BalatonszárszóAz első dokumentum amely megemlíti a települést, egy megerősítő oklevél, amelyet I. László király állított ki a veszprémi káptalan részére. Ebben a települése neve Zarrasozow (szárazasszó) alakban jelenik meg, amelynek értelmezése “száraz völgy”. 1409-ben a Zarzó névvel találkozhatunk a korabeli dokumentumokban. 1563-ban a török hódoltság idején, az adójegyzékek tanúsága szerint már csak hét ház volt a településen. A török iga alóli felszabadulást követően, 1660-ban a település földesura Zankó Miklós lett, majd 1773 és 1945 között a Hunyadi grófi család birtokába került. Balatonszárszó volt a színhelye az 1943 augusztus 23.-29. közötti konferenciának, ahol több száz néző előtt tartottak előadást a népi írók.

Balatonszárszón élt 1937 október 5-e és december 3-a között József Attila (1905-1937) költő is. Itt érte utol a szomorú vég, életének önként vetett véget.
Igaz azonban, hogy az utóbbi idők kutatási a balesetet sem tartják kizártnak.
A József Attila Emlékmúzeumot egy Horváth-kert nevezetű házban alakították ki, amely a keleti villasoron fekszik. Itt töltötte József Attila az utolsó éveit. A múzeum kollekciójában írások, képzőművészeti alkotások és fényképek idézik fel életét és munkásságát a költőnek. József Attila szobrát az iskolával szemben állították fel, a parkban. A szobor Tar István munkája.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here