A vintage holmikért sokan rajonganak. Kétszer akkora öröm, ha ezek a dolgok még ma is kifogástalanul működnek és hasznukat tudjuk venni. A következő összeállításban szereplő emberek azt bizonyítják, hogy akik jók a turkálásban, a használt holmik felkutatásában és kíváncsiak arra, hogy mit rejteget a saját padlásuk, igazi kincsekre bukkanhatnak. Például egy 60 éves ruhára, amit még ma is gond nélkül lehet hordani, vagy egy századelős ébresztőórára, aminek a csörgésére ezentúl ébredhetnek.
A következő 17 holmi régen készült, de még ma is hibátlanul működik és használható. Lehet, hogy a te házad is rejteget ilyen kincseket.

1. Egy vasból készült gofrisütő, amit 1958-ban használtan vettek egy garázsvásáron 25 centért. Ma is működik.

2. “Ezt a ruhát a nagymamám tervezte 1959-ben, a 20. házassági évfordulójára. Tegnap volt rajtam, mikor a nagyi 100. szülinapját ünnepeltük.”

3. “Az anyukám 82 éves, még mindig éles ollója.”

4. “Az 1940-es években készült ébresztőórám. Még ma is hangosan csörög.”

5. “Szereztem egy 1970-es évekbeli Gunne Sax menyasszonyi ruhát és egy egész készletet Homer Laughlin századközepi Skytone Stardust étkészletéből. Soha nem hagyok fel a használt holmik vásárlásával!”

6. “Most bukkantam rá a dédnagymamám táskájára. Még mindig jó állapotban van.”

7. “Ezt a régi villanykörtét a nagyszüleim 1902-ben épült házában találtam. Kifogástalanul működik.”

8. “A nagyszüleim öreg Kirby porszívója kitűnő állapotban van.”

9. “Ezt a kabátot az anyukám varrta magának 1973-ban. Most a 22 éves unokája lecsapott rá.”

10. “Új szerzemények: a szüleim első tévéje 1983-ból és apám komódja a kamaszkorából, 1968-ból. A leendő gyerekeim is ezen fogják nézni a rajzfilmeket, ahogyan én tettem.”

11. “Ezt a ‘70-es évekből származó rádiós ébresztőórát apám régi holmijai között találtam. Úgy működik, mintha új lenne.”

12. “Az 1940-es években készült, és az üknagymamámé volt. Még ma is használjuk.”

13. Zsebóra 1892-ből. Korához képest jól tartja magát.

14. “Ez a kedvenc vintage blézerem, amit valaha vettem. Az 1940-es években, gyapjúból készült, és selyembélése van.”

15. “Az anyukám YSL karkötője a ‘80-as évekből.”

16. “Szmoking az 1920-as évekből. Már az enyém.”

17. “Most hozattam helyre a dédnagymamám szemüvegét, hogy jó legyen rám. Pontosan nem tudom, hogy hány éves lehet, de valószínűleg az 1960-as évekből származik. Nagyon örülök, hogy megőrizhetem és továbbvihetem a családban az ő stílusát.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here