Miért lekerekítettek a repülőgépek ablakai? Miért hajlított a gép szárnyainak vége? Az utasok miért mindig a gép bal oldalán szállhatnak be a gépbe? Minden, ami a repüléssel kapcsolatos, alapos tervezés és átgondolás eredménye. Talán ez az oka annak, hogy a repülés a legbiztonságosabb módja a közlekedésnek.
Érdekes tényeket tudhatsz meg a repüléssel kapcsolatban.

8. A repülőgépnek miért vannak lekerekített ablakai?

Az 1950-es évek elején de Havilland kifejlesztette a Cometet, a világ első kereskedelmi járatát. Ez szó szerint csodának számított akkoriban. De egy évvel később az égben darabokra hullott. Néhány hónapon belül további két gép is szétesett. A mérnökök az összes apró csavarig alaposan átvizsgálták a gépet, és megtalálták a problémát: az ablakok szögletesek voltak. A szögletes ablakok sarkaiban több nyomás keletkezik, és ez a repülés közben csak tovább nő. Ezért döntöttek úgy, hogy lekerekítik a gépek ablakait. Hála ennek, a repülőgépek ma már biztonságosabbak.

7. Miért hajlított a repülőgépek szárnyainak a vége?

Repülés közben a szárny felett alacsonyabb a nyomás, mint a szárny alatt. A levegő a szárny alól felé mozog a szárnyvégeknél. Régen a repülőgépek szárnyai egyenesek voltak, és a légáramlás komoly turbulenciát okozott. A mérnökök azt találták ki, hogy felfelé hajtják a szárnyvégeket a turbulencia csökkentése érdekében, ellenállóbbá téve a szárnyakat és sok üzemanyagot spórolva ezzel. Ennek köszönhetően sokkal kényelmesebben repülhetünk.

6. Miért különböző formájú a repülőgépek orra?

A katonai repülőgépek orra hegyes. Minél hegyesebb, a gép annál gyorsabban tud repülni. De a hosszabb orr gátolja a pilótákat abban, hogy megfelelően rálássanak a kifutópályára, ezért az utasszállítók orra lekerekített. Orosz mérnökök az 1960-as években fejlesztették ki a leggyorsabb utasszállítót, aminek hajlítható volt az orra. Landolás közben a gép lehajtotta az orrát, repülés közben pedig visszaállt az eredeti pozíciójába.

5. Miért festik fehérre a repülőket?

A repülőgépek szinte kivétel nélkül fehér színűek. Ennek pedig több oka is van:

  • Hővisszaverés: Ha fehérre festik a gépet, az kevesebb fényt nyel el. Ez jobb az utasoknak és gazdaságosabb a repülőtársaságoknak.
  • A fehér festék a legolcsóbb: A fehér festék mindig olcsóbb, mint a színes.
  • Elkerülni a madarakkal való összeütközést: A madarak jobban észlelik a fehér felületekről visszatükröződő fényt, emiatt kevesebbszer ütköznek neki a repülőgépeknek.
  • A fehér festék segít megtalálni az apróbb darabokat, sérüléseket: Baleset esetén könnyebb megtalálni a fehér színű darabokat, és könnyebb felfedezni a fehér színű gépen a sérüléseket is.

4. Miért van a kijárat mindig a bal oldalon?

Nem minden esetben, de legtöbbször a repülőgépek bal oldalán tudnak felszállni az utasok. Ennek magyarázatára három elmélet is van:

  • A jobb oldalon rakodják a poggyászokat, ezért ez nem biztonságos az utasok számára.
  • Egyesek szerint ennek oka a múltban keresendő, mert régen a hajók rámpái is mindig a bal oldalon voltak.
  • A kapitány a bal oldalon ül. Ha látja a beszálló oldali ajtót, jobban tudja leparkolni a gépet is leszálláskor.

3. Miért van egyes gépeknek olyan furcsa alakjuk?

Valószínűleg már hallottál a lopakodókról. Nagyon egyszerű oka van ezek furcsa alakjának: így kevésbé felfedezhetők a radarok és más felderítő eszközök számára. A különös forma lehetővé teszi azt is, hogy több rakományt tudjon szállítani, és kevesebbet fogyasszon a gép. A repülőgépek formáját a madarak ihlették. A ragadozó madarak ilyen alakot vesznek fel, amikor növelik a repülési magasságukat, és amikor rejtőzködni akarnak. Mivel ezek a gépek nagyon drágák, utasszállításra nem használják őket.

2. Miért tűnnek a repülőgépek olyan tágasnak?

A tervezők számos trükköt bevetnek, hogy tágasabbnak láttassák a repülőgépek belsejét. Például a falak is egy bizonyos magasságúak, hogy megfelelően verjék vissza a fényt. A mennyezet és a felső tárolók közötti megvilágítás is olyan, hogy magasabbnak tűnjön tőle a belső tér. Ezeknek a trükköknek köszönhetően a klausztrofóbiások számára is könnyebb a repülés.

1. Miért nincs a pilótáknak szakálluk?

Egyes repülőtársaságok nem engedik meg a pilótáknak, hogy szakállt növesszenek. Ennek oka, hogy az arcszőrzet miatt az oxigénmaszk nem tud tökéletesen illeszkedni az arcra, így nem is tud megfelelően működni. Márpedig vészhelyzet esetén a pilótáknak maguknál kell lenniük, hogy az utasok életét megmenthessék.

BÓNUSZ: Miért nem lehet állva utazni a repülőn?

Hamarosan lehet! Egy olasz vállalat ultraolcsó megoldást kínáló álló-üléseket mutatott be. Ezek az ülések lehetővé teszik az állva utazást, a jegy egy ilyen helyre pedig 50%-kal olcsóbb lehet, mint az ülőhelyekre. Bár kényelmetlennek tűnnek, de ha kevesebb, mint 2 órát utazol, és nem akarsz sok pénzt kifizetni ezért, ezek jelenthetik a megoldást.

3 HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here