VárosházaA Haine és a Trouille folyók közötti hegygerincen meglapuló Mons városát a flamandok Bergen néven ismerik, mely fontos összekötőváros Brüsszel és Párizs között. A város történelme a 7. századig nyúlik vissza, amikor egy várat építettek a térségre, nem sokkal később pedig egy kolostort állítottak Szent Waltrude tiszteletére. Mons a 13-15. században élte virágkorát, s ekkor vált a Hennegaui grófság fővárosává is, ám a 17-18. század háborúi során számtalan támadást elszenvedett, így elveszítette egykori pompáját. A város manapság nagyszerű kulturális és tudományos intézményeknek, valamint számos elképesztő múzeumnak ad otthont.

1. Városháza

A gyakran Hôtel de Ville néven emlegetett monsi Városháza uralja a város központjában található főteret. A Városházát a díszes, 1615-ös Toison d’Or House és az 1604-ben épített Szent György-kápolna fogja közre. A Városháza homlokzatát Mattheus de Layens tervezte 1458-ban, míg az udvart körülölelő, többi épületrész a 15-18. századból származik. A főbejárat bal oldalára felnézve, a látogatók megcsodálhatnak egy bronz, fényes fejű majomszobrot, s állítólag a majom fejének megsimogatása szerencsét hoz. Az épület belsejében, a Salle des Commissions terem brüsszeli tapétái 1707-ből származnak, míg a Salle des Mariages bámulatos fali lambériával büszkélkedhet. Az udvaron átsétálva juthatunk el a Jardins Du Mayeur-ba, vagyis a Polgármester kertjébe, ahol a szökőkút egy monsi utcai csibészt ábrázol. Innen balra található a régi, 1512-es polgári börtön és a kínzókamra.

2. Harangtorony

Harangtorony

Mons leghíresebb látnivalója a város harangtornya. Az UNESCO Világörökségi Listán is szereplő torony a város felett magasodó, korábbi várdombon áll. A 87 méter magas tornyot 1661-ben építették. Belgium egyetlen tiszta barokk stílusú harangtornya 47 haranggal büszkélkedhet. Mindenképp megéri felmászni a dombtetőre, hiszen itt egy nagyszerű kilátóhely várja az elfáradt turistákat. A kifulladt látogatók díja hihetetlen kilátás a városra és az azt körülölelő tájra.

3. Szent Waudru-templom

Szent Waudru-templom

A monsi várdomb alatt, a régi feudális vár maradványai mellett áll a Szent Waudru-templom. Építését 1450-ben kezdték Mattheus de Layens tervei alapján. Annak ellenére, hogy az építkezést számos alkalommal megszakították, a templom a brabanti gótikus stílus egyik elképesztő példája lett. Belépve az épületbe, a látogatókat először biztosan a középhajó oszlopai ejtik ámulatba, melyek felérnek egészen a tető boltozatáig mindenféle oszlopfő nélkül. A főajtón túl, balra tekintve látható a „Car d’Or”, egy körmeneti szállítóeszköz, melyet 1780-ban építettek Szent Waltrude síremlékének. Az 1887-ben alkotott, aranyozott, rézből készített síremlék a Magas Oltár közelében található. A sírban a 687-ben elhunyt szent testét tartják szarvasbőrbe varrva, feje pedig az egyik kápolna érckoporsójában van.
A templom különféle pontjain az egykori templomkórus maradványai is megcsodálhatóak, melyet a monsi Jacques Dubroeucq épített 1535 és 1548 között, majd 1792-ben a franciák rombolták le. Belgium egyik legfontosabb reneszánsz stílusú épületén érződik az erős olasz hatás is. Mielőtt elhagyná a templomot, mindenképp látogasson el a Kincstárba is, ahol számos értékes ereklyetartót csodálhat meg, beleértve Szent Vincentét is, ezen kívül Mons-ból és a környékről származó arany és ezüst munkák is láthatóak.

4. Polgári Múzeum

Polgári Múzeum

A Városháza szomszédságában található Mayeur kertben áll egy korábbi zálogház, mely ma a Musées du Centenaire-nek, vagyis a Polgári múzeumnak ad otthont, ami tulajdonképpen három múzeum egy tető alatt. A Háborús múzeum két emeleten helyezkedik el. A földszintet az I. világháború emlékére szentelték, főként a brit lovasságot mutatja be, ahogy 1914. augusztus 23-24-én megállította a németeket. A harmadik emelet múzeuma a II. világháborút ismerteti, az idelátogatók továbbá megtudhatják, hogyan is szabadították fel az amerikai csapatok Mons városát 1944. szeptember 2-án. Az első emelet Kerámia múzeuma több mint 3500 kiállítási darabbal büszkélkedhet, melyek között minden fontos európai kőedény- és porcelánkészítő munkái megtalálhatóak a 18. századtól kezdve egészen napjainkig. A második szinten található Numizmatikai múzeumban közel 20.000, különböző országokból származó érmét és medált csodálhatnak meg az érdeklődők.

5. Musée de la Vie Montoise

Musée de la Vie Montoise

A Musée de la Vie Montoise egy gyönyörű gyűjteménnyel büszkélkedhető múzeum, ami rendkívül valósághűen mutatja be a monsi emberek életét. A múzeumnak Maison Jean Lescarts régi kolostora ad otthont, melyet 1632-ben építettek. A kiállításon mindennap használatos tárgyakat ismertető kiállításnak köszönhetően az érdeklődők tökéletesen elképzelhetik, milyen is volt az élet a térségben az évek során. Mindössze néhány lépésre található a Musée des Beaux Arts, ahol a látogatók főként a 16-18. századi francia és belga művészek képeinek gyűjteményét csodálhatják meg, ám a múzeumnak nincs különösebben híres darabja.

6. Le Lumeçon

Le Lumeçon

A pünkösd utáni vasárnap tartják a Lumeçon nevű fesztivált Monsban. Az ünnepség egy Szent Györggyel kapcsolatos, 14. századi körmenetből ered. A Szent Györgyként viselkedő résztvevők 12:30-kor hagyják el a Szent Waudru-templomot, s egy kilenc méter hosszú sárkányt, a „Doudou-t” tartva sétálnak el a főtérre, miután odaértek eljátsszák a Szent György és a sárkány közötti harcot. Végül pedig a szentet kiáltják ki győztesnek, a sárkányt pedig a városháza udvarába vonszolják. Akik ebben az időszakban érkeznek Belgiumba, abszolút megéri ellátogatniuk Monsba is, hogy megcsodálják ezt a bámulatos fesztivált.

7. Collégiale Saint-Vincent

Collégiale Saint-Vincent, Soignies

A Szent Vincent tiszteletére állított hatalmas templomot román stílusban építették. Az építkezést 965-ben kezdték el, ám csupán a 13. században fejezték be. A kórus mindkét fülkéjében Belgium legrégebbi, keresztbordázott boltozatai találhatóak, melyek állítólag a 11. századból származnak. A templom leglenyűgözőbb részei kétségkívül a szobor, a reneszánsz stílusú, márványból és stukkóból készült karzatrács és a barokk kórusülések és emelvény. A 19. századból származó, hatalmas Szent Vincent ereklyetartó a kórusban áll, míg a templom kincstára a Szent Hubert kápolnában, a déli falban található. A templomtól nem messze elhelyezkedő régi temető jelenleg nyilvános parkként működik, ahol a román stílusú kápolna ma már régészeti múzeumként funkcionál.

8. Beloeili várkastély

Beloeili várkastély

Beloeil apró városa Monstól körülbelül 30 kilométerre fekszik északnyugatra. Beloeil legelképesztőbb látnivalója egyértelműen a várkastély és a park, amely a legszebb ilyen stílusú kastély Belgiumban. A Beloeili várkastélyt a 13. században építették, mely akkor még középkori erődítménynek indult, majd a 17-18. században alakították át palotává. A lenyűgöző épület hét évszádig állt a Ligne család tulajdonában. A főépület 1900-ban leégett, majd 1920-ban építették újra jelenlegi, 18. századi stílusába. 1682-től mindössze a két szabadon álló szárny és a bejárati maradt teljesen változatlan.
A kastély belsejében, a szobák igen fényűzően berendezettek, a bútorok a Ligne család gazdag korszakából valóak. Az egyik legkülönlegesebb hely kétségkívül Chasrles-Joseph de Ligne herceg lakosztálya, ahol életének bizonyos részeit bemutató festményeket csodálhatnak meg az érdeklődők. A kastély két másik rendkívül érdekes pontja a Salle des Médailles az igazán értékes éremgyűjteményével, valamint a több mint 20.000 könyvvel büszkélkedhető könyvtár. A könyvek között állítólag van egy 1532-ből származó, V. Károlyhoz tartozó könyv is.

9. Beloeili park

Beloeili park

A belgiumi „Kis Versailles-t” a 18. században tervezte és alkotta meg II. Claude Lamoral herceg egy francia építész, Chevotet segítségével. Az apró, sövényekkel tarkított kerteket (melyek közül többnek medencéje is van) a Le Grand Pièce d’Eau néven ismert, 460 méter hosszú dísztó köré a tipikus rokokó stílusban rendezték el. A bámulatos, öt kilométeres Allée Grande Vue a park határain túl terjed. Néhány évvel ezelőtt számos látnivalót adtak a parkhoz a birtok nyugati oldalát használva. A Park Minibel például Belgium leghíresebb látványosságainak és épületeinek 1:25 arányú makettje. A mini Belgiumon például látható a Liége vasútállomás, a brüsszeli Városháza és a brugge-i harangtorony is. Egy kisvasút szállítja a turistákat a park és a kastély között.

10. Binche

Binche

Charleroi és Mons között, a francia határtól nem messze található Binche, s rendkívül büszke arra, hogy ez Belgium egyetlen olyan városa, ami remek állapotban tudta megőrizni középkori bástyáit, beleértve 27 tornyot is. Hosszú történelme során Binche sorsát gyakran nők tartották a kezükben: I. Johanna flamand grófnő, Yorki Margit hercegné és főként Habsburg Mária magyar királyné, akinek uralkodása alatt a város valósággal virágzott. A 19. századtól eltekintve, amikor Binche-ben egyre inkább fejlődött a ruhaipar, a város mindig is egy kissé elmaradott volt. Minden évben megtartják a Binche-i Karnevált, ami évről-évre egyre több látogatót vonz a városba. A különleges esemény az UNESCO Szellemi Kulturális Örökségek listáján is szerepel.

11. La Louvière

La Louvière

Binche-től körülbelül 12 kilométerre északra, a Canal du Centre csatorna mentén helyezkedik el a La Louvière iparváros. Ugyan a város önmagában kevés turista látnivalóval szolgálhat, ám azok számára, akiket érdekel az ipari régészet mindenképp tökéletes kirándulóhelynek bizonyul. Az idelátogatók megtekinthetik a külvárosi Houdeng Goegnies és Bracquegnies településeinél található, négy hidraulikus emelőliftet a csatornán. A hatalmas vasszörnyeket 1888 és 1917 között építették azért, hogy enyhítse a mindössze hét kilométeres terület 68 méteres magasság különbségét. Az óriási, modern hidraulikus lifteket elhagyva, nyugat felé haladva az érdeklődők összehasonlíthatják az új szerkezeteket a régi típusú emelőkkel. Az új emelők akár 73 méternyi különbségen is képesek felülkerekedni.

12. Domaine de Mariemont

Domaine de Mariemont

A Morlanwelz nevű településhez közel, Binche-tól körülbelül nyolc kilométerre található a Domaine de Mariemont. A területet Habsburg Máriáról nevezték el, aki 1546-ban ideépítette vadászházát, melynek maradványai 1831-ból származnak, sőt az 1960-as években leégett palota romjai megcsodálhatóak. Az 1975-ben épített modern múzeumban tartják a park műgyűjteménye. A múzeum első szintje egyiptomi, görög és román antik daraboknak, valamint értékes jáde köveknek, kínai és japán lakkozott daraboknak ad otthont. A földszinten a gallo-román és meroving időkből fennmaradt régészeti leletek láthatóak. A múzeum legizgalmasabb része a tournai porcelán gyűjtemény, melynek darabjai négy stíluskorszakot mutatnak be 1750 és 1799 között. A múzeumot körülölelő parkot néhány igazán gyönyörű szobor díszíti, melyek között a híres belga szobrász, Victor Rousseau munkái is fellelhetők, valamint Auguste Rodin „The Burghers of Calais”, vagyis „Calais polgárai” című alkotását is megcsodálhatják az érdeklődők.

13. Tournai

Tournai

Az ország egyik legrégebbi városa, Tournai igazán rendkívüli. A város gazdagságát és jólétét a számtalan felújított épület bizonyítja. A Notre-Dame katedrális a város legnagyobb és legelképesztőbb épülete, továbbá tökéletes példája a román építészeti stílusnak. A templom belsejében a fenséges, reneszánsz szentélykorlát választja el a kereszthajót és a középhajót a kórustól. Az 1570 és 1573 között épített katedrális Cornelis Floris de Vriendt egyik legfontosabb munkája. A fedett körfolyosótól jobbra található a templomkincstár, ahol az első rendtől fennmaradt darabokat tartják, melyek közül a legszebbek egyértelműen a két kései-román ereklyetartó.
A főtér mentén oromzatos házak sorakoznak, többségüket felújították, s vannak, melyek ma már múzeumokként funkcionálnak. A tér nyugati oldalán áll Belgium legrégebbi harangtornya. A torony első négy emeletét 1200-ban építették, majd 1294-ben fejezték be a legfelső szinttel és a templomtorony csúcsával. A téren áll továbbá a tournai Henry van Cutsem tervei alapján, 1928-ban épített, csillag alakú Musée des Beaux Arts, vagyis a Szépművészeti múzeum. A kiállítás 14 szobájában gyönyörű festményeket csodálhatnak meg az érdeklődők.

14. Charleroi

Charleroi

Charleroi városa Európa legrégebbi ipari régiójának szívében fekszik. Dél-Belgium ezen része szinte egyenlő a szén- és acélgyártással. Ipari központként Charleroi nem büszkélkedhet rengeteg látnivalóval, ám az óvárosban fennmaradt néhány történelmi épület és kitűnő múzeum. Charleroi szíve a II. Károly tér, melyet a Városháza és a 70 méter magas harangtorony uralják. A múzeumkedvelők mindenképp látogassanak el az Üvegmúzeumba, aminek az Institut National du Verre ad otthont. A múzeumban a látogatók megismerhetik az üvegkészítők munkáit a régi kortól kezdve egészen napjainkig. A Régészeti múzeumban a főként római és meroving korból fennmaradt régészeti leletek láthatóak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here