Imrikfalvi-víztározó

Szlovákia nagyon szép tájakkal büszkélkedhet és bár elsősorban hegyvidékeiről, ehhez kapcsolódóan pedig téli üdülőhelyeiről ismert, szép számmal tartogat lehetőségeket a nyári vakációhoz is. Az ország gazdag természetes tavakban és olyan víztározókban, melyeket az utóbbi években kifejezetten rekreációs tevékenységekhez használnak, azaz rendelkezésére állnak a vízisportok szerelmeseinek, partjaikon pedig bőséges szálláslehetőség várja a turistákat.

Imrikfalvi-víztározó

A Szlovák Paradicsom Nemzeti Park területén található tavat a Gölnic-folyó felduzzasztásával hoztak létre. Ennek hatására az egykori bányászfalu, Imrikfalva kedvelt üdülőhellyé vált, ahol a strandolok szállást is találhatnak. A 85 hektáros tó vize tiszta, partján több strandot is kialakítottak. Tökéletes hely a kikapcsolódáshoz, horgászáshoz, úszáshoz és a kirándulásokhoz is, hiszen környékén több izgalmas és szép hely is található. Könnyű túrával elérhető a Zejmár-szakadék, ahova még gyerekekkel és idősebbeknek is érdemes elkirándulni. A szakadékon átvezető turistaútvonalon keresztül el lehet jutni a Holló-szikláig, a Geravy-fennsíkhoz pedig libegő visz fel.

Szentmáriai víztározó

Szentmáriai víztározó

Felkapott üdülőhely Szlovákia legnagyobb víztározójának környéke. A Liptói-medence közepén kialakított tavat Liptói tengernek is nevezik, kiterjedése 22 km2, mélysége pedig a 45 m-t is eléri. Aki rajong a vízisportokért, itt nem érheti csalódás. Vitorláskikötő, szörfiskola, sportszerkölcsönző, minigolf pálya, kemping, strand – minden van itt, akárcsak egy igazi tengerparton. A víztározó kikötőjéből nyaranta kirándulóhajók futnak ki és viszik városnézésre a turistákat. A környék egyik legszebb látnivalója a Liptói Falumúzeum, ahol azokat a műemlékeket lehet megnézni, melyeket a Szentmáriai víztározó építése mentett meg az áradásoktól. Láthatók itt a népi építészet különböző elemei, falusi iskola, parasztházak, kovácsműhely, de egy korai gótikus templomnak és Liptó megye legrégebbi nemesi épületének pontos másolata is. A víztározó partján a leglátogatottabb település Tarnóc, ami nemcsak a sportolási lehetőségeknek köszönheti népszerűségét, hanem hatalmas autós kempingjének is.

Szenci Napfényes Tavak

Pozsonytól csupán néhány percnyire található az 5 különálló tó, melyeknek partjai a jó idő beköszöntével zsúfolásig megtelnek. 1845-ben kavicsbányát nyitottak a területen, hogy építési anyagot nyerjen a Pozsony és Galánta közti vasútvonal kiépítéséhez. A bányákból maradtak vissza a tavak, melyeknek nyaranta átlagosan 25 fok a hőmérsékletük. Összesen 116 hektáron lehet élvezni a fürdőzés minden örömét. Nagyrészt a számtalan szolgáltatásnak és kikapcsolódási lehetőségnek – csónak és vízibicikli kölcsönzés, csúszda, bowling, golf, tenisz, squash, masszázs – köszönhető, hogy a fényes Tavak Szlovákia legkedveltebb üdülőhelyei lettek. Az aquapark a tavak legújabb attrakciója, ami geotermikus energiával fűtött medencéivel egész évben várja a vendégeket.

Aranyhomok

A közepes méretű tó 7 km-re fekszik Pozsony óvárosától. A 30 m széles tó partján 400 m hosszan van lehetőség strandolni, ez a szlovák főváros legnagyobb szabadidős központja. Lhet itt strandröplabdázni, teniszezni, minigolfozni és természetes úszni is.Vízibiciklivel át lehet jutni a tó közepén lévő szigetre. A közelben van egy bevásárlóközpont, gyalog több étterem és szálláslehetőség is elérhető.

Drazdiak-tó

Pozsony legnagyobb kerületében, Pozsonyligetben alakították ki a Drazdiak-tavat egy korábban üres területen. A betondzsungel közepén ásták ki számára egy hatalmas medret, hogy létrehozzanak egy zöld oázist a sivár városi környezetben. Nyáron a panelek lakói ide özönlenek ki, hogy strandoljanak, de szerencsére mindenkinek jut elég hely. Lehet vízibiciklit bérelni, a parton grillezni, a gyerekeket pedig egy korszerűen felszerelt játszótér várja. A közelben több étterem és bár található.

Idabukóci-tó

A kassaiak kedvenc pihenőhelye az év minden szakában ez a kis tó, ami csupán néhány kilométerre található a várostól. Tiszta vize az úszáshoz, szép, zölddel borított partjai a napozáshoz ideálisak. Ezt a helyet a horgászok is szeretni fogják, a környező hegyes-dombos vidéken pedig túrákat lehet tenni gyalog vagy akár kerékpárral. A tó partján lévő büfékben sör, üdítő és lángos is kapható.

Széles-tó

Széles-tó

Szlovákia legnagyobb mesterséges tava, melynek partján 7 kis üdülőtelepülés várja a turistákat. A tavat 1961-1965. között hozták létre, átlagos mélysége 9,5 m. Számtalan hotel, étterem, kemping, apartman közül lehet válogatni, mind a színvonal, mind az árak tekintetében. A létesítmények többsége a Széles-tó északi partján található, legnépszerűbb települései Kaluza, Palkov, Kamenec és Horka. Ezekben a városokban még magasabb az igénybe vehető szolgáltatások minősége, lehetőség van robogót, csónakot bérelni, siklóernyőzni és szörfözni is. Az itt nyaralók számára kihagyhatatlan program a 45 perces hajókirándulás, ami körbeviszi a tavon a turistákat. Akik túrázni szeretnének, a Vihorlát-hegységben több ösvénynek is nekivághatnak.

Domasa-víztározó

“Kelet-Szlovákia zöld gyöngyszeme” – így is emlegetik a domasai víztározót, mely mögött az Alacsony-Beszkidek vonulatai húzódnak. A látkép valóban festői: öblök, erdőkkel borított dombhátak, virágokkal teli rétek, középen pedig a kékes-zöldes színű, tiszta vizű tó. 1962-1967. között alakították ki a víztározót, hogy néhány kisebb falut megóvjanak az áradásoktól. Felülete 1510 hektárt fed le, legmélyebb pontján pedig eléri 32,5 m-es mélységet. Júniustól szeptemberig a víz hőmérséklete 23 fok körül mozog, így teljes mértékben alkalmas az úszáshoz, de a víztározó nagy kedvence a horgászoknak is, hiszen 23 halfajta él meg tiszta vizében.

Zelená voda

Újhely közelében valódi paradicsomban találják magukat azok, akik szeretnek úszni. A jellegzetes, zöld színű tó nemcsak a közeli települések lakóinak kedvence, de sok külföldi turista kifejezetten ide utazik, hogy eltöltse nyári pihenését. A szálláslehetőség bőséges, különböző éttermek között is lehet válogatni, kikapcsolódási lehetőségek tekintetében pedig a szokásos vízisportokon túl még lovagolni is lehet. A Zelená voda ideális a családok és a fiatalok számára. Partján két nagy strand található, az egyik belépős, a másik azonban díjmentesen használható. Innen érdemes ellátogatni a 5 km-re található Beckó várához, a 12 km-re lévő temetvényi várhoz, de a vidék híres gyógyfürdője, a pöstyéni is csupán 20 km-re található innen.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here