Kezdőlap Ausztria Barangolás Felső-Ausztriában

Barangolás Felső-Ausztriában

2

Alsó-Ausztriától nyugatra, a német és a cseh határ mentén terül el Felső-Ausztria. 11.980 km2-es területével, 1,3 milliós lakosságával ez az ország negyedik legnagyobb és harmadik legnépesebb tartománya. Tájait tekintve a Duna völgyével, az Alpok csúcsaival és számos tavával nagyon változatos képet mutat. Turisztikai szempontból legfrekventáltabb régiója Salzkammergut, de sok turista látogat Felső-Ausztriába a híres fürdőváros, Bad Ischl, valamint az UNESCO Világörökségek közé tartozó Hallstatt-Dachstein kultúrtája miatt is. A tartomány fővárosa Ausztria harmadik legnagyobb települése, Linz, utazás közben pedig szebbnél szebb falvak és kisvárosok mellett haladunk el, ahol gyönyörű panorámák tárulnak elénk.

Almsee

Az Almtal-völgyben, Grünau városától délre terül el a 700 m széles és több mint 2 km hosszú tó. Környéke 1965 óta természetvédelmi terület. Grünauból egy szép erdőn keresztül lehet eljutni a tóhoz, mely körül több túraútvonal is keresztezi egymást. Almsee nem turistaparadicsom, a békés, természetközeli pihenés lehetőségét nyújtja a kirándulóknak.

Kaiservilla

Bad Ischl az Osztrák-Magyar Monarchia egykori nyári fővárosa, melynek a Habsburg dinasztiával való kapcsolata 700 évet ölel át. A Császárvilla a császár nyári rezidenciája volt, I. Ferenc József egyszerűen csak földi Mennyországként emlegette. A villa jegyajándékként került a család birtokába, 1854-ben Zsófia főhercegnő ajándékozta a császárnak és feleségének, Erzsébet királynénak. Sisi emlékét az épület és a kert minden szeglete őrzi. A Császárvilla azonban nemcsak a pihenés helyszíne volt, fontos történelmi események tanúja, többek közt 1914. július 28-án Ferenc József itt írta a alá a Szerbiának szóló hadüzenetet.

Dachsteini jégbarlang

Felső-Ausztria kötelező látnivalója, a határokon túl is ismert nevezetessége. Az Alpok természeti csodája, melyet megnézni a világ minden tájáról érkeznek a látogatók. Ahogy a barlangban egyre mélyebbre jutunk, gigantikus jéghegyek, jéggé fagyott vízesések, különleges alakzatok tárulnak fel előttünk. A barlang évezredekkel ezelőtt menedéket nyújtottak embernek és állatnak a nyári hőség elől, ezt számos feltárt lelet bizonyítja. A varázslatos jégvilág kicsiket és nagyokat egyaránt lenyűgöz. Nemcsak a természet szerelmesei számára tartogat érdekességeket, de a jégbarlang kiváló akusztikája miatt koncerteknek is tökéletes helyszíne.

Schafbergbahn

A keskeny nyomtávú, fogaskerekű vasút Sankt Wolfgang am Wolfgangseetől indul a Schafberg-hegyre. Mire eléri az 1783 m-es magasságot, 1200 m-es szintkülönbséget küzd le. A fogaskerekűt 1893-ban indították útjára, ma a turisták kedvence, a közel 6 km-es út során lélegzetelállító panorámában lehet részük.

Schloss Ort

A Trauensee tóban, egy kis szigeten, Gmundentől 19 km-re áll a kastély, melyet 1080-ban alapítottak, feltételezések szerint egy korábbi római erőd helyén. A 13. században megerősítették, majd 1344-ben Wallsee grófjainak birtokába került és a család tulajdona maradt egészen 1483-ig, amikor Frigyes német-római császáré lett.

Mondseer Rauchhaus

A szabadtéri múzeumban egy régi parasztházon keresztül mutatják be, milyen volt az élet a vidéki Ausztriában évszázadokkal ezelőtt. A korhű berendezés mellett érdekes megfigyelni, hogy az épület minden funkciót egyszerre tölt be. Egy fedél alatt található az istálló, a lakrész, a pajta. A ház különlegessége, hogy nincs rajta kémény, így a kemencéből kiáradó füst szabadon távozott a tető felé és szárította a padláson tárolt gabonát.

St. Wolfgang

A 2500 lakosú egykori vásárváros nyaranta megtelik turistákkal. Ausztria egyik legromantikusabb tavának partján fekszik, festői környezetben. Egyik nevezetes épülete a Weisses Rössl, azaz a Fehér Ló szálló, ami 1712 óta fogadja a vendégeket. Legrégebbi kegytemplomát egy tűzvész után 1429-1477. között építették újjá, a 17. század végén pedig barokk dekorációval gazdagították. Harang alakú kupoláját a 18. században kapta.

Sóbányák

Halstattól néhány kilométerre találhatók a vidék híres látnivalói, a sóbányák. A parkolótól nagyjából 10 perces sétával lehet eljutni hozzájuk egy jelzett ösvényen keresztül. A látogatók a bányák felfedezése előtt megfelelő védőöltözetet kapnak, csak ezután indulhat a vezetett túra. A bányák meglátogatása előtt érdemes betérni a hallstatti Bányamúzeumba, hogy előre képet kapjunk arról, mit is fogunk látni a föld mélyén. A nagyjából egy órás túra egyik legizgalmasabb része, amikor a végén a bányavonattal 1 km-es utat megtéve szállítják a felszínre a turistákat.

Wolfgangsee

A salzkammerguti üdülőrégió talán legnépszerűbb tava, melynek partján több település fekszik. Közülük St. Wolfgang a legnevezetesebb, hiszen egykor zarándokhely volt. A Wolfgangsee 13 km hosszú, mélysége eléri a 114 m-t. A környékbeli települések főként a tó által generált idegenforgalomból élnek, amin sokat lendít az is, hogy a Wolfgangsee Salzburg közelében található. A tó vize rendkívül tiszta, nyáron ideális az úszáshoz és a vízisportokhoz, de a környező táj szépsége miatt télen is sokan látogatnak ide.

Wels

Felső-Ausztria második legnagyobb városa, mely már a római időkben is fontos település volt. A középkorban kereskedelmi központ lett, történetének egyik legsötétebb szakaszát a II. világháború alatt élte, amikor itt hozták létre a mauthauseni koncentrációs tábor altáborát. Napjainkban közel 60 ezer ember él ebben a történelmi hangulatú városban, melyet szívesen ejtenek útba a turisták. Sétálóutcáin hangulatos éttermek, utcai zenészek gondoskodnak a jó hangulatról, reneszánsz és barokk házai a városközpontban állnak, jól megférnek a modern épületekkel. Wels tavasszal kel igazán életre, a turista szezon kezdetét vásárok, fesztiválok és koncertek jelzik.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Van egy elírás az első paragrafusban : „A tartomány fővárosa Németország harmadik legnagyobb települése, Linz” helyett Ausztria harmadik legnagyobb települése Linz…kellene.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version