Kezdőlap Anglia Anglia legrégebbi épületei

Anglia legrégebbi épületei

0

Ha valahol, Angliában igazán nem nehéz történelmi épületeket találni. Romok, máig megfejtetlen céllal létrehozott építmények maradványai már a bronz- és a vaskorból is maradtak fenn, de olyan épületeket is szép számmal találunk, melyek túlélve évszázadok, sőt évezredek történelmi és időjárási viszontagságait, teljes valójukban állnak még ma is, olyannyira, hogy sokszor eredeti rendeltetésük szerint használják őket. Templomok, fogadók, lakóházak, üzletek – a legelsők azok közül, melyeket Angliában valaha építettek.

Legrégebbi kastély

Bár Angliában több helyen is megtalálták ókori római várak maradványait, a norwich-i kastély a legrégebbi azon kastélyok közül, melyek még ma is épek. Az eredetileg fa szerkezetű vár 1067-ben épült Hódító Vilmos uralkodása alatt, az idők során számos átalakításon esett át. Norwich a normann hódítás idején Anglia harmadik legnagyobb városa volt, ezért nem meglepő, hogy a király éppen ezt a helyet szemelte ki egy erőd felépítéséhez. Egy természetes dombot jelölt ki a városfalakon belül és leromboltatott kb. 100 szász házat, hogy megtisztítsa a területet. Később I. Henrik szerette volna, ha a norwich-i kastély lesz a hivatalos királyi rezidencia, de soha nem élt itt egyetlen uralkodó sem. Henrik maga is csupán egyszer járt itt, a feljegyzések szerint 1121 karácsonyán. Mikor a 13. században áthelyezték a városfalakat, a kastély elvesztette stratégiai jelentőségét, a 14-18. században börtönként használták. 1883-ban helyreállították és megnyitották benne a múzeumot.

Legrégebbi templom

Az essexi St. Peter-on-the-Wall templomot 654-ben alapították egy korábbi római erőd helyén, építéséhez az erőd tégláit és köveit is felhasználták. A templomot egy Cedd nevű misszionárius szerzetes alapította, hogy a környékbelieket keresztény hitre térítse. A reformáció után az épületet nem használták istentiszteletekhez, a 18. században pajta volt, majd 1920-ban kezdtek el újra miséket tartani benne. A magányosan álló, magas falú templom messziről is lenyűgöző látványt nyújt. Ahogy közeledünk hozzá, mintha minden egyes lépéssel egy-egy évszázadot lépnénk vissza az időben. Belső tere meglepően magas és tágas, szinte teljesen díszítetlen. Ma ez a legrégebbi, még ma is használatban lévő temploma Angliának.

Legrégebbi katedrális

Nagy-Britannia legrégebbi katedrálisa és Anglia egyik legrégebbi épülete a Kentben található canterburyi katedrális. A ma látható templom 1070-ben épült, bár számos bizonyíték támasztja alá, hogy alapjait egy korábbi, i.e. 597-ben létrehozott épület adja. A katedrális az elmúlt közel ezer év alatt tanúja volt számos történelmi korszaknak, ma az UNESCO Világörökségek sorába tartozik.

Legrégebbi hotel

A 5000 lakosú Malmesbury kétségkívül legfontosabb történelmi öröksége az Old Bell Hotel. 1220-ban építették és eredetileg is fogadóként használták, hogy a közeli apátságba érkező zarándokoknak legyen hol megszállniuk. Az épület kibővült és megszépült az évszázadok során, építésétől kezdve folyamatosan ugyanazt a funkciót tölti be, vagyis ez Anglia legrégebbi, ma is működő hotelje. A 33 szobás, fényűző szálloda különlegessége a nagy kandalló, melyről úgy tartják, a házzal együtt 1220-ban épült. Alagsorában 8 kőkoporsót is találtak, a fogadó 1949 óta műemléki védelem alatt áll.

Legrégebbi lakóház

Anglia-szerte rengeteg régi lakóépület van a falvakban és városokban, melyeknek története a szász időkig nyúlik vissza. Ugyanakkor közülük csupán egyetlen egy, a még ma is teljesen ép ház érdemelte ki jogosan az Anglia legrégebbi lakóháza címet, a Lincolnban álló Zsidó-ház. Ez a bájos, kétemeletes épület 1150 körül épült, eredetileg állatokat tartottak az alsó szintjén. Nevét lakójáról, egy zsidó nőről kapta, akit 1287-ben kivégeztek. Amikor a zsidókat 1290-ben kiűzték Angliából, a házat lefoglalták. Az épületet még ma is használják, étterem működik benne.

Legrégebbi világítótorony

Nagy-Britannia legrégebbi világítótornyát a rómaiak építették i.e. 80-50 között és a doveri kastély mellett áll. A torony tetején esténként fellobbanó tűz Dover régi kikötőjét jelezte a hajósoknak, eredetileg volt egy párja is, de az nem maradt fenn. Építésekor a ma 19 m-es torony nagyjából 24 m magas lehetett és 6 – egyes római történetírók szerint 8 – szintes volt. A 13-14. században a templom harangtornyaként használták, ma a 2000 éves építmény eléggé viharvert és roskodozónak tűnik, legstabilabb része a teteje, melyet a középkorban erősítettek meg.

Legrégebbi vendéglő

A Hertfordhshire-ben, St. Albans-ban álló Ye Olde Fighting Cock egy nyolcszögletű, favázas épület, mely feltehetően Anglia legrégebbi vendéglője, pubja. Alapításának idejét 793-ra teszik, ma is látható fa szerkezete a 11. században készült. Eredetileg az apátsághoz tartozott, vendéglőként csak a 17-18. században kezdték el használni, korábban, ahogy a neve is mutatja, kakasviadalokat tartottak benne. A szép számmal érkező vendégeket ma is meleg étellel és hideg sörrel fogadják itt.

Legrégebbi üzlet

Nagy-Britanniában 8 nemzeti örökség közé tartozó és 14 római kori fallal megerősített várost tartanak nyilván. Chester mindkettő kategóriába beletartozik. Ebben az ősi városban nézhetjük meg Anglia legrégebbi üzletét, a Three Old Arches-t, azaz a Három Régi Boltívet. Az egyik legszebb Tudor-kori épület ez, amit még napjainkban is használnak. A ház 1274-ben épült, ahogyan a homlokzaton álló felirat is mutatja. Alsó szintjén állatokat tartottak, középső szintjén működött az üzlet, legfelül pedig a tulajdonosok éltek. Ma az alsó két szintet üzletek, a legfelsőt pedig irodák foglalják el.

Legrégebbi szélmalom

A pitstone-i szélmalmot 1627-ben építették, hogy a környékbeli gazdák meg tudják őrölni a gabonájukat és mint ilyen, évszázadokon át fontos szerepet töltött be a vidék gazdaságában. A malmot önkéntesek egy csoportja teljesen felújította, 1937 óta műemléki védelem alatt áll és nyaranta látogatható. A hagyományos stílusban épült malom fekvése szinte tökéletes, még jobban kiemeli a chilterni dombok festői szépségét.

Legrégebbi színház

Nagy-Britannia legrégebbi, ma is működő színháza a yorki Királyi Színház, melyben 1788 óta tartanak előadásokat. Ma is egyike Anglia vezető színházainak, ahol klasszikus és modern darabokat is bemutatnak az évente több mint 200 ezer nézőnek. A Royal Theatre a gondos felújításoknak köszönhetően ma is őrzi eredeti formáját.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version