Más országokba utazni igazi kiváltság, hiszen megismerhetsz különböző kultúrákat és embereket. De nem minden utazó van tisztában a célország hagyományaival és szabályaival, ezzel pedig könnyen kellemetlen helyzetbe sodorhatja magát. A legjobb, ha ennek már indulás előtt utánanézel.
A következő listában utazók tippjeit olvashatod, hogy elkerüld az ilyen kínos szituációkat!
- Norvégiában két olyan hely van, ahol 3 ország határai találkoznak. Az egyik Norvégia, Svédország és Finnország között. Tehát a határjelzőt megkerülve azt mondhatod: “Finnországban vagyok, most Svédországban vagyok, most Norvégiában.” Ez egy tó mellett van, ezért egy fából készült sétányt alakítottak ki a határjelző körül, hogy az emberek ezt megtehessék.
Norvégiában emellett van egy pont, ahol Norvégia, Finnország és Oroszország határai találkoznak. Ha ott próbálod meg ugyanezt megtenni, letartóztatnak. Ha egy követ dobsz vagy pisilsz át az orosz határon, vagy akár csak abba az irányba, letartóztatnak.
Míg az északi országok olyanok, mintha testvérek lennének, addig Oroszország a szomszédban lakó labilis pszichopata. © Foxtrot-Uniform-Too / Reddit
- Ha Dániában jársz, ne ülj le más mellé a tömegközlekedésen, ha van olyan hely is, ahol nem ül melletted senki. Tömegközlekedésen ne beszélj idegenekkel. A dánok nagyon érzékenyek a személyes térre és a privát szférára, ezért ne próbálj csevegni velük. © Material_Ambition_95 / Reddit
- Ne szórakozz az ismeretlen katona sírjával. © tex83tex83 / Reddit
- Ne akard megsimogatni a bölényeket. Bár növényevő és nagy bundája van, elképesztően erős állat, és meg fog ölni, ha rossz kedvében van. © hartywhalers / Reddit
- Ne sétálgass a bicikli sávban. © valthorgallifrey / Reddit
- Londonban ne menj a Madam Tussauds Múzeumba, nagyon béna.
Ne állj le ‘itt a piros, hol a pirosozni”. A fickó, aki előtted nyert a játékban, pontosan úgy néz ki, mint aki csinálja a játékot, és a testvére épp most zsebel ki téged.
Tanulj meg térképet olvasni. Fogalmam sincs, hol van a szállodád, de magabiztosan adok útmutatást a Covent Garden felé, mert úgy gondolom, az tetszeni fog.
Ne panaszkodj, mikor az emberek belépnek a képbe, mikor fotózol. Azzal, hogy az iPhone-oddal meg akarod örökíteni a Big Bent, csak az időt és az adatot pazarlod.
Gyalogolj gyorsabban.
Ha a jobb oldalon állsz, gyors léptekkel menj át a bal oldalra.
Ha elmész egy helyi kocsmába, előtte nézz utána, hogyan kell viselkedned. Sorban állás, italrendelés, majd hagyd el a pultot.
Igen, délután 5-kor sokan vannak a vonaton, ezért nevezik ezt csúcsidőnek. Ha azért panaszkodsz, mert túl közel állok hozzád, azzal nem mész semmire. Én mindennap ebben a pokolban élek. © Wastoponcene / Reddit - Ne indulj el túrázni a hegyekbe, ha nem nézted meg, milyen időt mondanak, nincs nálad megfelelő ruha, és nem szóltál senkinek arról, hogy oda indulsz.
Ezek miatt sok turistát vesztünk el minden évben Új-Zélandon.A földrajzi adottságok miatt könnyű eltévedni, és az időjárás is gyorsan változik. © thomasbeagle / Reddit
- Ha Brazíliába mész, főleg nagyvárosba, az utcán sétálva ne használd a telefonod, mert könnyedén rablás célpontjává válsz. © DistantLandscapes / Reddit
- Az amerikaiak ne hozzák át a fegyvereiket Kanadába. Álljanak le ezzel. © Bigpoppacheese14 / Reddit
- “Ír autós bomba” koktélt rendelsz. Itt ez nem létezik, az elnevezés pedig a történelmünk egy sötét időszakára vezethető vissza, mikor a határtól északra és délre élő emberek, akik még életben vannak, sokakat elvesztettek. © TheIrishninjas / Reddit
- Ne érintsd meg a brit királyi gárda tagjait. © EmperorOfNipples / Reddit
- Ne indulj el autózni a semmibe, ha nem vagy kellően felkészülve arra, hogy esetleg lerobbansz. Oka van annak, hogy az utak szélén annyi elhagyott autót látni errefelé. © thethreekittycats / Reddit
- Ha az Egyesült Államokba jössz és nincs semmilyen egészségbiztosításod. Minden filléredet erre fogod kifizetni és még többet. © Kittehmilk / Reddit
- Dél-Afrikában ne kérdezd meg, hol vannak az állatok. Mi sem úgy élünk, hogy oroszlánok sétálnak az utcán. Amerikában nagyobb eséllyel találkozhatsz össze vadállatokkal. © ThrowRadayne / Reddit
- Indiában ne figyelj oda azokra, akik bámulnak, csak mert fehér vagy fekete vagy. Az emberek itt nincsenek hozzászokva a különböző etnikumokhoz. A legtöbbünk csak indiai/ázsiai/barna bőrű ember lát egész életében. A turisták ezért érdekesek annyira. Ne viselj szörnyű “indiai” ruhákat és ékszereket. Nem tudom, ki mondta a turistáknak, hogy ez jól néz ki, de inkább olyanok ebben a bő ruhákban és golyós nyakláncokban, mintha jelmezt viselnének. Ettől nyilvánvalóvá válik, hogy turista vagy, így az árusok biztosan megpróbálnak majd átverni. Jobb, ha maradsz a sima farmer-póló kombónál. Alkudj minden üzletben, hacsak nem fix áraik vannak. Ne beszélj Pakisztánról, és ne mondd azt, hogy India mennyire hasonló Pakisztánhoz. Inkább egyáltalán ne mondj erről semmit, mert az emberek nem lesznek hozzád kedvesek. A politikai helyzet nagyon törékeny, ezért ezt a témát kerüld. Ne mondj olyasmit se, hogy attól, hogy eljöttél ide megnézni a szegényeket, mennyivel jobban értékeled, amid van. Ez pofátlanság és önelégültség. Igen, tudjuk, hogy az országunk túlnépesedett és ennek elkerülhetetlen következményei vannak. A kormány dolgozik ezen. Nincs szükség rá, hogy mások beleokoskodjanak. Ne hasonlíts minket más országokhoz, és ne kezeld az egész országot egyformaként. Ha Észak-Indiába utazol, a kulturális tapasztalataid egészen mások lesznek, mint délen, keleten vagy nyugaton. Mintha egy másik országban járnál. Az ételek, a nyelv, az öltözködés, az időjárás, minden más. India olyan, mint sok különböző ország együtt. Az utazás során csupán egy-két úti célt tervezz, egy hét alatt nem fogod tudni bejárni egész Indiát. Tanulmányozd a kultúrát. Meg fogsz lepődni, a Nyugat mennyi mindent vett át más országoktól. Ha északon jársz, próbáld ki a chait, délen a filteres kávét. Kóstold meg mindenhol a helyi ételeket. Ha mindenképp szeretnél indiai ruhákat, kérd meg a helyieket, hogy segítsenek. A kézműves ipar itt káprázatos. Vegyél természetes szövetekből készült ruhákat, mint a pamut, a len vagy a selyem. Ezek hihetetlenül olcsók. Sok tömeggyártott terméknek megtalálod itt a helyben készült megfelelőjét, vásárolj belőlük, felüdülés lesz a boltban vásárolt, tömegesen árusított holmik után. Legyen az étel, cipő, ruha vagy bármilyen helyben készült termék. Ha jó boltot találsz, látni fogod, hogy a minősége messze felülmúlja a tömeggyártásét. A hímzések lenyűgözőek, többnyire kézzel készülnek és nagyon jó áron kaphatod meg őket. Oka van annak, hogy az indiai ruhák olyan összetettek és részletgazdagok: kézművesek helyben készítik őket. Mikor a külföldi rokonaim itt vannak, sok szövetet vásárolnak. Ha tudod, hol keresd, akár egyedi bőrruhát is készíttethetsz magadnak. Az apám cipőjét és kabátjait egy helyi fickó készíti. Örökké tartanak, és ha kell, a fickó meg is javítja őket. Azt mondja, sokkal kényelmesebbek, mint a boltban vásárolt darabok. Én is szeretnék csináltatni magamnak egy bőr táskát a Louis Vuitton táskák mintájára.
Az ételek többségében nincs tartósítószer, a friss fűszerektől és zöldségektől lesz olyan finom. Ezt ne hagyd ki. A sztereotípiák ellenére az indiai életmód nagyon egészséges. Ne légy meglepve, ha a zöldségek nem néznek ki tökéletesen. A legtöbbet itt helyben termelik, nem fog úgy kinézni, mint a szupermarketben, és szerencsére az íze sem olyan. Használd ki, hogy a dolgok itt ennyire olcsók. Válogasd ki az anyagokat, és varrass magadnak ruhát. 50 dollárból egész ruhákat csináltathatsz magadnak. Természetes szövetekből a te méreteidre szabva készítik őket, ez sokkal jobb, mint a fast fashion. Vegyél khaadit. Ez olyan, mint a lenvászon, de kézzel szövik. Olcsó, tartós, ideális télre és nyárra is. Vegyél friss fűszereket. Ne olyanokat, amik csomagban vannak, hanem a helyi üzletekben vásárolj. Akár frissen is őrölheted a fűszernövényeket. Isteni ételeket készíthetsz velük, az indiai anyáknak megvan a maguk titkos fűszerkeveréke. Készíts magadnak gyömbéres-fokhagymás pasztát.
Az egészségüggyel kapcsolatban, ha fogászati vagy bőrgyógyászati problémád van, akkor menj a legfényűzőbb, legnagyobb helyre, amit csak találsz. Indiában nagyon jó orvosok vannak, és nem kell minden vagyonodat kifizetned nekik. A külföldön élő rokonaim is szoktak itt teljes kivizsgálásra és fogászatra menni, szemüveget csináltatni, mikor itt járnak. A vakbélműtétem 300-350 dollárba került biztosítás nélkül. Ez még indiai mércével nézve sem sok, kevesebb mint egy alsó középosztálybeli ember havi fizetése. Felső középosztálybeliként nekem ez 2-3 napi fizetésem. Különböző specialistákhoz is gyorsan kapsz időpontot. Engem már az idegesít, ha több mint 1 napot kell várnom az időpontra, szóval ilyen szempontból itt el vagyunk kényeztetve.
Indiában a munkaerő nagyon olcsó. Annyira, hogy a legtöbb középosztálybeli ember nem maga végzi a mosást, takarítást, hanem felbérel rá embert. Ritkán találsz olyan házat, ahol az emberek maguk mosogatnak vagy tartják rendben a házat. Ez itt nagyon gyakori. Nekem is van egy szobalányom, aki főz, mosogat, mos és takarítja a házat. Nem kerül túl sokba. A jó munkáért szeretek neki több pénzt adni. Ugyanez igaz az asztalosokra, villanyszerelőkre stb. Itt mindenre találsz embert. Ha hosszabb ideig tartózkodsz itt és lakást bérelsz, semmit nem kell magadnak megcsinálnod. Mindig lesz valaki, aki elvégzi helyetted. A felső középosztály itt nagyon kényelmes életet él.
Az isten szerelmére, használd a bidé zuhanyt. Az indiaiak nem használnak WC-papírt, hanem lemossák magukat. Tisztább így. A legtöbb háztartásban nem fogsz WC-papírt találni. De ha egyszer hozzászoksz a mosakodáshoz, többé nem fogsz visszaszokni a papírra. Nem akartam ilyen hosszúra nyújtani, de sok mondanivalóm volt. Egy igazi indiai élete teljesen más, mint a nyugati országokban lakóké. © Ok-Bridge-1045 / Reddit
- Egyesült Királyság. Itt mindig sorok vannak. Ha nem látsz sort, nézz körbe, és kérdezd meg udvariasan, ki áll sorban. Viccnek hangzik, de nem az. Sor mindig van, és a turisták általában nem szoktak foglalkozni vele, ezért nem kedvelik őket itt. © fearthe0cean / Reddit
- Ha az osztrák hegyekben kutyával túrázol, mindig tartsd pórázon. A tehenek neked fognak támadni, ha fenyegetve érzik magukat. Amúgy se zavard a teheneket, maradj távol tőlük. © annadaso / Reddit
- Olaszország. Nagyon magas azoknak az őrülteknek (főleg turistáknak) a száma, akik felmásznak, meggyalázzák, megrongálják a műemlékeket. Ezek az emberek tényleg azt hiszik, hogy menő dolog belevésni az idióta neveiket mások évezredes örökségébe? Amellett, hogy gyalázatos és barbár dolog, az olasz adófizetők minden évben milliókat fizetnek a műemlékek helyreállítására. Szelíd ember vagyok, de ha ilyet látnék, azonnal lelőném őket. © ImmediateLaw5051 / Reddit
- Külföldiként élek Kínában, és hálás vagyok, hogy itt élhetek.
A külföldiekkel, főleg a tanárokkal nagyon jól bánnak itt, és nagyon megbecsülik őket.
Mégis sok külföldivel találkoztam, akik becsmérlően beszélnek az országról, a kínai emberekről, és kinevetik őket vagy azt mondják, mennyire gusztustalanok.
Ha idejössz, ne feledd, ez nem a te országod, a dolgok itt másmilyenek. Itt az emberek nem figyelnek oda arra, hogy nyilvános helyeken mások mit szólnak a viselkedésükhöz, és ők sem foglalkoznak mások viselkedésével. Az élni és élni hagyni elv érvényesül.
Ne gyere Kínába és bunkóskodj olyan emberekkel, akik alapvetően kedvesek hozzád. Nem azért kedvesek, mert gyengék, buták vagy kevesebbek nálad, hanem mert szerencsésnek érzik magukat, hogy találkozhattak veled.
Mondani sem kellene, de ha van lehetőséged olyasvalakivel lenni, aki boldog attól, hogy veled lehet, akkor hálásnak kellene érezned magad. © caidicus / Reddit
- Mindent és bármit a saját országodhoz hasonlítani és arról panaszkodni, hogy otthon mennyivel jobb. © YoruNiKakeru / Reddit
- Megpróbálsz medvét simogatni vagy etetni. A Banffba érkező turisták valamiért azt gondolják, hogy a medvék plüssjátékok. © Lawndemon / Reddit
- Ha Közép-Európába utazol, az Alpok országaiba, például Svájcba, ne becsüld alá a hegyeket. Ne hidd azt, hogy a civilizáció közelében vagy és nem gond, ha eltévedsz, mert úgyis könnyen visszatalálsz. Ez halálos katasztrófához vezethet.
Az időjárás még akkor is gyorsan változhat, ha az előrejelzésben mást mondtak. Ha télen elkap egy hóvihar, elveszted a tájékozódást, még a kezdet sem fogod látni. Nem fogod észrevenni a menedék hegyi kunyhót, mert nem fogod látni. Ha nincs felszerelésed és tapasztalatod, itt meg is halhatsz.
Azt is tartsd észben, hogy nem minden gleccser stabil. Van, amelyikben mély lyukak vannak a jég felszínén, amikbe beleeshetsz. Ha az esést túl is éled, a kihűlésbe hamar belehalsz. Ha egyedül vagy, véged van. De ha van is veled valaki és helikopterrel érkezik a mentés, akkor is versenyt futsz az idővel. Ezeket a lyukakat sokszor friss hó fedi, ezért ha tábla jelzi, ne menj arra. Olyan, mint egy aknamező. © Diacetyl-Morphin / Reddit
- Csehországból származom, és amire minden turistának ügyelnie kellene, az a privát szféra. Ha amerikai influenszer vagy, ne menj Csehországba! Le fognak tartóztatni, ha befurakszol más emberek életébe. Mi, csehek nem toleráljuk ezt a fajta viselkedést. © yapper5013 / Reddit
- Nem ország, de nálunk itt, Louisianában tartsd észben, hogy a mocsár, az nem egy tó. Rengeteg turista és északi próbál meg úszni a mocsári sárkányokkal teli mocsarakban. Vannak halállal végződő esetek, egy kínai fickónak letépték a karját, egy másik a kutyáját vesztette el azzal, hogy bedobta neki a labdát a mocsárba. Bikacápáink is vannak. © MolagMoProblems / Reddit
- Barbadoson élek. Ne viselj terepszínű álcaruhát. Illegális, hacsak nem vagy a haderő tagja. © durants / Reddit
- Az Egyesült Államokban vagyok. Más országokban gyakori, hogy ha a rendőr megállít, az irataidat a kesztyűtartóból veszed elő és odasétálsz a rendőrhöz.
Ezt itt ne tedd, mert lelőhetnek.
Az itteni fegyverkultúra miatt a rendőr nem tudhatja, hogy van-e nálad fegyver. Ha parancs nélkül szállsz ki az autódból, azt ellenséges cselekedetnek tekintik, és a rendőr meg fogja védeni magát.
Maradj a kocsidban, húzd le az ablakot, a kezeidet tartsd látható helyen (pl. a kormányon). Ha valamit meg kell fognod, mindig mondd el pontosan a rendőrnek, hogy mit csinálsz éppen, pl. “Az igazolványom a kabátom zsebében van, most előveszem.”
Ha a rendőr megkérdezi, tudod-e, miért állított félre, nem tudod. Légy udvarias, türelmes és valószínűleg megúszod egy figyelmeztetéssel. © stolenfires / Reddit
- Ausztráliában ne menj túrázni és ne autókázz a bérelt autóddal a semmi közepén, ha még sosem csináltál ilyet. Módok, ahogyan meghalhatsz: 1. Fáradtság: alábecsülöd a helyek közti távolságot, aztán letérsz az útról, vagy a fáradtság miatt belemész egy másik autóba. 2. Hőguta és dehidratáltság: lerobban az autód, majd ott hagyod az út szélén, és elindulsz nem létező segítséget keresni. Ha ott hagyod az autódat, az esélyed, hogy túléld a napot, gyakorlatilag nulla. Nincs térerő. Talán naponta 1-2 autó elhalad arrafelé, ha szerencséd van. A legközelebbi kórház szó szerint 1000 km-re van. A hőmérséklet elérheti az 50 fokot nappal, éjjel pedig a -10-et. Ha egy ilyen helyen robbansz le, hőgutában fogsz meghalni az autódban. Ha pedig kiszállsz a kocsiból, akkor is meghalsz.
Vannak Ausztráliában egyéb dolgok is, amik megölhetnek. 1. Beleugrasz vagy alámerülsz olyan vizekben, melyeknek nem ismered a mélységét. A legtöbb sekély, sok turista hal meg emiatt. 2. A Baktérítőtől északra lévő vizektől tartsd magad távol, tele vannak krokodilokkal. A legtöbb állati veszély Ausztráliával kapcsolatban eltúlzott, de a krokodiloké nem. 3. Ne ússz az óceánban kihelyezett zászlókon túlra. Minden évben rengeteg turista fullad meg, mert annyira idióták, hogy nem értik, hogyan kell úszni Ausztráliában az óceánban.
A legtöbb 30 év feletti ausztrál tud legalább egy olyan ismerőst vagy helybelit mondani, aki belefulladt az óceánba, márpedig ezek tapasztalt emberek voltak. Ne alapozz arra, hogy te majd tudod, mit csinálsz vagy a zászlók csak a dedósoknak vannak kitéve és neked nem kell figyelembe venned őket. A helyiek túl sok drámát élnek át emiatt a baromság miatt. © leopard_eater / Reddit
- Délnyugaton ne autózz a sivatagban. Ezeken az utakon lehet, hogy már 10 éve nem járt autó, és ha defektet kapsz, gyorsabban lesz belőled egy kupac csont, mint gondolnád. © KamikazeDrone / Reddit
- Légy tisztában az adott ország gyógyszerekre vonatkozó törvényeivel. Például az egyik honfitársamnak véletlenül volt egy tabletta a kesztyűtartójában. Ez a tabletta az én országomban legális, de a szomszéd országban nem. Mikor átlépte a határt, a vámon felfedezték a tablettát, végül 6 hónapot kellett ott börtönben töltenie. © 3legcat / Reddit
- Ha Berlinben vagy és látsz egy műemléket, légy iránta tisztelettel. ⅔ az esélye, hogy II. világháborús, ⅓-ad, hogy holokauszttal kapcsolatos. Nem is hinnéd, mennyi turista mászik fel vagy akár piknikezik a meggyilkolt európai zsidók emlékére felállított betonkoporsókon. © spastikatenpraedikat / Reddit
- Ha Kanadában jársz, soha ne merészeld megérinteni a libáinkat, köszi. © ClickWorthy69420 / Reddit
- Ha nem vagy nagyon jó úszó, ne gázolj bele az óceánba abban bízva, hogy úgyis minden rendben lesz. Ha a mi strandjainkon akarsz úszni, maradj a zászlók között, ahol a parton vízimentők állnak készenlétben. © nightlightened / Reddit
- Ne szórakozz a rendőrséggel. A mi rendőreink nem a te barátaid. Ha turistaként eltévedsz, kérdezz meg egy helyi tűzoltót. Minden honfitársam rajong értük. © TurnMeIntoAGameCube / Reddit
- Légy óvatos a vadállatokkal, főleg, ha a kicsinyeikkel vannak.
Rengeteg idióta turistát láttam már, hogy félreálltak az autójukkal, hogy a lehető legközelebbről figyelhessenek meg egy medvét vagy egy jávorszarvast. © GingerMeTimberMate / Reddit - Hölgyek, ne húzzátok fel a férfiak kiltjét, hogy megnézzétek, visel-e alatta alsóneműt. Ha ragaszkodsz a tapogatózáshoz, ne lepődj meg, ha csak izzadságot és szőrt találsz. © Velvy71 / Reddit
- Az USA-ban ne alkudott az üzletekben, főleg ne a helyi, egyetlen tulajdonos által üzemeltetett boltokban. A bolhapiacon kialkudhatsz jobb árakat. © Aggravating-Bus-1556 / Reddit