Akik szeretnek utazni, nem hagynak ki semmilyen ismert látnivalót. Ezeket a helyeket bárki megtalálhatja és megnézheti. De a világban vannak más izgalmas helyszínek is, melyek ilyen vagy olyan okból kifolyólag, de rejtve maradnak a turisták szemei elől.

Kofun sírhalmok – Japán

Ezek a mesterséges szigetek ősi temetkezési helyek, ahol a japán császári család tagjai nyugszanak. Ritkán beengednek ide régészeket, de csak a császári udvar engedélyével.

Észak-Szentinel-sziget

A szigeten élő őslakosokat semmi sem állíthatja meg abban, hogy megvédjék földjüket az idegenektől. Az indiai hatóságok a turisták biztonsága érdekében megtiltották a szigetre való belépést.

51-es körzet – USA

Ennek a titkos létesítménynek a létezését az USA kormánya csak 2013-ban ismerte le. A részben titkosított dokumentumok szerint az 51-es körzet egy légibázis, ahol a következő generációs repülőgépeket fejlesztik és tesztelik.

Sioni Szűz Mária templom – Etiópia

Sokak szerint itt őrzik a szent kincset, a frigyládát. A frigyláda őrzője az egyetlen személy, aki az ereklye közelébe mehet. Ő sohasem hagyhatja el a templomot, és nem beszélgethet kívülállókkal.

Kaho’olawe-sziget – USA

A történelem során ezt a kopár szigetet vallási rituálékhoz, büntető kolóniaként és az amerikai haditengerészet kiképzéseinek helyszíneként használták. Mára természeti rezervátum lett belőle. Csak az juthat el ide, aki csatlakozik a környezet helyreállításáért tevékenykedő önkéntes csoporthoz.

BT Tower – Egyesült Királyság

Amióta a torony belsejében robbanás történt, a forgó éttermet és a kilátót lezárták a látogatók elől. Időnként, mikor a toronyban valamilyen rendezvényre kerül sor, néhány száz vendég részesülhet abban a szerencsében, hogy innen csodálhatja meg a londoni panorámát.

Iszei nagyszentély – Japán

Japán legszentebb szentély komplexumába csak a szerzetesek és a császári család tagjai léphetnek be. Mindenki más csak a kerítések mögül nézheti az épületeket.

Varószia szellemvárosa – Ciprus

A Famagusta városához közeli üdülőhely egykor Ciprus turistaközpontja volt. De 1974 júliusában minden megváltozott, mikor egy tömeges evakuálást követően az elhagyott várost török csapatok foglalták el. Varószia azóta is elkerített és része a török hadsereg által védett puffer zónának.

Sable-sziget – Kanada

Az Atlanti-óceánban fekvő kis szigeten kevesebb mint 30 ember él. Elsüllyedt hajók valóságos temetője a sziget. Egyedülálló természeti szépsége miatt természeti rezervátumnak nyilvánították. Ha szeretnél ide eljutni, kell írnod egy kérelmet a kanadai kormánynak, megjelölve benne az utazásod pontos célját.

Pionen Adatközpont – Svédország

A hidegháború idején épült Stockholmban ez a nukleáris bunker, amit később egy ultramodern iroda-komplexummá alakítottak át a svéd internetszolgáltató számára. Itt, 30 méterrel a föld alatt, 1 méter vastag ajtók mögé rejtve tárolják a világ számos híres weboldalának adatait.

Lascaux-i barlang – Franciaország

Hogy megőrizzék a barlang falán található ősi festményeket, 15 év után bezárták a látogatók előtt a barlangot. A falfestmények pontos mását virtuálisan lehet megnézni.

A Don-2N radarállomás – Oroszország

Ez a modern kori piramis 40 m magas, alapja pedig 140 m hosszú. Kulcsfontosságú eleme a moszkvai rakétavédelmi rendszernek. Ritkán újságírókat körbevezetnek a létesítményben, de biztosak lehetünk benne, hogy csak egészen kis részletét láthatják ők is.

Rushmore-hegy, Hall of Records – USA

Amerika legnagyobb elnökeinek hatalmas arcmásán kívül a Rushmore-hegynek van még egy érdekessége. Található egy titkos szoba, amit mélyen a sziklákban vájtak ki. Ez a terem egy időkapszula, benne az ország legfontosabb történelmi dokumentumainak másolataival. A termet egy gránitból készült ajtó zárja, ami bonyolult zárszerkezettel van ellátva.

Víz alatti vízesés – Mauritius

Ha felülről nézzük, az Indiai-óceánban lévő Mauritius olyan, mintha egy víz alatti vízesés mellett feküdne. De ez a csodás jelenség csupán optikai illúzió, amit az iszap és homok lerakódások mozgása okoz.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here