BrestBrest régi tengerészeti hagyományokkal rendelkezik, hiszen egyik legjelentősebb városa a tengerészek hazájának, Bretagne-nak.

Brest a Breton-félszigeten található Franciaország északnyugati részén. A város kikötője révén olyannyira fontos szerepet töltött be, hogy sokszáz éve az a mondás járta, “aki nem birtokolja Brestet, ne is álmodjon Bretagne-ról”. Napjainkban is jelentős kikötőváros, Toulon után Franciaország második legnagyobb hadikikötője. 1752-ben alapították a Tengerészeti Akadémiát, négyévente pedig Brest ad otthont a tengerészeti fesztiválnak, ahova a világ minden részéről szép számmal érkeznek hajók és persze tengerészek.

A Rue de Siam Brest fő utcája, melyben elegáns üzletek és éttermek sorakoznak. Az utca különleges neve 1686-ból ered, mikor a sziámi uralkodó három követet küldött Versailles-ba XIV. Lajoshoz. A követek és kísérőik ezen az utcán haladtak végig és annyira lenyűgözték a helyieket, hogy úgy döntöttek, a sziámi követek tiszteletére átnevezik az utcát.

Tour Tanguy

A Tour Tanguy egy középkori torony a Penfeld-folyó mellett, mely a város 14. századi angol megszállása idején épülhetett. A második világháborúig magánszemélyek birtokában volt. A háború során részben leégett. Ezt követően a város saját kezelésbe vette, felújította és múzeumot nyitott benne.

Brest legfőbb turistalátványossága az Oceanopolis, melyet az óceánok védelmében hoztak létre. Ezt a tenger megismerését szolgáló parkot 1990-ben nyitották meg. Akváriumaiban rengeteg tengeri halfaj látható és Európa legnagyobb pingvin-kolóniája is itt található. A több mint 10.000 állat és 1000 különböző állatfaj mellett számtalan kulturális program is színesíti az Oceanopolis kínálatát, melyek témáikban szorosan kapcsolódnak az óceánhoz és a halászathoz, természetesen a környezetvédelem jegyében.

Pont de Recouvrance

Brest jelképe a Pont de Recouvrance, az a felvonóhíd, mely 64 m-re magasodik a Penfeld-folyó fölé. 1954-ben adtak át és 2008-ig – a Gustave Flaubert-híd megépüléséig – Európa legmagasabb ilyen típusú hídja volt.

Brest vára a város legrégebbi műemléke. Története több mint 1700 évet ölel fel és a mai napig használatban van, hiszen hadicélokat lát el, emellett lenyűgöző látványt nyújt.

Mint Franciaország minden tartományában, Bretagne-ban is érdemes végigkóstolni a helyi specialitásokat. Brestben különösen a friss halak, kagylók és az osztriga kihagyhatatlan fogás.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here