Az I. világháború után, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásával Horvátország és Szalvónia a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett, melyhez a Monarchia egykori részét képező összes délszláv területet hozzácsatolták, irányítását egy ideiglenes kormány látta el Zágrábban. Az új államot 1929-től Jugoszláviának hívták.
Bár a Monarchiától gazdag katonai arzenált örökölt, beleértve a teljes flottát, az Olasz Királyság villámgyorsan bevette magát a nyugati területekre, melyeket az 1915-ös londoni egyezményben neki ígértek. Egy olasz sereg elfoglalta az Isztriát, majd egyenként kezdték meghódítani a szigeteket, míg elérték Zadart. 1920 és 1947 között így Horvátország jelentős része olasz fennhatóság alá került.
A II. világháború rövid időre ugyan, de más hatalmak elnyomásában töltött évszázadok után végre elhozta Horvátország függetlenségét. A megszerzett szabadság azonban nem egy újabb virágkort, hanem igazi tragédiát jelentett a horvátok számára. Ez volt ugyanis az ország történetének egyik legsötétebb időszaka, hiszen a náci Németország és a fasiszta Olaszország bábállamaként zsidók és szerbek, cigányok és horvát partizánok százezrei szenvedtek és lelték halálukat az ország több pontján megnyitott koncentrációs táborokban, melyek közt a legnagyobbat Jasenovacban hozták létre.
Weboldalunk cookie-kat használ a felhasználói élmény javítása és a zavartalan működés érdekében.OKBővebben.
Adatvédelmi és Süti (Cookie) kezelési irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.