Bursa

0

A Márvány-tengeren túl, Isztambultól délre fekszik Bursa. A város természeti szépségét idilli módon egészíti ki a történelmi háttere. A szép mecsetek és az oszmán kort idéző épületek, a finom selymeket kínáló bazárok, a szinte megszámlálhatatlan termálfürdő és a messzeföldön híres iskender kebab sokakat csábít a városba. Akár Isztambulból is szervezhetünk ide egy egynapos kirándulást, a legkényelmesebb, ha éjszakára is Bursaban keresünk szállást.

Bursa az Oszmán Birodalom első fővárosa volt az 1200-1300-as évek fordulóján. A két alapító szultán, Orhan és Oszmán sírja is itt található és ez a bölcsője a Birodalom egységes építészeti stílusának. A várost „Zöld Bursa”-nak is szokás nevezni az Uludag-hegység lábait borító sűrű erdői miatt. Ma gyorsan fejlődő ipari és kereskedelmi központ, ahol számtalan történelmi kincset, mecseteket, türbéket, fürdőket találunk.

A Yesil kerületben áll Yesil Cami, vagyis a Zöld Mecset, melyet I. Mehmed szultán uralkodása alatt építettek. Az épületben, mely Bursa szimbólumának is tekinthető, lenyűgöző márvány alkotásokat láthatunk, nem véletlen, hogy a nyolcszög alakú, kívülről is színes csempékkel borított épületet Bursa ékkövének becézik. Kertjében áll Yesil türbéje, ahol I. Mehmed sírja is fekszik. Ennek közelében található a Néprajzi Múzeum, amit szintén érdemes felkeresni. Több festői mecset is áll Bursaban. A Yildirim Beyazit a legelső, ami oszmán stílusban épült, az Emir Sultan és a szeldzsuk stílusú Nagy Mecset is megéri a látogatást.

Bursa egyik legszebb, művészi alkotásként is számontartott épülete a Muradiye. II. Murád szultán uralkodása alatt jött létre ez a komplexum 1424-1426 között. A mecset mellett az épületben fürdő, szegénykonyha és mauzóleum is található, melyben a szultánon kívül az uralkodócsalád tagjai és más, fontos tisztséget betöltő személyek nyugszanak.

Bursa büszkesége és a mindenkori helyiek vallássosságára is meggyőző bizonyíték, hogy egész Törökországban itt található a legtöbb mecset. De nemcsak történelmi épületekből, hanem termálvízből is kifogyhatatlan a vidék. Bursában többezer fürdőt találunk, melyek eredete még a római hódítás idejére vezethető vissza. Ők építették ki a termálvíz-vezetékeket szerte a városban.

A Kultúr Park Bursa egyik legnépesebb pontja. A 2006-ban történt újraparkosítás után végre elnyerte igazi arculatát és értelmét is a park, hiszen ma már játszóházak, teakertek, a tó körül kávézók szolgálják a tökéletes kikapcsolódást gyerekeknek és felnőtteknek. Aki kedvet kap egy romantikus evezéshez, a tóparton csónakot is bérelhet. Itt található a Régészeti Múzeum is, tele a környék értékes kincseivel.

Cekirge Bursa egyik legvonzóbb része műemlék jellege és számtalan látnivalója miatt. Ebben a nyugati külvárosban az Uludag-hegyből fakadó gyógy- és termálvizek törnek fel. Friss ásványvize annyira értékes, hogy a város több pontján közvetlenül kútból fogyaszthatjuk. A Hudavendigar Cami, vagyis a Királyi Mecset Cerkige egyik legszebb nevezetessége.

A történelmi látnivalókon kívül valami egész mást is tartogat Bursa. A sikló-túrákat nem szabad kihagyni, bármilyen évszakban is érkezzünk a városba! A nyári szezon csúcspontján a sikló kiemeli a turistákat a városi forróságból és elszállítja őket a hűvösebb hegyi levegőt kínáló területekre, melyek festői helyszínei egy kellemes pikniknek. Útközben megállhatunk és részt vehetünk a környéken végigvezető lovastúrákon. Ha végállomásig megyünk a siklóval, a hegytetőn éttermek, ajándéküzletek és csodás panoráma vár ránk. Az Uludag csúcsáig nagyjából 30 perc alatt juthatunk fel a felvonóval, az út pedig mindvégig káprázatos látványt tartogat.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version