Az I. világháború után, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásával Horvátország és Szalvónia a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett, melyhez a Monarchia egykori részét képező összes délszláv területet hozzácsatolták, irányítását egy ideiglenes kormány látta el Zágrábban. Az új államot 1929-től Jugoszláviának hívták.
Bár a Monarchiától gazdag katonai arzenált örökölt, beleértve a teljes flottát, az Olasz Királyság villámgyorsan bevette magát a nyugati területekre, melyeket az 1915-ös londoni egyezményben neki ígértek. Egy olasz sereg elfoglalta az Isztriát, majd egyenként kezdték meghódítani a szigeteket, míg elérték Zadart. 1920 és 1947 között így Horvátország jelentős része olasz fennhatóság alá került.
A II. világháború rövid időre ugyan, de más hatalmak elnyomásában töltött évszázadok után végre elhozta Horvátország függetlenségét. A megszerzett szabadság azonban nem egy újabb virágkort, hanem igazi tragédiát jelentett a horvátok számára. Ez volt ugyanis az ország történetének egyik legsötétebb időszaka, hiszen a náci Németország és a fasiszta Olaszország bábállamaként zsidók és szerbek, cigányok és horvát partizánok százezrei szenvedtek és lelték halálukat az ország több pontján megnyitott koncentrációs táborokban, melyek közt a legnagyobbat Jasenovacban hozták létre.
