A modern művészetben vászonként a legváltozatosabb felületeket alkalmazzák. Láttunk már ceruzahegyekből faragott szobrokat, homokba készített rajzokat, de még művészi péksüteményeket is. Anna Chojnicka egy másik szokatlan felületet választott az alkotáshoz: a banánhéjat. Munkáit Instagramon és Twitteren is megtalálhatod.
Egy kicsit utánajártunk, hogyan is alkot ő. Őszintén csodáljuk az ötleteit, ezért szeretnénk megosztani néhány alkotását.

Nem rajzol, hanem zúz.

Munkájához Anna nem használ sem tintát, sem festéket. Egy különleges technikája van, amit ő “zúzásnak” nevez. Ezzel változtatja meg a banánhéj színét, és hozza létre kontrasztos alkotásait.

Így csinálja.

Anna mindennap alkot. Reggel munka előtt vagy este fog neki a banánhéjjal való munkának. Egy tompa végű eszközt használ, amit rányom a banánhéjra. “Nem karcolok bele a banánhéjba, csak nyomást gyakorlok rá. Idővel pedig ezek a nyomok bebarnulnak.”

“Hogy különböző tónusú részeket tudjak készíteni, először ott nyomkodom meg a héjat, ahol a legsötétebb színt szeretném elérni, például a körvonalaknál vagy az árnyéknál. Aztán következnek a világosabb részek” – magyarázta a művész. “Egy puhább banán esetében akár össze is lehet mosni az árnyalatokat. A lényeg az időzítés. Az alkotások csak kis ideig maradnak szépek, fokozatosan sötétednek, míg végül a banánhéj teljesen befeketedik.”

Innen jött az ötlet.

Anna 2020 márciusában kezdte mindezt, mikor betegség miatt otthon kényszerült maradni. A második héten már jobban érezte magát, de a bezártságtól rossz kedve lett. Egyik nap ebéd után fogott egy villát, és elkezdett vele egy banánra rajzolgatni. Észrevette, hogy később a minták sötétebbek lettek a banán héján. Rájött, hogy ezt akár művészetté is fejleszthetné.

Mindenhonnan inspirálódik.

“Számos különböző dologból merítek inspirációt” – mondta Anna. “Szórakozást és kihívást is jelent számomra, hogy minden egyes nap új ötlettel rukkoljak elő. Inspirálnak az emberek, a helyek, az események, a zene. Készítettem már banánt Amy Winehouse, Bob Marley, Mulatu Astatke és David Bowie képével is. De lehet, hogy akkor látok valami ötleteset, mikor az utcán sétálok.”

Anna különböző ügyek támogatására is gondol, mikor alkot. Ábrázolta már a Nagy Etióp Reneszánsz Duzzasztógátat is, mivel ott élt egy darabig és nagyon megszerette az országot. Gyakran készít banánra olyan képeket, amelyek az etióp kultúrát ábrázolják.

A legnehezebb új ötleteket kitalálni.

Hogy néha kifogy az ihletből, az minden művésznél előfordul. Nem könnyű minden egyes nap új ötlettel előállni és azt megvalósítani. “Vannak napok, amikor csak úgy áramlanak felém az inspirációk. Viszont van olyan is, hogy nehezen tudok kitalálni valami újat.”

Maga a technika sem egyszerű, amivel Anna dolgozik. A legfontosabb a jó időzítés. Ha hibát vét, nincs lehetősége javítani, tehát nagyon precízen kell dolgoznia.

Ez történik utána.

“Mikor végeztem egy banánnal és le is fotóztam, fogom és megeszem. Vagy rögtön aznap vagy néhány napon belül, esetleg készítek belőle süteményt” – magyarázza Anna. “Valakitől kaptam egy banános, mogyorókrémes fagyireceptet, ezt mindenképpen szeretném kipróbálni. Semmi sem mehet kárba.”

Anna képzelőereje határtalan, ha banánról van szó.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here