem igényel nagy konyhai gyakorlatot a brodet elkészítése, ha nekikezdesz, szinte garantált a siker. A brodetet éppen az egyszerűsége teszi nagyszerűvé. Ha eredeti környezetben, a tengerparton van szerencséd családi vagy baráti körben elkészíteni, a helyben fogott friss halak, a környékről származó olívaolaj és a mediterrán nap alatt termett zöldségek nemcsak a te brodetedet varázsolják istenivé, de egyből megérted azt is, miért rajonganak érte szerte a dalmát partokon.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here