EdaleAnglia kulturális és tudományos fellegvárai – mint London és Oxford – és ipari múltjukra méltán büszke nagyvárosai – mint Liverpool vagy Manchester – az ország legelőkelőbb és turisták által leglátogatottabb városai. A vidéket azonban számtalan olyan kis település tarkítja, melyeket nem a történelemben játszott óriási jelentőségük miatt érdemes felkeresni, sokkal inkább hangulatuk, festői szépségük és életritmusuk miatt, ami a boldog békeidőket idézi. Angliából pedig ilyen gyönyörű falvakból és kisvárosokból akad bőven.

Edale

A túrázók és kirándulók körében egyre népszerűbb falu Anglia első és leghíresebb túraútvonalának, a Pennine Way-nek a kiinduló és végpontja. Edale a pásztoroknak a környéken szétszórtan álló tanyáiból nőtte ki magát egységes településsé, hagyományos kőházakkal, egy kis plébániatemplommal, egy kis üzlettel és egyetlen kávézóval. A falu vasútállomása része Anglia legfestőibb vasútvonalának, mely Manchester és Sheffield között halad. Könnyű megközelíthetősége miatt hétvégente turisták tömegei érkeznek a mindössze néhány száz fős lakossággal rendelkező Edale-be, melynek egyik műemléki épülete az 1795-ben épült gyapjúfonó, ahova a környékbeli településekről sokan jártak dolgozni egészen 1940-ig, mikor a fonót végleg bezárták.

Bibury

Bibury

A Cotswolds-ben járó turisták szinte biztos, hogy nem hagyják ki Bibury meglátogatását. A legtöbben nyaranta érkeznek, de a falu a leghidegebb téli hónapokban sem ürül ki. A falu utcáit régi, 14-17. századi házikók szegélyezik, melyek Bibury virágkorát idézik, mikor a szövés és a gyapjúkereskedelem virágzott a településen. Ehhez kapcsolódik a falu legfőbb nevezetessége, az Arlington Row, ahol 13. századi házak sorakoznak, ahol egykor a szerzetesek folytatták a szövést, majd a 17. században, a kereslet bővülése miatt még egy sor épületet húztak fel melléjük Ezek a házak egész Cotswolds legikonikusabb látképét adják, számos filmben, például a Bridget Jones naplójában is láthattuk őket.

Chipping Campden

Kicsi és elegáns mezőváros, népszerű idegenforgalmi célpont Cotswolds-ben, ahol Anglia rég letűnt korszakába tehetünk időutazást. Mézszínűre kopott kőházai ellenálltak az évszázadok újító törekvéseinek, szinte teljes mértékben őrzik eredeti formájukat. Campden egyik legrégebbi háza a 14. századi Grevel-ház, melyen a vízköpő és a napóra is eredeti. Ezzel szemben áll a szintén a 14. században épült Gyapjúkereskedő Ház, ahol évszázadokon át a falu gazdaságának alapját jelentő gyapjút adták-vették és szállították a világ számos pontjára, például Firenzébe is. Az 1600-as években épült fedett piac ma már műemléki védelem alatt áll, de az árusok még ma is behúzódnak boltívei alá az eső elől, így nem vesztette el eredeti funkcióját.

Hawkshead

Az angliai Tóvidék egyik legszebb települése a 600 fős Hawkshead. Épületei közül sok a 17. századból származik, macskaköves sikátorai és kis terei igazi történelmi hangulatot árasztanak, központjából az autók is ki vannak tiltva. Legszebb műemléki épületei a 15. századi Szent Mihály templom, a középkori szerzetesi ház romjai és későbbi épületei, mint az 1855-ben épült gimnázium, ahova a romantikus költő, William Wordsworth is járt. A falut pisztrángokban gazdag vizek, erdők és hegyek veszik körbe. A Hawkshead környéki túraútvonalak a kellemes sétához és a hosszabb túrákhoz is ideálisak. A falu érdekessége, hogy az egy főre jutó pubok száma több, mint bármely más környékbeli településen.

Alnmouth

Alnmouth

Alnmouth a kiemelkedő szépségű northumberlandi partoknál fekszik. Széles, homokos tengerpartjával, színes házaival már messziről vászonra kívánkozó látképet nyújt. A 12. században a gabonát szállító hajók fontos kikötője volt, hírhedté vált arról, hogy sok csempész vert itt tanyát. 1806 karácsonyán a faluban szörnyű vihar pusztított, melynek során a tenger maga alá temette a normann templomot, helyét ma egy fakereszt jelöli. A vihar után a folyómeder nagyrészt feltöltődött, ezzel végeszakadt Alnmouth fénykorának, melyet a hajóforgalomnak köszönhetett. Régi gabonaraktárait lakóházakká alakították át. A vasútvonal kiépülésének köszönhetően fedezték fel a turisták a 19. század végén. Napjainkban nagyon népszerű a vitorlázók és a golfozók körében, két golfpályája közül az egyik a 4. legrégebbi Angliában.

Bourton-on-the-Water

Cotswolds leglátogatottabb települése, melyet nyaranta szinte megszállnak a turisták. Varázsa gyönyörű látképében rejlik, melyet meghatároz a falu központján keresztülfolyó Windrush-folyó. A folyó a faluban egy sekély patakká szelídül, felette boltíves hidak ívelnek át, nem véletlen, hogy Bourton-on-the-Watert Cotswolds Velencéjének is nevezik. A településen több mint 100 műemléki védelem alá tartozó ház áll, melyek jellemzően a helyben bányászott, sárgás színű mészkőből épültek. A falu központja és a Windrush-folyó partmenti részei Bourton-on-the-Water környékén természetvédelmi területek.

1 hozzászólás

  1. Anglomán vagyok. Cotswolds meseszép, a kedvenc falvaim Shere, Bibury és Bourton on the water. Szerepelnek a bakancslistámon.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here