Ha téged vonzanak a misztikus helyek, a titokzatos épületek és az ősi legendák, ez a válogatásunk neked szól!

14. Babák szigete (Isla de las Muñecas) – Mexikó

A legenda szerint egy kislány belefulladt a szigethez közeli csatornába, a lelke pedig sosem lelt békére. Julian Santana Barrera egy babát talált ott, ahol a kislány életét vesztette, ekkor kezdett el egy babákból álló gyűjteményt létrehozni, hogy megnyugtassa a kislány lelkét. A szigetet körbelengő babonák ellenére a turisták szabadon látogathatják a helyet.

13. Bomarzo kertje (Sacro Bosco) – Olaszország

1548 és az 1580-as évek között építették Pier Francesco Orsini herceg számára. A kertben 30 szobor áll, köztük Herkules, Aphrodité és Kerberosz szobra, egy ferde ház és a Túlvilág kapuja. Több évszázados elhagyatottság után a parkot 1954-ben helyreállították és megnyitották a látogatók előtt. Új neve pedig a Szörnyek Kertje lett.

12. Keresztek hegye (Kryžių kalnas) – Litvánia

Egy régi temetőre emlékeztet ez a katolikus zarándokhely. Az emberek úgy hiszik, aki itt hagy egy keresztet, annak teljesülnek a kívánságai. A legenda szerint az első keresztet a hegyen egy parasztember állította, akinek a lánya nagyon beteg volt. A lány hamarosan felépült, ezután pedig egyre több kereszt került ide.

11. Sivatag keze (Mano del desierto) – Chile

A 11 m magas szobor Antofagasta közelében áll. Készítője, Mario Irarrázabal szerint a magányosságot, a tehetetlenséget és az igazságtalanságot szimbolizálja. Ezt a szomorú helyet gyakran keresik fel a turisták. Sajnos vandálok is járnak ide, ezért a kezet folyamatosan meg kell tisztítani a graffitiktől.

10. Aokigahara erdő – Japán

Öngyilkosok erdejeként is ismerik ezt a helyet, mert sokan vetettek már itt véget az életüknek. A hatóságok minden lehetségeset elkövetnek, hogy ezt megelőzzék: az erdőt rendszeresen ellenőrzik, kamerákat és segítő táblákat tettek ki az ösvények mentén, a helyiek pedig minden gyanús illetőről bejelentést tesznek a rendőrségnek.

9. Szellemváros – Ordos, Kangbashi, Kína

Ezt az új építésű várost soha nem lakták túl sokan a magas ingatlanárak és a pénzügyi gondok miatt. Még mindig él itt kb. 20.000 ember, pedig a várost 2 millió lakos számára tervezték. Ennek következtében tűnik egy teljesen lakatlan helynek, egy szellemvárosnak. Több turistát látni itt, mint helybelit.

8. Pöttyös-tó – Kanada

A Brit-Columbiában található tavat az okanagan törzs tagjai Kliluknak hívják és varázserőt tulajdonítanak neki. Furcsa kinézetére a magyarázat a magnézium-szulfát, az ezüst, a kalcium és a titán magas koncentrációja. A turisták a helyi törzs öregjeinek engedélye nélkül nem közelíthetik meg a tavat, ezért inkább csak távolról lehet lefotózni.

7. Darvaza gázkráter (Derweze) – Türkmenisztán

A pokol kapujának nevezik ezt a krátert, ami 1971-ben egy földomlás következtében jött létre. A lyukból kiáramló gázt el akarták égetni, hogy ne mérgezze a környéken lakókat. Arra számítottak, hogy a gáz néhány nap alatt elég, de már 46 éve lángol, csábítva ezzel magához turistákat, fotósokat és kutatókat.

6. Sedleci csontház (Kostnice v Sedlci) – Csehország

A Mindenszentek temploma vagy sedleci osszárium Kutná Hora temetőjében található. Híressége a belső dekorációja, ami emberi csontokból áll. Mivel a temetőben már nem volt elég hely a halottaknak, 1400-ban egy kápolnát építettek az emberi csontok tárolására. A csontokat és a koponyákat később megtisztították, kifehérítették, és így dekorálták velük a kápolna belsejét.

5. Poveglia-sziget – Olaszország

A legenda szerint Poveglia volt az a hely, ahova a pestissel fertőzötteket elküldték meghalni, békétlen lelkeik pedig még most is a szigeten kísértenek. A szigeten 1922 és 1968 között pszichiátriai intézet működött. Az a pletyka járta, hogy a betegeken kísérleteztek, a főorvos pedig megőrült, és kivetette magát az ablakon. A sziget elhagyottá vált és az ma is.

4. Hója erdő (Pădurea Hoia) – Románia

Olyan paranormális jelenségekről szerzett magának hírnevet, mint az UFO észlelések. A környékbeliek szerint, aki sokáig tartózkodik az erdőben, annak hányingere lesz, szédülni kezd és kiütések jelennek meg rajta. Természetesen mondhatjuk, hogy mindez nem más, mint városi legenda. Csakhogy több fotó is készült itt talált azonosítatlan tárgyakról, melyeket valódinak találtak.

3. Overtoun-híd – Skócia

Dumbarton városában található a hírhedt híd, melyről kutyák ugranak le fejjel lefelé, mégpedig a hídnak mindig ugyanarról a pontjáról, jobb oldalon, az utolsó két bástya között. Erre misztikus magyarázatok születtek egészen addig, míg egy szakértő meg nem vizsgálta a helyszínt. Nagy mennyiségben talált nyérc és egér vizeletet, melyek annyira erősen vonzzák a kutyákat, hogy gondolkodás nélkül képesek magukat levetni a hídról.

2. A Mélység Krisztusa (Cristo degli abissi) – Olaszország

A szobrot 1954. augusztus 22-én helyezték el a Földközi-tenger fenekén 17 méter mélyen Dario Gonzatti emlékére, aki 1947-ben búvárkodás következtében életét vesztette a közelben. A műalkotásról később másolatokat is készítettek, az egyiket Florida partjai mentén állították fel az óceánban. A masszív szobrok a körülöttük búvárkodók fölé magasodnak, és hófehér tengerfenékkel körbevéve szürreális látványt nyújtanak.

1. Hasima-sziget – Japán

Hajó formája miatt Csatahajó-szigetnek is nevezik a lakatlan szigetet, ami Nagaszaki városától nem messze fekszik. A sziget nevezetes volt a tenger alatti szénbányáiról, az 1960-as években több mint 5000 ember lakta. Egykor ez volt a világ legsűrűbben lakott helye. 1974-ben a szénbányákat bezárták, az emberek pedig fokozatosan elhagyták a szigetet.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here