Németország egyik legszebb útvonalának, a Romantikus útnak méltó végállomása Füssen, az Alpok lábainál fekvő város. A Lech-folyó által kettészelt település is nagy történelmi jelentőséggel bír, de turisztikai vonzerejét még tovább növelik a közelben lévő kastélyok – a neuschwansteini és a hohenschwangaui -, melyek Dél-Németország legszebbjei közé tartoznak. Dombokkal, hegycsúcsokkal és magasan fekvő tavakkal körülvéve Füssen valóban varázslatos környezetben terül el, ahol tavasztól őszig a túrázásra és télen a síelésre mindenütt adott a lehetőség. Sok turista csak átutazóban jár errefelé és néhány óra után már el is hagyja a várost, anélkül, hogy közelebbről is megismerte volna. Nagy kár lenne érte, mert Bajorország legromantikusabb városa sok meglepetést tartogat.
Füssen már a római időkben is stratégiai szerepet töltött be, az Alpokon keresztül futó Via Claudia Augusta útvonal őrzését látták el innen. A városnéző sétát a középkori városközpontban érdemes elkezdeni, ahol színes, nyeregtetős házak szegélyezik az utcákat. A régi homlokzatok mögött kis üzletek bújnak meg, ahol a lelkes turisták jól bevásárolhatnak a tipikus bajor szuvenírekből. Festői épületei közül a leginkább figyelemreméltó a Hohes Schloss, a szép állapotban megmaradt vár, mely eredetileg az augsburgi püspökök késő gótikus stílusú nyári rezidenciája volt. Ma a bajor festészeti gyűjtemény egy részét állítják ki itt, Bajorország legnagyobb vár-komplexumában.
Közvetlenül a vár alatt található a St. Mangkirche és a hozzá tartozó apátság, melyet a bencések alapítottak azon a helyen, ahol 750-ben Szent Magnus meghalt. A 18. században barokk stílusban építették át, a 18. században pedig állami tulajdonba került. Itt található Bajorország legrégebbi, 8. században készült freskója is. Az apátságon belül áll a Szent Anna kápolna, ahol látható a Halál tánca nevű hátborzongató alkotás, egy 15. századi ismeretlen helyi művész munkája. A várostól autóval csupán 10 percre található egy másik jelentős templom a Wieskirche, ami egyben búcsújáróhely is, a világ egyik legszebb rokokó remekműve, mely az UNESCO Világörökségek sorába tartozik.
Füssen óvárosában, mintha művészi kezek alkották volna a látképet, úgy emelkednek a tornyok a folyó fölé. A különböző történelmi korszakok harmonikus találkozása itt kézzel fogható. Füssen az európai lantkészítés bölcsője, a 16. században itt alakult meg az első lantkészítő céh. A sok száz éves hangszereket a múzeumban is megnézhetjük.