A Rofan és Karwendel-hegyek között rejtőzik ez a smaragdzöld színű tó a fenséges Achental völgyben. A tó több mint 6,8 km2-nyi területet foglal el az osztrák tájból. Bár Ausztriának összesen 300-nál is több tava van, az Achensee megérdemli, hogy külön is szót ejtsünk róla.
Tirol egyik legnépszerűbb üdülőhelye a tó környéke, ahova a külföldi és a hazai turisták is szívesen járnak pihenni, kikapcsolódni. Az Achensee nemcsak nagy, de mélysége a 133 m-t is eléri. Vize meglepően tiszta, minősége szinte a csapvízhez hasonló – 10 m-es mélységében hivatalosan is iható -, ezért búvárkodni benne fantasztikus élmény. Mivel alpesi tóról van szó, hőmérséklete ritkán haladja meg a 19-20 fokot és bár partján nyilvános strandok tömegét találjuk, a fürdőzés benne enyhén fogalmazva frissítő és ezt a völgyben szinte állandó szél – ami a szörfösöknek kifejezetten előnyös – még tovább fokozza. .
Az Achensee története szorosan kapcsolódik a Szent Georgenberg apátsághoz. 1120-ban került a kolostor tulajdonába és egészen 1919-ig hozzá tartozott. A turizmustól eltekintve a tónak és a pataknak a vizét, ahonnan ered, egy erőmű hasznosítja. Achensee Tirol legtöbb vidékéhez hasonlóan a 19. században kapcsolódott be az idegenforgalomba. Az Unterinntalbahn vasútvonal létrejötte 1859-ben adta meg a kezdőlökést a turizmus kialakulásának. Az apátság, annak érdekében, hogy hasznot szerezzen a tó csodás adottságaiból, 1887-ben megvásárolta a St. Josef gőzhajót, ami itt szállította az utasokat. Ekkor építették meg a keskeny nyomtávú fogaskerekű 7 km hosszú pályáját is. Elindult útjára a második gőzhajó, a St. Benedikt is, 1890-ben a két gőzhajó már 30 utast tudott szállítani.1911-ben munkába állt a harmadik gőzhajó, a Stella Maris is, a Habsburg Birodalom első dízelmotorral felszerelt tavi utasszállítója, melyet 400 utas számára terveztek. Achenseet 1919-ben Innsbruck vásárolta meg az apátságtól és ma is a város tulajdonában van.
Achensee környékén több mint 450 km hosszan futnak a kijelölt túraútvonalak, 250 km-es kerékpárút és 183 km hosszú gyalogút várja a turistákat. A tóparti településeken elektromos kerékpárokat is lehet bérelni, melyeket minden városban feltölthetünk. Lehetőség van lovaglásra, de a part mentén és a települések hangulatos utcáin akár lovaskocsival is végigmehetünk.
Achensee a legjobb választás azoknak, akik egy gyönyörű, valóban stresszmentes helyet keresnek feltöltődéshez.