Kezdőlap Németország 5 kevésbé ismert német úti cél, ami nem okozhat csalódást

5 kevésbé ismert német úti cél, ami nem okozhat csalódást

0

Németországot mindenki szereti. A kultúra, a tájak, a sör és a helyiek vendégszeretete teszi vonzóvá ezt az országot még azok számára is, akik elsőre talán idegenkednek tőle vagy jobban preferálják a mediterrán vidékeket. Elég csak a legnagyobbakat említeni, mint Berlin, München vagy Hamburg, a történelmi és kulturális nevezetességeik folytán legnépszerűbb német városokat, melyek évente turisták milliót fogadják.
De bármerre is induljunk Németországon belül, minden nagyváros közelében találunk olyan gyöngyszemeket, melyek mellett érdemes megállni. A kisebb és idegenforgalmi szempontból kevésbé frekventált településeket varázslatos vidékek övezik, feltárják a látogatók előtt Németországnak azt az arcát is, aminek létezését talán nem is sejtették.

Lindau

Németország második legnépesebb tartományában, Bajorországban található a festői Lindau. A város tulajdonképpen egy sziget, melyet egy gát és egy híd kapcsol össze a szárazfölddel. A német-osztrák-svájci határ közelében fekvő város a középkorban tehetős kereskedelmi központ volt. Szűk utcáinak labirintusa kiállta az idők próbáját és ma is képes maradéktalanul átadni régies báját. Tóparti sétánya mellett áll a Mangturm, a világítótorony, mely büszkén őrzi a háborús idők emlékét, amikor a várost erődített falak védték, egyben jelzi azt is, hogy Lindau egykor két részből állt. Az óvárosban találjuk a főutcát, a Hauptstrasset, melynek legjellegzetesebb épülete az 1422-ben épült régi Városháza. Lindau legrégebbi épülete a 11. század óta álló Szent Péter templom, de szinte valamennyi épülete figyelemre érdemes. A várostól keletre találjuk a Boden-tavat, ami a turisták egyik kedvenc célpontja, különösen a nyári hónapokban.

Lübeck

Németország legnagyobb Balti-tengeri kikötője, melynek első lakói a 8. században ideérkező szláv törzsek voltak. A városalapítás Holstein és Shauenburg grófjának, II. Adolfnak a nevéhez fűződik, aki a 12. században épített itt kastélyt. Lübeck élénk kereskedelmet folytatott a dán és a német városokkal, ám hanyatlását furcsa módon éppen egy dicső esemény idézte elő. A 14. században IV. Károly Lübecket a Német-Római Császárság öt dicső városa közé emelte Róma, Pisa, Velence és Firenze mellé. Kiemelt szerepe miatt a napóleoni háborúk idején nem menekült meg a pusztulástól és az egykor gazdag város teljesen csődbe ment. Később Hitler, részben azért, mert személyes ellenszenvvel viseltetett a város iránt, annak 700 éves függetlenségét sárba tiporva nagy részét Poroszországhoz csatolta. A II. világháború idején Lübeck volt az egyik legelső város, melyet a szövetségesek bombázni kezdtek. A legdicsőbb korszaka ugyan már véget ért, de Lübeck még mindig egy nagyon szép város, mely kiváló úti cél minden történelemkedvelő számára. Az elhúzódó háborúk és bombázások ellenére óvárosát gyönyörűen helyreállították, olyannyira, hogy ma már az UNESCO Világörökségei közé tartozik.

Münster

A Bréma déli részén fekvő, valamivel kevesebb, mint 300 ezer lakost számláló Münsterre valójában már illik a nagyváros megnevezés. Ám mégsem annyira nagy és nyüzsgő, hogy nyugodt hangulatát elveszítse. A turisták által kevésbé ismert településnek 1200 évre nyúlnak vissza a gyökerei, ennek következtében számos látnivalót tartogat. Elsősorban a német és a holland utazók kedvel úti célja, más országokból viszonylag kevés turista érkezik ide. Barokk óvárosa a Barockinsel, azaz a Barokk-sziget, ahol a domonkos templomot, a ma az egyetem részét képező püspöki palotát és az Erbdrosten-udvart találjuk. A városközpont keveréke a réginek és az újnak, főterét hagyományos polgári házak övezik. Rengeteg templom és nemesi kúria adja meg történelmi hangulatát, a városon kívüli vidék pedig gyönyörű.

Erfurt

A türingiai régióban található város szintén gyönyörű központtal büszkélkedhet. A hasonló középkori településekhez képest azonban szerencsésebbnek mondható, hiszen legfontosabb építészeti értékeit sohasem kellett újjáépíteni vagy teljes egészében restaurálni. Erfurt ugyanis megmenekült a háborúk pusztításától, mindössze minimális károkat szenvedett el. Ez azt jelenti, hogy belvárosa az egyik legszebb egész Németországban és annyi templom található itt, hogy szokás a türingiai Rómaként is emlegetni. De igazi történelmi jelentősége nem a Vatikánhoz, hanem Luther Mártonhoz kapcsolódik, aki egyetemi tanulmányai után itt lépett be az egyház kötelékébe. Erfurt ezért az evangélikusok számára igazi zarándokhely, a turisták számára pedig egy csendes kisváros sok látnivalóval. Mivel a város több mint 1200 éves történelmet tudhat a háta mögött és Türingia fővárosa, óvárosában nincs hiány régi épületekből. A keskeny, kanyargós utcák mentén hagyományos, favázas házak mellett sétálhatunk, a város koronája pedig a katedrális, melyhez 70 lépcső vezet fel ugyan, de az épület olyan monumentális és olyannyira fenséges, hogy ez egyetlen turistát sem riaszt el attól, hogy belülről is megnézze.

Trier

Ez az ősi város Rajna-vidék-Pfalz egyik völgyben fekszik és sokak szerint Németország legrégebbi városa. Eredetét időszámításunk előttre datálják, már a Római Birodalomban is nagyváros volt, virágzása pedig tovább folytatódott a középkorban és a reneszánsz idején. Lenyűgöző óvárosában minden megtett lépés egy újabb múltidéző emlékhez vezet, mint a Porta Nigra, a város gyönyörű állapotban megőrzött, erődített kapuja. Trierben rengeteg római emléket láthatunk, ennél többel csak maga Róma büszkélkedhet. Legtöbb látnivalója a központban koncentrálódik és gyalogosan könnyen bejárható. A csodálatos Konstantin bazilika híven tükrözi az egykori császár nagyságát és hatalmát, nem véletlenül, hiszen éppen ennek méltatására építették. A 4. század elején itt volt Konstantin császár trónterme, építészeti stílusában a 4-18. század között fő jellegzetességeket vonultatja fel. A 100 ezer fős Trier már nem kisváros, mégis olyan hangulatot áraszt, főként piacterén, ahol a festett homlokzatú házak és szökőkutak előtt friss gyümölcsöktől és zöldségektől roskadozó standok sorakoznak.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version