Kezdőlap Görögország Korfu gyönyörű falvai

Korfu gyönyörű falvai

0

Aki részesülni szeretne az igazi korfui varázslatból, szánjon időt a sziget apróbb településeire is. Igaz, hogy Korfuváros minden értelemben központi szerepet tölt be, de éppen emiatt nem tudja úgy magán viselni az autentikus görög települések sajátosságait, mint a sziget falvai. A partvonalon végig és a szárazföldön beljebb is sok apró falu pettyezi Korfu tájait, közülük némelyiket egyre inkább meghódítják a turisták, míg mások továbbra is fürdenek az elzártság békés magányában.

Kassiopi

A sziget észak-keleti szegletében helyet foglaló falu a turisták örök kedvence, nem utolsó sorban fekvése miatt. A tengerre néző településnek hátteret Korfu legmagasabb hegye, a Pantokrator ad. Az 1200 lakosú Kassiopi egykor halászfalu volt, napjainkra kisebb üdülőhellyé fejlődött, ennek ellenére sikeresen őrzi régies atmoszféráját. Bárok, éttermek, tavernák szegélyezik kikötőjét, környékén több öböl is található apró kavicsos strandokkal. Legfőbb látnivalója a római erőd, amiről úgy tartják, Néro császár is járt itt.

Kavos

Az elmúlt két évtizedben Kavos nagy átalakuláson ment keresztül, Korfuvároson kívül talán ez a legforgalmasabb települése a szigetnek. A sziget déli részén található, kedveltté a turisták körében elsősorban tiszta strandjai és éjszakai élete tették. Aki nyugodt pihenésre vágyik, érdemes inkább másutt szállást keresnie, Kavos ugyanis főként a bulizni vágyó fiatalok számára ideális üdülőhely. Környékén minden ízlésnek és anyagi lehetőségnek megfelelően lehet szállást találni.

Gouvia

A nagyjából 600 lakosú falu egy régi velencei kikötő helyén épült ki, ma Korfu legjelentősebb kikötője, Európából és a világ számos pontjáról fogad utasszállító hajókat és jachtokat. Bár közel fekszik a fővároshoz, annak nyüzsgő életritmusából szinte semmit sem vesz át. De Gouvia mégsem álmos kis település, nyáron nagyon sok turista forgolódik az utcáin és élvezi a híresen jó éttermek fogásait. Napnyugta után a falu is megélénkül, intenzív éjszakai életet él.

Sidari

Korfu északi partján található Sidari, a kiterjedt üdülőhely, ahol 17 ezer ember tud egyszerre szállást találni. Széles strandját arany színű homok borítja, vize hamar felmelegszik a ragyogó mediterrán nap alatt. Fő strandján Kék Zászló jelzi a legmegbízhatóbb vízminőséget és a partok tisztaságát, tőle nyugatra több kisebb természetes medence is található a tengerben.

Moraitika

Egy természetes öböl partján fekszik a 600 lakosú falu, ami bár az utóbbi időben több turistát fogad, mégsem válik túlzsúfolttá főszezonban sem. Gasztronómiai szempontból Korfun Moraitika viszi a pálmát, kitűnő éttermeiben a korfui hagyományos konyha legjavát szolgálják fel a vendégeknek. Közvetlenül a falu előtt terül el a homokos strand, ahol búvárkodni is érdemes.

Agios Georgios

A falu Korfu egyik legszebb strandjával büszkélkedhet. Tőle északra található a homokdűnés, sós vizű lagúna, a Korrision-tó. Agios Georgios nagyon nyugodt település, családoknak, pároknak, nászutasoknak kitűnő választás a mindentől távoli nyaraláshoz. A keleti és a nyugati partokra is csodás kilátás nyílik innen, a környéket olajfaligeteken át kanyargó túraösvényeken lehet felfedezni.

Ano Korakiana

A történelmi település a középkorban jött létre és ma is számos szállal kötődik a múlthoz. Többnyire nemesi családok lakták, akiknek 18. századi házai napjainkban is a falu legszebbjei közé tartoznak. Ano Korakiana a brit uralom alatt virágzott, mikor a lakosok többsége a kereskedelemből élt, ez pedig a kultúra fellendülését is elősegítette. Ma 900 ember lakja a falut, nagy részük helyi üzletekben dolgozik. Ano Korakiana híres templomairól, melyekből 37 található a település határain belül. Kerámiái és népzenéje szintén nagy elismerésnek örvendenek.

Liapades

Korfu legnagyobb falva 20 km-re fekszik Korfuvárostól. Hagyományos település, melyet a tömegturizmus egyelőre nem ért el, őrzi természetes szépségét. A sziget egyik legrégebbi települése, mely finom boráról is ismert. A zöld tájra és a varázslatos öbölre tekint le a hegyről. 1000 lakosa többnyire halászatból, mezőgazdaságból, bortermelésből és némiképp a turizmusból tartja fenn magát. Liapades utcáit velencei stílusú házak ékesítik, központi terén hagyományos tavernákba, kávézókba lehet betérni. A túrázók is kedvelik a falut, több túraútvonal is érinti.

Kinopiastes

17-18. századi épületek, egy 17. századi apátság és egy márványból épített templom a legfőbb ékességei a tradicionális falunak, mely Korfuvárostól 10 km-re fekszik. Itt található a sziget néhány legjobb étterme, már csak ezért is érdemes felkeresni. Világhírű tavernája a Trypas, ahol számos neves személyiség megfordult már, köztük Jane Fonda, Francois Mitterand és Anthony Quinn is.

Afionas

Elutani Korfura és nem megnézni Afionas-t olyan, mintha Velencében járva kihagynánk a csatornákat. A tradicionális épületekkel teli falu csupán 5 km-re található Korfuvárostól. 150 m-rel a tengerszint felett fekszik, ezért csodás a kilátás innen az Agios Georgios-öbölre, az Istoni-hegyre és a nyílt tengerre. A falu hosszú történelmet tudhat maga mögött, első lakói az i.e. 6. században éltek itt. Majd elnéptelenedett és legközelebb a 6. században telepedtek le újra a területén. A falu környékén erődök, katonai létesítmények és elhagyott kikötők maradványait fedezhetjük fel a legkülönbözőbb korszakokból egészen a II. világháborúig.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version