Hajókázás HorvátországbanAkik már próbálták, szuperlatívuszokban beszélnek arról, mennyivel többet ad egy hagyományos, szárazföldi nyaralásnál, ha mindezt a csodálatos tengeren ringatózva teszed.
Ráadásul az Adria egyike a világ legkedveltebb vitorlás-célpontjainak. Vize rendkívül tiszta és jól hajózható, tengerpartjai elbűvölőek, kikötői teljesen kiépítettek. A turizmusnak külön ága kizárólag vitorláshajók bérbeadásával és szervezett vitorláskörutak lebonyolításával foglalkozik.

Amennyiben nem rendelkezel elsőtiszti képesítéssel, kizárólag kapitánnyal együtt van módod hajót bérelni. A kezdők számára egyik lehetőség a flottillás út, amikor több hajó halad együtt ugyanazon a kijelölt útvonalon. De bérelhetsz különálló hajót is, szintén személyzettel, aminek nagy előnye, hogy biztonságban érezheted magad és semmi másra nem kell figyelned, csak hogy magadba szívd a tenger varázsát.
A hajóbérléshez gyakran programcsomag is jár. Ebben pontosan meg van határozva, hogy mikor, hol fogtok kikötni és hogy ott mi vár rátok. A programok között szerepel biciklitúra, borkóstolás, kajakozás, ebéd vagy vacsora és természetesen városnézések. Gyakorlatilag pont olyan, mintha befizetnél egy hagyományos útra – akár idegenvezetővel -, csak a tenger felől közelíted meg a célpontokat.

A legnépszerűbbek a déli vitorlás útvonalak – Trogir, Korcula, Dubrovnik -, mert amellett, hogy ezek már igazi mediterrán tengerpartok, ha kiköttök, akkor is bőven akad látnivaló. A trogiri kikötőből például egyenesen az óvárosba vezet az út. Cavtat és Bol kikötőit is sokan keresik fel, festői szépségük még emlékezetesebbé teheti a vitorláskörutat. Viszont hajóval olyan helyekre is eljuthatsz, ahova nem vezet autóút. Sokak szerint a legszebb öblök örökre rejtve maradnak azok előtt, akik nem szállnak vízre.

Mielőtt azt gondolnád, mindez a gazdagok kiváltsága, keress fel néhány oldalt, ahol részletesen megtalálod, hol mennyiért lehet vitorlást bérelni. Meg fogsz lepődni, hiszen ha baráti társasággal osztozol a költségeken, nem, vagy csak alig kerül többe egy szárazföldi nyaralásnál.
Nincs annál romantikusabb, mint az egésznapos hajózás után este kikötni és megvacsorázni egy hangulatos, parti vendéglő teraszán vagy egy pohár finom bort kortyolgatni, miközben a tengeren lágyan ringva vár rád a vitorlásod, hogy tovább repítsen ismeretlen vizeken.

Csatlakozz a csoportunkhoz!Miénk a Világ Facebook csoport

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here