StonA főútról letérve jónéhány kilométer után érjük el Stont. Az út először a település kisebbik részébe, Mali Stonba vezet, ahol egyből a várfalba ütközünk. Mellette egy étterem-panzió próbál lecsapni a beérkező turistákra.

Az út aztán tovább kanyarog Ston városába, melynek egyik legfőbb látnivalója az a várfal, melyet a kínai nagy falhoz szoktak hasonlítani. Valóban, ha körbenézünk, a hegyek ölelésében fekvő települést szinte végeláthatatlanul koszorúzza az erőd fala, mely egykor az egész környék védelmét volt hivatott biztosítani. A fal nagyon jó állapotú, nemcsak romjaiban, hanem teljes valójában megcsodálhatjuk, hála az állagmegőrzésnek és a jelenleg is folyó felújítási munkáknak.

A várfal vitathatatlanul érdemes egy sétára, Stonnak mégis az óvárosa a legelbűvölőbb. Nem annyira a horvát, mint inkább a francia kisvárosok hangulatát idézi. Hogy ez minek köszönhető, rejtély. Maga a település hegyek ölelésében fekszik, így – főként sötétedés után – kissé nyomasztóvá válhat azok számára, akik inkább a tenger végtelenjét szeretik csodálni.

Ha nincs előre szóló foglalásunk, a szállással itt könnyen bajba kerülhetünk, ugyanis Ston olyannyira felkapott hely az Adria partján, hogy még szeptemberben is tele vannak szállodái és apartmanjai egyaránt. Különösen nehéz a szálláskeresés, ha csak átutazóban járunk itt és csupán egyetlen éjszakát töltünk Stonban. A legtöbb szállásadó ugyanis nem szívesen adja ki szobáját ilyen rövid időre – érthető módon. Na persze az sem mindegy, hogy hol szeretnék tölteni az éjszakát. Az óváros valószínűleg már foglalt, a csendesebb utcákban nagyobb eséllyel és olcsóbban keresgélhetünk. Mivel ezek gyalog is csak pár percnyire fekszenek a városközponttól, könnyen besétálhatunk, így tulajdonképpen nem vesztünk semmit.

Ston nem azoknak való, akik a tengerparton szeretnék süttetni magukat egész nap, majd belemerülnének a nyüzsgő éjszakába. Ez a kis település a csendesebb, elvonulós kikapcsolódásra sokkal inkább alkalmas. A világ pörgéséből itt valóban nem sokat érzékelhetünk. Az élet lassú mederben folyik, érezhetjük, hogy valóban az Adria egyik eldugott szegletében járunk. Ha hosszabb nyaralásra nem is Ston a legideálisabb, de néhány napot megéri itt eltölteni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here