Neuchâteli-tóHogyan lehetne összefoglalni a Három tó régiójának legfőbb jellegzetességeit? Természet, zöldségek, szőlők, modern városok és festői falvak, a német és a francia nyelv keveredése, no és természetesen a víz – a régió sok jóval ellátja a turistákat, beleértve a kulináris élvezeteket és a természetadta kikapcsolódási lehetőségek színes skáláját is.

A Három tó régiója négy svájci kantont fed le, a bernit, a fribourgit, a vaudit és a neuchatelit. Területének nagy része a Svájci-fennsíkon fekszik, nevét az itt található három tóról, a Murteni-, a Neuchateli- és a Beili-tóról kapta. Ezek együtt alkotják Svájc legnagyobb tóvidékét. Az általuk közrefogott háromszög egykor mocsaras terület volt, szerencsére azonban a vizet sikerült visszaszorítani a tavakba, ennek köszönhetően lett a Tóvidék az ország legnagyobb zöldségtermesztő területe. A Három tó régióját meredeken szegélyezik a Jura hegyei, de a tavaknak hála, melyek hőtároló és a hővisszaverő képességgel rendelkeznek, ezen a vidéken kellemesen enyhe az éghajlat, sem a forró nyarak, sem a fogcsikorgató telek nem jellemzőek.

Biel

A svájci órakészítés központjaként tett szert világhírnévre Biel városa, ami a Bieli-tó keleti végén fekszik. Kétnyelvűségének bája, az érintetlen óváros és a Tóvidék varázslatos hellyé teszik ezt azon turisták számára is, akik mit sem konyítanak a svájci órákhoz. Biel a legnagyobb svájci város, ahol a franciát és a németet együtt beszélik, a sokszínűség pedig városképre is jellemző. Történelmi városmagjában 15-16. századi épületeket és szökőkutakat láthatunk, míg az új városrészben a 20. században épült, számos díjat is bezsebelt toronyházak emelkednek. Biel neve elválaszthatatlan a luxus óra márkáktól, mint a Rolex, az Omega, a Movado vagy a Mikron, melyeknek mind itt van a székhelyük. Bieltől egy kőhajításnyira már zöld dombok, kiterjedt erdők közt találjuk magunkat, a város tökéletes kiindulópontja a környéket átszelő túráknak.
A Három tó régiójában két kultúra találkozik, a német és a francia. Biel és Murten kétnyelvű városok, de a régióban többnyire a svájci németet beszélik, Neuchatelben pedig szinte kizárólag franciául szólalnak meg.

La Chaux-de-Fonds

La Chaux-de-Fonds

La Chaux-de-Fonds az autodidakta építész, Le Corbusier szülővárosa, de nevét nem csak innen ismerheti a világ. A város több mint 100 éven át volt a svájci órakészítés központja és 2009 óta az UNESCO Világörökségeknek is részét képezi. Sakktáblához hasonló elrendezését a 19. század elején nyerte el, mikor a várost szinte teljes egészében újjá kellett építeni egy hatalmas tűzvész miatt. A tengerszint felett 1000 m-rel fekvő La Chaux-de-Fonds Európa legmagasabban található nagyvárosa. A városnézésből nem szabad kihagyni a Le Corbusier által 1912-ben, a szülei számára tervezett Maison Blanche-t, mely az építész egyik legkorábbi munkája.

Le Locle

Le Chaux-de-Fonds nevét együtt szokás emlegetni szomszédjával, a szintén világörökségi várossal, Le Locle-val. Annak ellenére, hogy Le Locle Svájc harmadik legkisebb városa, mégis jelentős és neve világszerte ismert az órakészítés kapcsán. A 17. században Daniel Jean Richard honosította meg ezt az ágazatot a városban azzal, hogy a földműveseket kezdte áttéríteni a mezőgazdasági szempontból holtszezonnak számító teleken az óraalkatrészek gyártására. Le Locle ezen fényes időszakának emlékét is őrzi a Nemzetközi Óramúzeum, mely az időmérők teljes történelmét felöleli, kiállítási tárgyai között 2700 óra és 700 falióra látható.

Ligerz

Bár egészen apró kis település, a Három tó régiójának a turisták által egyik legkedveltebb falva Ligerz, a kis borászfalu. A Bieli-tó bal partján fekszik, jelképe pedig az impozáns ligerzi templom, mely büszkén áll a hatalmas szőlőültetvények közepén. Ez az egész régió legfontosabb temploma, ami egykor zarándokhely is volt, napjainkban pedig előszeretettel tartanak benne esküvőket romantikus környezete miatt. A templomon kívül Ligerzbe a fantasztikus panoráma miatt is érdemes ellátogatni. Elénk tárulnak a domboldalak végtelenbe nyúló szőlőültetvényei, lent a Bieli-tóval és a Szent Péter-szigettel – ahol Rousseau heteket töltött -, a horizonton pedig felbukkannak az Alpok hósipkás hegycsúcsai.


Gletterens

A Neuchateli-tó partján található Gletterens, a nádfedeles vályogházairól nevezetes település. Tulajdonképpen egy szabadtéri múzeum ez, ahol egészen a kőkorszakig tehetünk időutazást. Bemutatják az első földművesek életkörülményeit, hétköznapjait, az ősi, időszámításunk előtt több ezer évvel alkalmazott technikákat, földműves eszközöket és fegyvereket. Itt akár étkezhetünk is kőkorszaki stílusban, de aki még többre vágyik, egy éjszakát is eltölthet ebben a múltidéző környezetben.

Sajtkészítő üzem

Tavak, borok és sajtok

A Három tó régiójának oly sok minden más mellett kétségkívül legfőbb attrakciói a tavak és a borok. A vidéken átutazóknak számtalan lehetőségük van közelebbről is megismerni úgy a három tavat, mint a hegyek levét. A Neuchateli-tó mentén halad a Borút, melynek mentén a jellegzetes borfajtákat, a pinot noir, saszla szőlőkből készült nedűket kóstolhatják végig a túrázók. A borok és a sajtok az asztalon is jól megférnek egymás mellett, nincs ez másként a Három tó régiójában sem, ahol minden valamire való turistának illik legalább egy sajtkészítő üzemet felkeresni. A tavak felfedezéséhez sok településről indulnak hajókirándulások, a legklasszikusabb közülük a Három tó-hajókirándulás, mely a legteljesebben tárja fel előttünk a tavak világát.

A kirándulásra télen és nyáron is bőven kínálkozik lehetőség. A családok számára a megerőltetés nélkül teljesíthető, a régió zöldségtermesztő vidékein át vezető túraútvonalak ajánlottak, a mountain bike-osokat pedig kiépített útvonalak várják. Golfozni, lovagolni, kenuzni és bobozni is lehet, de az utazás fénypontja lehet a kutyaszánozás, ami nem csak télen, hanem egész évben élvezhető.


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here