Németország fővárosaként és még a közelmúltban is fontos történelmi események helyszíneként Berlin talán a legsokatígérőbb városa az országnak. Szinte vétek csupán átutazni rajta vagy néhány órát eltölteni belvárosában.
Csillogása és finomsága lenyűgözi a történelem, a kultúra, a művészetek és az építészet szerelmeseit, de a gasztronómia rajongói sem maradnak élmények nélkül, ahogyan azok is megtalálják itt a számításukat, akik Berlin...
Ellátogatni Weimarba egyet jelent megérkezni a német kultúra központjába. Egyetlen más város sem áll olyan szoros szövetségben a német kultúrtörténettel, mint a türingiai Weimar. Miután a 18. század végén Goethe ide költözött, a felvilágosodás híveinek gyűjtőpontja lett. A 20. században ez a kelet-német kisváros volt a bölcsője a Bauhaus-mozgalomnak és ez volt az ország első demokratikus fővárosa.
A ma...
A Romantikus út egy tematikus útvonal, melyről nem túlzás kijelenteni, hogy legfőbb vonzereje az országnak. A 400 km hosszan, Würzenbergtől Füssenig kanyargó út a Majnától az Alpokig vezeti az utazókat. Érintetlen tájak, festői városok, eldugott kolostorok, hagyományos, favázas házak, ódon kastélyok, barokk templomok mentén halad el az út, amit hosszát tekintve ugyan megtehetnénk akár egyetlen nap alatt is, de...
Az ország legnagyobb városai és leghíresebb látnivalói árnyékában megannyi apró gyöngyszem bújik meg. Nem meglepő, hogy Berlin, München, Köln és más, történelmi, kulturális szempontból meghatározó városok állnak a turisztikai toplisták élén, de ez nem jelenti azt, hogy a hagyományos német falvak és kisebb települések ne lennének érdemesek a turisták figyelmére. Egy autentikus utazásnak ezek is elmaradhatatlan részei, rajtuk keresztül...
Frankfurt reptere óriási nemzetközi forgalmat bonyolít, ezért az itt landoló külföldiek közül sokan csupán kiindulópontnak használják útban más német városok felé. Ez Németország gazdasági központja, melyet felhőkarcolói és az itt futó Majna-folyó miatt Main-hattannek becéznek a németek. Annak ellenére, hogy egy modern, fejlett és pezsgő nagyvárosról van szó, Frankfurtban a történelemnek is megvannak a kézzel fogható nyomai. Izgalmas egyvelege...
Sok külföldi kedvenc német városa München, ahova elég akár egyetlen egyszer elutazni ahhoz, hogy örökre belopja magát az ember szívébe. München egy gazdag város és ez látszik is rajta. Önmagában ettől azonban még nem lenne különleges. Hogy mi adja mégis sajátos varázsát? Leginkább az, hogy az új, modern város itt teljes egészében a régi alapokon épült fel. Ahogyan Münchenről...
Aki járt már valaha Németországban, pontosan tudja, hogy jóval többet tartogat a látogató számára, mint üzletről üzletre járni Berlin vagy München bevásárlóközpontjaiban. Sőt, még a hangulatos vidéki falvakon túl is rejteget kincseket. Németország tele van természeti csodákkal, melyekért maguk a németek is rajonganak. Ellenállni a hegyvidékek, zöld legelők, sűrű erdők és vad tengerpartok alkotta tájnak nem is lehet.
1....
Németország fővárosa egyben Európa egyik legrégebbi városa is. Történelmi múltját tekintve talán a legközismertebb hozzá fűződő nevezetesség a berlini fal, de az évi többmillió látogató nemcsak ezért utazik el ebben a városba. Legendás éjszakai élete, kivételes vásárlási lehetőségei, színvonalas éttermei, pezsgő kulturális és zenei élete, valamint fordulatos történelme teszi egy vonzó, kozmopolita várossá Berlint.
Vajon mi az, amit eddig...
Bajorország-szerte többszáz kastély és régi várrom emlékeztet a tartomány egykori központi szerepére. A középkorban fontos kereskedelmi útvonalak szelték át a vidéket, melyek a környékbeli falvaknak, városoknak gazdagságot hoztak. A termékeny, zöld tájakon ekkor kezdtek egyre szaporodni a várak, melyeknek urai a kereskedelmi vámok szedéséből igyekeztek gyarapítani vagyonukat.
Németországban sehol másutt nem találni olyan sűrűn várakat és kastélyokat, mint Bajorországban....
A karácsonyi vásárok Kölnben a nem kevésbé neves kölni karnevál után nyitják meg kapuikat és változtatják át a város központját egy igazi téli meseországgá. Kölnben a karácsonyi szezon kezdetét jelző vásárok az advent előtti utolsó hétfőn kezdődnek és egészen december 24-ig, általában késő estig várják nemcsak a vásárlókat, de a vásári forgatag szerelmeseit és mindazokat, akik ízelítőt szeretnének kapni...
EZ ÉRDEKELNI FOG
NÉPSZERŰ KATEGÓRIÁK
- Érdekes világ407
- Mondj egy érdekes tényt220
- Horvátország170
- Magyarország146
- Olaszország84
- Franciaország80
- Ausztria73
- Szlovénia72
- Anglia68
- Törökország67
- Németország64
- Spanyolország61
- Portugália50
- Montenegró47
- Svájc43
- Görögország40
- Írország35
- Amerikai Egyesült Államok34
- Málta32
- Lengyelország31
- Hollandia30
- Bulgária30
- Csehország27
- Szlovákia26
- Skócia20
- Belgium13