Földrajzi elhelyezkedéséből adódóan Görögország egész történelme során a különböző civilizációk találkozóhelye volt. Ezek mindenütt ott hagyták nyomaikat, az építészetben, a művészetekben, de még a mindennapi életet meghatározó szokásokban is. Aki Görögországba látogat, lépten-nyomon szembe találja magát a múlt emlékeivel. A görög vidékeken az emberiség történelme szempontjából különösen fontos helyszínek és alkotások találhatók. Görögország az európai kultúra bölcsőjeként bővelkedik az UNESCO által is elismert, a Világörökségek közé sorolt látnivalókban.
Apollón Epikuriosz temploma
A Peloponnészosz közepén, 1130 m-es magasságban áll Apollón Epikuriosz büszke temploma. Valószínűsítik, hogy munkálatait a kor neves építésze, Ictinus vezette. Jelenlegi formáját a templom i.e. 420-400. között nyerte el, de a régészek meg vannak győződve arról, hogy alapjai alatt egy még régebbi templom maradványai rejtőznek, mely feltehetően az i.e. 7. században állt itt. A templom fantasztikus építészeti bravúr, magában egyesíti az ókori görögök minden tudását. A környéken fellelhető, szürke mészkőből építették, mert Ictinus célja az volt, hogy az épület minél inkább illeszkedjen természetes környezetébe. A templom hatalmas méreteivel tökéletesen szimbolizálja Apollón nagyságát, az tervezésében pedig a fényeknek is fontos szerep jutott. A fény és az árnyék játéka azt az illúziót kelti, hogy a monumentális épület kisebb valós méreteinél, ezért közvetlenebb hatást sugároz, mintsem elrettentene nagyságával. A templomot az egész hellén és római korszakban használták. Az első ásatások 1812-ben indultak meg a helyszínen, kiváló európai régészek egy csoportja kutatta a romokat. A századforduló után az athéni Régészeti Társaság folytatta a munkálatokat és a restaurálást. Görögország műemlékei közül ez volt az első, mely felkerült a Világörökségek listájára 1986-ban.
Akropolisz
Az ókori Athén legnagyszerűbb és legkifinomultabb építészeti alkotása, melyet a város védőszentjének Athéné istennőnek szenteltek. Évezredek óta ül egy magas szikla tetején és ma is uralja a modern várossá lett Athén látképét. A legjelentősebb ünnepek, mítoszok, vallási szertartások, kultuszok mind kapcsolódnak valamilyen szálon ehhez a szent helyszínhez. Az ókori építészet remekműve a klasszikus művészet különböző stílusait egyesíti, sok évszázadon át befolyásolta a kultúrát és a művészeteket. Az i.e. 5. században készült Akropolisz kitűnően tükrözi azt a pompát, hatalmat és gazdagságot, ami Athént annak idején, fénykorában jellemezte. Építésétől kezdve egészen időszámításunk kezdetéig folyamatosan bővítették és más fontos épületeket is emeltek itt. A következő évszázadokban azonban az emberi tevékenység és a természet ereje együtt pusztították az épületkomplexumot. A 6. században keresztény templomként és püspöki rezidenciaként is használták, a középkorban erődként szolgált, a törökök helyőrségi központja lett. A velenceiek 1687-ben lebombázták, elpusztították a Parthenónt, később fosztogatók vitték el a legértékesebb szobrokat. A modern Görögország megalakulása után az Akropolisz védett műemlék lett, az első kiterjedtebb régészeti ásatásra a 20. század elején került sor. Az UNESCO Világörökségek közé 1987-ben sorolták be.
Delphi
A Parnasszosz-hegy lábánál fekszik a pánhellén szentély, ahol az ókori Görögország leghíresebb jósdája működött. Delphiről annak idején nem kevesebbet hittek, minthogy ez a világ közepe. Az itt feltárt legkorábbi leletek a neolitikumból származnak, i.e. 4000 tájáról. Egy mükénéi település és temető maradványait is megtalálták a szentély területén. A régészek úgy gondolják, a jósda már a kezdetek kezdetétől működött itt, jelentősége folytán két szent háborút is kiváltott az i.e. 5. és 4. század közepén. A kereszténység térhódításával Delphi püspöki székhely lett, a 6-7. századra azonban elhagyottá vált, de nem sokkal ezután egy falu nőtt ki a romok között. A régészeti ásatások 1860-ban kezdődtek, ekkor a németek kutatták a területet. 1891-ben a görög kormány a franciáknak adta az ásatási engedélyt, Kastri falu romjait ekkor távolították el és tették szabaddá az alatta rejtőző Delphi maradványait. Ez volt az ún. nagy ásatás, melynek során több mint 3000 értékes feliratot találtak, melyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy tudjuk, hogyan zajlott az élet az ókori Görögországban. Delphi 1987-ben lett a Világörökségek része.
Aszklépiosz szentélye
Aszklépiosz a görög mitológiában az egészség megtestesítője volt, szentélyét az i.e. 4. században alapították a Pelponnészosz egyik völgyében. A görög világban a szentély, mint a csodás gyógyulások helyszíne híresült el, kórháza egészen az 5. századig működött. A gyógyító papok egyszerre több száz beteget tudtak itt kezelni, főként gyógynövényekkel és különböző főzetekkel orvosolták a betegségeket, de a kezelések alapját a hippokratészi tanok adták, keveredve a vallásos szertartásokkal. A szentély egy épületegyüttessé nőtte ki magát, ahol a kórház mellett színház, templom és számos egyéb létesítmény is volt. Nemcsak a görög, de még a római világban is nagy tisztelet övezte. Építészeti szempontból különleges értéket képvisel a helyszín, hiszen bámulatos építészeti és művészi megoldásokat vonultat fel. 1987 óta képezi részét az UNESCO Világörökségeknek.
Athosz-hegy
Aki olyan szerencsés, hogy lehetősége adódik ellátogatni az Athosz-hegyre, semmiképp se hagyja ki. Felejthetetlen élményben lesz része, hiszen egy több mint 1000 éve töretlenül működő szerzetesi közösséget látogathat meg. Napjainkban 1400 ortodox vallású szerzetes él a 20 kolostorban. A kolostorokat övező erdők, mivel szent helyen állnak, sohasem szenvedtek kárt az emberi beavatkozástól, a maguk természetességében fejlődtek és védett területet alkotnak. Bár az Athosz-hegy hivatalosan Görögországhoz tartozik, vallási szempontból a konstantinápolyi (isztambuli) pátriárka fennhatósága alatt áll. A legenda szerint maga Szűz Mária látogatta meg áldotta meg a hegyet. A kolostor festészeti iskolája az évszázadok során mélyen befolyásolta az ortodox művészetet, épületei szépen szemléltetik a kolostor gazdálkodását, a növénytermesztést, kiterjedve olyan növényfajtákra is, melyek a régióban máshol nem találhatók meg. Az Athosz-hegy 1998-ban nyerte el a világörökségi státuszt.
Rodosz középkori óvárosa
Ahogy az ember Rodosz óvárosában sétál, szinte hallja a lovak patáinak kopogását, olyannyira érezhető mindenütt a Jeruzsálemi Szent János Lovagrend egykori jelenléte. Kitörölhetetlen nyomot hagytak az egész szigeten, az egyébként nyüzsgő város még ma is híven őrzi az ő idejükben elnyert, középkori szépségét. Az idő, mintha megállt volna és visszakerültünk volna a lovagok korába, akik a Földközi-tenger keleti térségén hihetetlen jólétnek, hírnévnek és dicsőségnek örvendtek. Még a törökök folyamatos támadásait is képesek voltak újból és újból visszaverni, Rodosz kikötőjét úgy megerősítették, hogy két évszázadon át bevehetetlen volt. A középkorban egy fal osztotta két részre Rodosz városát. Északi része volt a Castrum, ahol a hivatali, közigazgatási épületek, a katedrális és a kórház álltak, valamint itt volt a nagymester rezidenciája is. A város déli felén működött a piac, itt kaptak helyet a templomok, a zsinagóga, ez volt Rodosz nyüzsgő negyede. A lovagok olyan épületeket hagytak maguk után, melyek a középkori mérnöki tudás és technológia csúcsát testesítik meg. Gótikus és reneszánsz stílusú épületek ezek, némi bizánci beütéssel, melyekhez később az oszmán hatás is társult. Templomaik közül sokat később mecsetnek használtak, a nagymester palotája pedig az egyik legfantasztikusabb épület, ami a középkorból fennmaradt. Rodosz óvárosa 1988-ban lett része a Világörökségeknek.
Meteorák
Kalambáka városa felett, a Thesszáliai-síkság észak-nyugati részén lélegzetelállító látvány fogadja a turistákat. 400 m-rel a föld felett, keskeny sziklák csúcsán ülnek a kolostorok, mintha csak lebegnének a táj felett. A kereszténység egyik legszentebb helye ez, ráadásul a természeti értéke és szépsége is kiemelkedő. A szikla alakzatok, az időtlenség atmoszférája évente több ezer látogatót vonz ide, nem beszélve a zarándokokról, akik a megvilágosodás reményében vágnak neki az ide vezető útnak. A Meteorák kőerdeje tökéletesen szimbolizálja a természetes és a mesterséges környezet harmóniáját. Az Athosz-hegy után ez Görögország második legnagyobb kolostori területe és zarándokhelye. Az első szerzetesek a 11. században, a törökök elől menekülve telepedtek le itt, majd a következő évszázadok során egyre gyarapodott a kolostorok száma. Az építőanyagot kosarakban, csörlőkkel húzták fel a sziklák tetejére és egészen 1920-ig ez volt az egyetlen módja annak is, hogy a szerzetesek élelmiszert és bármilyen egyéb használati tárgyat felvigyenek a kolostorokba. Történelmi források szerint volt idő, amikor 30 szerzetesi közösség működött itt, ma már csak 6 van belőlük. A kolostorok többségét a 14. században építették, a látogatók ma egy speciális felvonóval juthatnak fel ide, de aki a kalandosabb utat választja, a sziklákon keresztül mászhat fel. A Meteorák 1988-ban lettek a Világörökségek részei.
Thesszaloniki ókeresztény és bizánci műemlékei
Az i.e. 315-ben alapított Thesszaloniki a kereszténység terjedésének egyik legelső állomása volt. Számos ókeresztény műemlék található a városban, ezek mindegyike kiemelkedő értéket képvisel. Az itt felépült templomok hatása először a bizánci világban, majd a szerb ortodoxia művészetén is érezhető volt, nemcsak a korai keresztény időszakban, de a középkorban is. A Rotunda, a Szent Demetriosz bazilika és a Szent Dávid templom a korai keresztény művészet mesterművei. Amikor a törökök a 15. században elfoglalták a várost, a templomok nagy részét mecsetté alakították és számos új vallási épületet emeltek. A legértékesebb épületek közül több is súlyosan megsérült az 1917-es tűzvész során és az évszázadok viharai sem kímélték őket. Az UNESCO 1988-ban vette fel a Világörökségek közé Thesszaloniki ókeresztény és bizánci műemlékeit.
Misztra régészeti lelőhely
A Bizánci Birodalomban Misztra erődített városa vezető szerepet töltött be. Itt született az utolsó bizánci császár és ez volt a bizánciak utolsó erődje, melyet a törökök el tudtak foglalni. Misztra városfalain belül lenyűgöző nemcsak a templomok száma, de azok falfestményei és építészeti megoldásai is rendkívüliek. A bizánciak után a törökök, majd a velenceiek kezére került, utolsó lakói 1832-ben hagyták el a települést, benne a lélegzetelállító középkori romokkal. A Peribletos kolostor templomában fennmaradt freskók felbecsülhetetlen jelentőségűek, azt a késő bizánci ciklust képviselik, mely elengedhetetlen a bizánci művészet sajátosságainak megértéséhez. A Spártához közeli régészeti lelőhely 1989-ben lett a Világörökségek tagja.
Olümpia régészeti lelőhely
Valamennyi világörökségi helyszín között sem akad még egy olyan, ami ennyire kapcsolatban állna a jelen korral, mint Olümpia. Itt található az olimpiai stadion, ahol a mai olimpiai játékok őseit rendezték az ókorban, de itt áll Zeusz temploma is, mely a legnagyobb az egész Peloponnészoszon, körülötte számos más épület és műemlék. Az istenek szentélye, az Altis az ókori görög világból annyi értékes emléket tartalmaz, ami ritkaság számba megy. A templomok mellett látható itt az i.e. 776-tól négyévente megrendezett olimpiai játékokhoz kapcsolódó valamennyi épület maradványa. Az itt álló épületek egy részét a történelem során eredeti funkciójuktól eltérően, keresztény templomként és római fürdőként, fogadóként is használták. Itt áll Néró háza is, melyet a császárnak építettek, aki az olimpiai játékok idején itt szállt meg. Olümpia építészeti hatása messze elért, Zeusz temploma például mintaként szolgált az i.e. 5. században Dél-Olaszországban és Szicíliában épített dór stílusú templomok építéséhez, Niké szobrának jellegzetességei pedig még a 19. századi neoklasszikus művészetben is visszaköszönnek. Olümpia 1989 óta része a Világörökségeknek.
Délosz régészeti lelőhely
Délosz már akkoriban is szent hely volt, mielőtt a görög mitológiában megszületett volna a történet, mely szerint Apollón ezen a szigeten látta meg a napvilágot. A kiterjedt terület, melynek feltárását 1873-ban francia régészek végezték, Görögország egyik legfontosabb régészeti lelőhelye. A sziget az időszámítás előtti első évezredben Apollón kultuszának központja lett, később fontos kereskedelmi és gazdasági központtá fejlődött. Amikor a rómaiak az i.e. 2. században elfoglalták, Délosz rohamos fejlődésnek indult, ekkor köszöntött be virágkora. Ez egészen i.e. 69-ig tartott, mikor kalóztámadások döntötték romba és ezt követően nagyrészt elhagyottá vált. A sziget nyugati oldalán található a Szent Kikötő, amit napjainkra már teljesen feltöltött az iszap. A régészeti lelőhelyen láthatók lakóházak, a stadion, a színház és kereskedelmi épületek maradványai, számos szentély és templom romja. A látogatókat kirándulóhajók viszik a szigetre, itt legfeljebb 6-7 órát tölthetnek el. Délosz 1990-ben lett tagja a Világörökségeknek.
Daphni-, Hosziosz Lukasz- és Nea Moni-kolostorok
A három kolostor messze található egymástól, mégis van, ami összeköti őket. Mégpedig a falaikat díszítő mozaikok, melyek a valaha feltárt legnagyszerűbb művészeti alkotásai a bizánci kornak. Nea Moni kolostora a 11. században épült a birodalom legnevesebb szobrászainak, festőinek és ikon készítőinek közreműködésével. Az itteni, 1050 táján készült ikonokat a többitől jelentősen megkülönbözteti, hogy nemcsak a háttérhez, de a figurák kialakításához is előszeretettel használtak aranyat. A kolostort a 19. században a török elleni háborúk során fosztották ki, majd egy földrengés károsította meg. A Daphni-kolostor szintén a 11. században épült, ekkor készültek mozaikjai is, melyeknél jóval természetközelibb ábrázolási formák figyelhetők meg. A kolostorban ciszterciták, majd a török uralom idején ortodox szerzetesek éltek, a 17. század végén vált elhagyottá. A 19. század végén kiterjedt helyreállítást végeztek rajta, utolsó pillanatban mentették meg a teljes pusztulástól. A Hosziosz Lukasz a három kolostor közül a legrejtélyesebb, eredetéről nem sokat tudni. Belső terének mozaikjai azonban annál beszédesebbek, fantasztikus művészi munkáról árulkodnak. A közép-bizánci mozaikművészet remekművei, melyeket feltehetően konstantinápolyi alkotók készítettek. A három kolostor együtt került fel a Világörökségek listájára 1990-ben.
Samosi Héraion régészeti lelőhely
A görög mitológia szerint Héra istennő ezen a szigeten született és nőtt fel. Temploma, a Héraion, az ókorban a legnagyobb volt és ez volt az első görög templom, melyet oszlopsorral vettek körbe. Egy perzsa támadás során elpusztult, helyére még nagyobbat terveztek építeni, de ez soha sem készült el. A templom mellett az ősi város, Pythagoreion romjai találhatók. A város egy védett öböl mentén épült ki, természetes kikötője mögött hegyek magasodnak. A régészeti ásatások során feltárták az ősi település utca- és csatornahálózatot, a piacteret, templomokat, fürdőket, a római és hellén korból származó épületeket. A régészeti lelőhely magában foglalja a 109 m hosszú, 55 m széles és 25 m magas templomot, a nagy oltárt és a Szent utat, ami a várostól a templomig vezetett. Héraion még ma is otthont ad jeles eseményeknek. Minden év júliusában és augusztusában itt rendezik meg az ókori színházi előadásokat bemutató Irea Fesztivált. 1992 óta Héraion világörökségi helyszín.
Aigai (Vergina) régészeti lelőhely
A 20. század legjelentősebb régészeti felfedezése volt Görögországban a Makedón királyság első fővárosának, Aigainak a feltárása. A helyszínen a legfontosabb emlékek a stukkókkal és mozaikokkal gazdagon díszített, monumentális palota, valamint a 300 tumulus, azaz halomsír, melyeknek némelyike az i.e. 11. századból származik. A Nagy Tumulus, a királyi sír állítólag II. Philipposz makedón király nyughelye, aki meghódította valamennyi görög várost, megnyitva ezzel az utat fia, a későbbi Nagy Sándor előtt a hellén világ kiterjesztésére. Aigainak különös jelentőséget ad, hogy átmenetet képez a klasszikus hellén városállamok és a római korszak császári városszerkezete között. Mikor az i.e. 4. században a makedón királyság fővárosi státuszát elvesztette, Aigia továbbra is a hagyományos kultusz központja maradt, ezt jelzi, hogy itt temették el a királyt is, akit i.e. 336-ban a városban gyilkoltak meg, fiát pedig szintén itt kiáltották ki királynak. Aigai 1996-ban lett az UNESCO Világörökségek része.
Mükéné és Tirünsz régészeti lelőhelyek
A mükénéi civilizáció két nagyszerű városa uralta a Földközi-tenger térségének keleti felét az i.e. 15-12. században és vezető szerepet játszott a klasszikus görög kultúra fejlődésében, beleértve az építészetet és a várostervezést. Mükéné és Tirünsz a mükénéi civilizáció csúcspontját képviselték, mely alapja volt a későbbi európai kultúrák fejlődésének. Mükéné volt a legelső görög város, melynek akropolisza volt. Az ókori világ egyik legnagyobb építészeti komplexumából ma bástyák, szökőkutak, oszlopok láthatók, leghíresebb eleme az Oroszlános kapu. Mükéné hanyatlása i.e. 1100 tájára tehető, amikor földrengések és tűzvészek pusztították. A Tirünsz-hegyen álló palota komplexum lenyűgöző építmény, melyről az ókori görögök képtelenek voltak elhinni, hogy valóban emberi kéz műve. Helyette inkább legendát szőttek Tirünsz köré, hogy építése a küklopszok műve. Valamennyi természetfeletti erővel felruházott hőst innen származtattak, köztük Herkulest, Perszeuszt és Bellerophontészt. Az építészeti megoldások nemcsak az ókori görögöket, hanem korunk emberét is megdöbbentik. A régészeti leletek szerint Tirünsz i.e. 2700-2200 között egy népes és virágzó település volt, melynek erődítményeit fokozatosan építették ki, hogy meg tudják védeni a falakon belül álló palota épületeket, istentiszteleti helyeket, raktárakat, temetkezési helyeket. Tirünsz és Mükéné 1999 óta tartoznak az UNESCO Világörökségek közé.
Pátmosz fővárosának (Hóra) történelmi központja, Szent János teológus kolostora és az Apokalipszis-barlang
Pátmosz szigete arról vált nevezetessé, hogy János apostol állítólag itt írta meg az Apokalipszist és az Evangéliumot. A neki szentelt kolostort a 10. század végén alapították, azóta is zarándokhely. Mivel a szigetet többször is feldúlták a törökök, a szerzetesek a kolostort folyamatosan megerősítették, így nyerte el erődítmény jellegét magas falaival, szigorú tornyaival. Valóságos labirintussá nőtte ki magát kápolnákkal, raktárakkal, közösségi helyekkel és számtalan helyiséggel. Szellemi központtá vált, melynek híre az egész világon elterjedt.
A kolostor kezdetektől a sziget szíve volt, a település, Hóra körülötte kezdett fokozatosan kiépülni a 12. században. A város a 16. század elején került török uralom alá, paradox módon éppen ez jelentette számára a virágkor nyitányát. Lakói a kereskedelemből és a hajózásból éltek, nem is rosszul, ahogyan azt a jómódú polgárok 16-17. századi palotái mutatják.
Szent Jánost Pátmosz szigetére száműzték, itt egy barlangban írta meg az Apokalipszist, melyet ma is az Újszövetség legnehezebben értelmezhető könyvének tartanak. Ez a barlang lett a sziget legszentebb helye. A hagyomány úgy tartja, hogy János nyomai még ma is felfedezhetők a barlangban, látható a mélyedés azon a sziklán, melyre fejét hajtotta, sőt az a repedés is, ahonnan Isten hangja szólt hozzá. Pátmosz történelmi helyszíneit 1999-ben sorolták be a Világörökségek közé.
Korfu óvárosa
A város három, velencei mérnökök által tervezett erődítménye 4 évszázadon át biztosította a tengeri kereskedelem zavartalanságát, amit a törökök folyamatosan veszélyeztettek. Többször helyreállították és átépítették őket, legutoljára a 19. században, a britek fennhatósága alatt. Az erődítmény és maga az óváros az Adriai-tenger bejáratánál, stratégiai helyen található, egész jellegén érezhető a számtalan hatás, mely az évszázadok során érte. Az óváros építészeti szempontból részben a velencei, részben a neoklasszikus stílust képviseli, Korfu városképe még ma is harmonikus képet mutat annak ellenére, hogy 1943-ban a németek bombázásai az épületek jelentős részében kárt tettek. Korfu erődítményei és óvárosa 2007-ben lettek tagjai az UNESCO Világörökségeknek.
