A korabeli dokumentumok a települést 1109-ben Vámus alakban említik meg. A település elnevezése az itt húzódó nagy hadi-útra utal, amelyet Via magnának neveztek. A településnek joga volt vámot szedni az úton áthaladóktól. A település lakosainak nagy része nemes volt, innen ered a község elnevezésének az első tagja. Miután Veszprémet 1552-ben elfoglalták a törökök és hódoltsági területté vállt, a lakossága szétszéledt, vagy elmenekült. 1582-ben Nemesvámost már csak pusztaságként említik. A XVIII. század során a község ismét benépesült.
Nemesvámos római katolikus temploma a XIX. század kezdetén épült copf stílusban.
A településnek egy református temploma is volt, amelyet 1790-ben emeltek.
Veszprém megyében egykor közel száz csárda működött, napjainkban már csupán három áll közülük. Ezek a Gyöngyösi csárda Hévíztől nem messze, az Ürgelyuk csárda Tapolca határában, valamint az 1834-ben épült Vámosi csárda, itt Nemesvámoson.
A középkorban a csárda helyén egy vámház állt, valószínűleg annak az alapjain épült a napjainkban is meglévő emeletes, boltíves tornácú csárda. A csárda mellett futó út már a magyar középkorban is az egyik legforgalmasabb útvonal volt. Ezen az útvonalon vonult I. Nagy Lajos király serege Itáliába, hogy megbüntesse Johannát, ezen jöttek-mentek a követségek, valamint a király látogatói, ezen az úton jött Beatrix Mátyás királyhoz, de ezt az utat használták a tanuló ifjak, a szerzetesek, a küldöncök és a kalmárok is. A Vámosi csárdában sokszor megfordultak a híres bakonyi betyárok is, mint például Savanyó Jóska és Doma Vendel. Miután Savanyó Jóska letöltötte börtönbüntetését és visszajött testvéréhet Tótvázsonyba, pár évig ebben a csárdában lakott. A már beteg, nehezen mozgó öreg betyárt itt érte a vég 1907-ben, önkeze által. A tótvázsonyi temető szélében egy újonnan készült fejfa mutatja a sírja helyét. Egykori betyártársa Doma Vendel 1923-ban, a nagyhidegkuti erdőben karácsony estéjén fagyott meg 83 éves korában.
Nemesvámos
