Egy érdekes tény, hogy a világ első mesterséges cukorpótlója az ólom(II)-acetát, köznyelvben ólomcukor volt. Az ókori rómaiak véletlenül fedezték fel ezt a kristályos, színtelen vegyületet, amikor észrevették, hogy az ólomedényben tárolt bor édesebbé válik. Az ólomcukor édesítőszerként gyorsan elterjedt a római arisztokrácia körében, mivel az év bármely szakaszában rendelkezésre állt, ellentétben a mézzel. Az így készült édes bort defrutumnak, a forralás és lepárlás után visszamaradt szirupot pedig sapának nevezték, amit gyümölcsök édesítésére és tartósítására használtak.
Az ólomcukor azonban erősen mérgező, és a rómaiak jelentős mennyiségben fogyasztották. A 4-5. századra az ólomcukor használata mindennapossá vált, és a nemesi körökben naponta 1-2 liter bort is fogyasztottak, ami folyamatos ólommérgezést okozott. Az ólommérgezés tünetei, mint a vese- és idegrendszeri károsodás, valamint a nemzőképesség elvesztése, számos római császáron, köztük Claudiuson, Caligulán és Nérón is megfigyelhetők. A történészek szerint az arisztokrácia körében elterjedt ólommérgezés hozzájárulhatott a Római Birodalom összeomlásához. Bár ma már tudjuk, hogy az ólom veszélyes, és az ólomcukor használata megszűnt, még mindig találkozhatunk ólom(II)-acetáttal bizonyos hajfestékekben és rúzsokban, bár sokkal kisebb dózisban.
