Szigliget

A település egykor szigetként emelkedett ki a Balaton akkoriban még vízzel borított öbléből, amely mocsaras volt. Az öblöt csak a XVIII. században kezdték el kiszárítani. A falu a középkorban nem a várnál, hanem a révnél állt, a templomának tornya még napjainkban is áll.

A honfoglalást követően ez a terület a Lád nemzettségnek volt a szállásbirtoka. A települést első alkalommal a XII. század során említik meg a kordokumentumok, Zeglegeth néven. 1260-ban IV. Béla a falut a Pannonhalmi bencés apátságnak adományozta, azzal a kitétellel, hogy ide várat építenek. Végül 1262-ben visszavette a területet a bencés apátoktól és más birtokokkal kárpótolta őket. Ezt követően a helység a XV. században Gersei Pethő birtokába került, majd 1445 után Újlaki Miklóshoz. II. Lajos király végül a Tóti Lengyel családnak adományozta a települést, az ő birtokukban volt egészen 1702-ig, amíg a várat császári parancsra le nem rombolták.
A Szigligeti vár egy vulkáni hegy tetején áll, amely 242 méter magas. A vár ugyan már nem áll, de az alaprajza mégis megőrizte a XVI. századi alakját.
Legkorábban a megtört, nyújtott téglalap alakot formázó vár két négyzetes öregtornya, valamint két kisebb úgyszintén négyzetes torony épült fel. A négy torony közül a két kisebb közül az egyik a felvonóvár kaputornya lehetett. A torony mellett elhaladó út a belső vár udvarára vezet, amelynek nyugati falához egy lakóépület, valamint egy kisebb torony tartozik. Az épület aljában valamikor börtön lehetett. Az Eszterházy kastély a XIX. század elején épült klasszicista stílusban. Ma itt az írók alkotóháza kapott helyet. A vár parkja 10 hektár nagyságú és fa ritkaságok élnek benne, mint például a gyantás cédrus, vagy a liliomra. A parkban Pátzay Pál Fürdőző nő című szobra és Bölöni György író bronz mellszobra is megtekinthető, amelyet Mártsa István készített.
A településen egy kúria is látható, amelyet a helyreállítási munkálatok során sikerült eredeti formájára vissza állítani. A kúria kapuja 1782-ben épült, a tetején Lengyel Boldizsár címere tekinthető meg.
A településen lévő Árpád-kori templom 1260 és 1262 között épült. A templomnak csak a tornya maradt meg jó állapotban. A templom alapfalait 1959-ben kiásták és a hozzátartozó templomot is feltárták.
A Balaton-melléki Borvidék 1600 hektáron helyezkedik el, Szigligettől egészen Keszthelyig tart a terület. Az itt készített borok megeggyeznek a badacsonyival, a Kéknyelű kivétel, ehelyett Olaszrizlinget készítenek.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here