Kezdőlap Skócia A skót virág – Aberdeen 12 legjobb látnivalója

A skót virág – Aberdeen 12 legjobb látnivalója

0

Aberdeent a rengeteg parkjának és kertjeinek köszönhetően a skót virágnak is nevezik. Egy festői szépségű helyen fekszik ez a gyönyörű város a Dee és a Don folyó között. Aberdeen Skócia legnagyobb halászkikötője és 1960 óta, amikor először fedeztek fel olajat az Északi-tengeren, Európa egyik legfontosabb offshore olaj ipari központja. A turisták imádják a hosszú, homokos strandjait, remek golfpályáit, színházi és táncos előadásokat Őfelsége Színházában, de a nyári hónapokban itt megrendezett, eszméletlen hangulatú fesztiválok miatt is sokan látogatnak ide.

A közeli ezüst-szürke gránit bányák még különlegesebbé teszik a város, hiszen napsütésben a kövek megcsillannak, és emiatt „ezüst városnak” is nevezik. Az 1494-ben alapult Aberdeen Egyetem az óvárosban található több érdekes, középkori épület mellett.

1. Szent Machar Székesegyház

Úgy vélik, hogy a Szent Machar Székesegyház egy kicsi, Szent Machar által építtetett kápolna helyén áll. 1136-ban alapították a székesegyházat, de a jelenlegi épülettel kapcsolatos munkálatok csupán a 14. században kezdődtek és 1552-ben fejeződtek be.

2. Aberdeeni Egyetem és Királyi Főiskola

Az 1494-ben alapított Aberdeeni Egyetem és King’s College egyik jellemzője az 1633-ban épült óriási torony és egy elegáns kő kupola. A kápolna famennyezetét eredeti formájában sikerült megőrizni, s ami még különlegessége a Stuart-ház uralkodóinak a portréi fába vannak faragva.

3. Cruickshank Botanikus kert


A Királyi Fősikola campusán található botanikus kerthez megéri ellátogatni, hiszen érdekes, alpesi és szubtrópusi növényeket, gyönyörű szikla és vízi kertet csodálhatunk meg. Ezen a 11 hektáros területen található még egy elsüllyedt kert, egy rózsakert, valamint egy arborétum több mint 2500 növénnyel.

4. Brig o’ Balgownie – Skócia legrégebbi hídja

El se tudnánk jobb programot képzelni, mint egy nyugodt sétát a Seaton parkban le a Brig o’ Balgownie-ig. I. Róbert skót király építette a hídat, amely a Don-folyó fő átkelőhelyeként szolgált. A Brig o’Balgownie-t 1607-ben újították fel. Lord Byron, aki Aberdeen-ben járt iskolába egy rövid ideig, a Don Juan című művének a 10. fejezetében utalt az egy ívű hídra.

Egy másik gyönyörű régi híd az 1520-as évekből származó Brig o’ Dee, melyet címerekkel és feliratokkal díszítettek. A Brig o’ Dee az elképesztő Duthie parkban található, amely a világ egyik legnagyobb téli kertjéről híres.

5. Castlegate és a Mercat Cross

Bár a kastély már nem áll, a 14. századi torony, mely korábban városházként és börtönként szolgált, még mindig itt van és Aberdeen legrégebbi épületének számít. Manapság egy bűn és büntetéssel kapcsolatos múzeumnak ad otthont.

Átlósan szemben áll egy díszített, fehér unikornis, a Mercat Cross, amely Aberdeen egy középkori szimbóluma. A közelben található még a Szent András Székesegyház, valamint a Union Street, amely Aberdeen legforgalmasabb, több mint 200 éves főutcája, boltokkal, kávézókkal és bevásárlóközpontokkal.

6. Skene polgármester háza

Sir George Skene 1676 és 1685 között volt polgármester.
Aberdeen legrégebbi rezidenciája, a polgármester háza manapság múzeumként működik, ahol a városban feltárt tárgyakat, vallásos festményeket és az akkori viseleteket ismerhetjük meg.

7. Aberdeeni Művészeti Galéria

Az 1884-ben épült Aberdeeni Művészeti Galériában a 17-20. századból származó festmények gyűjteményét láthatjuk. A leghíresebbek a Raeburn által készített portrék, valamint William Turner, William Daniell és David Hockney művei. De olyan imresszionisták alkotásai is láthatók, mint Monet, Sisley, Bonnard, Pissaro vagy Renoir.

Skót művészek, mint például William Dyce, Thomas Faed, John Philip vagy Charles Rennie MacKintosh festményeit is megcsodálhatjuk a galériában. De nem csupán festményeket, hanem Barbara Hepworth és Jacob Epstein szobrait is megtekinthetjük a jól megvilágított előtérben. A múzeum birtokában vannak még érdekes brit ezüst, üveg és kerámia tárgyak is.

8. Aberdeeni Tengerészeti Múzeum

Az Aberdeeni Tengerészeti Múzeum Ross polgármester egykori otthonában található. Modellek, fényképek és különböző dokumentumok elképesztő gyűjteményét nézhetjük meg nem csupán a kikötő fejlődéséről, de a bálnavadászok, hering halászok és az északi-tengeri kereskedők életéről is.

9. Marischal Főiskola

George Keith alapította meg 1593-ban a Marischal Főskolát, amely a világ második legnagyobb gránit épülete, a spanyol El Escorial után. Bár manapság ez ad otthont az önkormányzati hivataloknak, mégis megéri ellátogatni a főiskolához és szemügyre venni ezt a lenyűgöző épületet.

10. Szent Miklós templom

Skócia legnagyobb plébániatemploma a Szent Miklós templom, de többen úgy ismerik, mint Keleti és Nyugati templomok, mivel a reformáció alatt két különálló kápolna lett belőle.
A Nyugati templomot 1741 és 1755 között építették reneszánsz stílusban, míg a Keleti templom egy régi kriptán alapszik, amely a 17. században a boszorkánynak hitt nők börtöneként szolgált.

11. A Satrosphere Tudományos Központ

A központ interaktív módon próbálja felkelteni a gyerekek érdeklődését a tudományos témákkal kapcsolatban. A kiállítás nagy része fiatalabb gyermekeknek ajánlott, s ez egy gyakorlati tapasztalat, amely elszórakoztatja a fiatalokat, miközben egy kicsit többet tudhatnak meg a körülöttük lévő világról.

12. Aberdeeni Nemzetközi Fiatalok Fesztiválja

Erre az évente megrendezett 10 napos fesztiválra a világ minden tájáról érkeznek amatőr bandák. Bár az összes művész 23 év alatti, az előadások mégis kiváló minőségűek egészen az opera műfajától a színházi darabokig. Az egész város programokkal várja ekkor nem csak a turistákat, de az itt lakókat is, előadások vannak az Őfelsége Színházában, az Aberdeen Művészeti Központban és még több kitűnő helyen.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version