Kezdőlap Franciaország Bretagne és legszebb városai

Bretagne és legszebb városai

0

Bármerre is járunk Bretagne-ban, a sziklás tengerpartokon, a macskaköves utcákon, a tengeri kikötőkben vagy az almaborukról híres kis bisztrókban, mindenütt érezhető, hogy ez ősidők óta a bretonok földje.
Az észak-nyugat franciaországi régió 2000 km hosszú partszakasza hol vad és sziklás, hol puha homokdűnékké szelídül. Szigetei, régi halászfalvai, történelmi örökségükre méltán büszke városai évről évre egyre többeket csábítanak erre a különleges vidékre.

Bretagne-t régen Kis-Britanniaként emlegették, szemben Nagy-Britanniával, mellyel történelmi és földrajzi kapcsolatai már a kezdetektől szorosak voltak, Franciaország ma is itt, a Biscay-öbölnél kapcsolódik össze Nagy-Britanniával a La Manche-csatornán keresztül. A bretonok a cornwalliak, írek, skótok, wales-iek és a man-szigetiek mellett alkotják a hatodik kelta nemzetet. Bretagne mai területe jóval kisebb, mint volt a történelmi időkben, majdnem megegyezik Belgiuméval. Több mint 3 millió lakójával ez Franciaország 7. legnépesebb régiója, ugyanakkor a 7. legnagyobb és a 10. leggazdagabb az egy főre jutó GDP-t tekintve.

A masszív, sziklás partok, az itt élőknek a tengerrel kialakított rendkívül szoros és ősi kapcsolata teljesen megkülönbözteti Bretagne-t a többi francia régiótól. Francia és közben mégsem, hiszen történelme és kultúrája is talán szorosabban köti Nagy-Britanniához, mint az anyaországhoz. Az eredeti breton nyelv ma is kulcsfontosságú szerepet tölt be a vidék indentitásában, de napjainkban csupán 200 ezer ember beszéli. A breton a kelta nyelvek családjába tartozik, legközelebbi kapcsolatban a cornwalli és a wales-i nyelvvel áll. Ennek oka, hogy a vidék első lakói a mai Anglia területéről érkező britek voltak, akik az 5. században az angolszász támadások elől kerestek itt menedéket.

Bretagne már a neolitikum óta szoros kapcsolatot ápol az Atlanti partvidék többi országával, így Írországgal és Portugáliával is. A megalitikus kultúra egyik legfontosabb központja volt, ezt gyönyörűen szemléltetik azok a hatalmas kősorok, menhirek, melyek a régióban számos helyen fennmaradtak. Köztük a leghíresebbek a carnac-i kövek, melyek egyben a világ legkiterjedtebb kősorai. A bronzkorban érkeztek a vidékre Közép-Európából az indoeurópai népek, akik véget vetettek a régi megalitikus kultúrának.
Bretagne hatalmas ásványi készletei – elsősorban az arany és az ón – nagyban felértékelték a vidék jelentőségét az újonnan kialakult kelta arisztokrácia szemében.
A római korban a terület az Armorica nevet viselte, csak az 5-6. századi brit migrációt követően nyerte el mai nevét. A Bretagne-i Királyság a 7. század elején jött létre, három királyság osztozott a területen, majd ezek egyesültek és Bretagne hűbérese lett a Francai Királyságnak 936-ban. Gyakorlatilag azonban egészen Bretagne-i Anna és VIII. Károly francia király házasságáig, 1492-ig megtartotta függetlenségét, majd 1532-ben egy unió keretében beolvadt Franciaországba.

Dinan

A Rance-folyó torkolatánál, egy festői völgyben fekszik ez a 11 ezer fős kisváros. Dinant még ma is töretlenül fonják körbe Bretagne legrégebbi és legkiterjedtebb városfalai, melyek a hűbéres időszakban és a Szent Liga ellen is védelmet nyújtottak az itt élőknek. A Bretagne-ba utazók, ha előre tájékozódnak, tudják, hogy útitervükből Dinant nem szabad kifelejteni.
A Place des Merciers és a Place Saint Sauveur körül kiépült, kiterjedt óvárosában középkori, favázas házak között tehetünk romantikus sétát. Látnivalói közé tartozik a Saint Malo templom, a Saint-Sauveur bazilika, a 15. századi óratorony és Dinan egyik legrégebbi háza, a Maison du Gouverner, melyet belülről is érdemes megnézni. A városnézés méltó befejezéseként térjünk be a kikötői éttermek egyikébe.

Quimper

Bár a város gyökerei a római időkig nyúlnak vissza, fénykorát a középkorban élte. Ekkor vált regionális központtá és ekkor indult virágzásnak fazekasipara is, ami jelentősen hozzájárult a város 17. században megindulni anyagi gyarapodásához. A kerámiakészítés hosszú hagyománya Quimper utcáit járva ma is mindenütt visszaköszön. Számtalan helyen árulják a híres quimperi fajanszokat, melyek között többszáz éves darabokat is találunk.
Az Odet-folyó mentén kiépült óváros macskaköves utcáit a Bretagne-ra jellemző favázas házak koszorúzzák. A legszebbeket a Rue Kéréon és a Place Terre au Doc tartogatja.
Lenyűgöző székesegyháza, a Saint-Corentin, a 13-16. században épült, gótikus stílusban. A maga nemében a legrégebbi és egyben a legnagyobb épülete ez Bretagne-nak.

Vitré

Bretagne szívében fekszik a régió talán legszebb történelmi városa. Nagy kiterjedésű és szép állapotban megőrzött óvárosában a favázas házak mellett gyönyörű gótikus épületeket is láthatunk. Vitré egyike Franciaország azon kevés városának, melynek történelmi központja ennyire kompakt gótikus stílusban épült ki. 15-16. századi épületei közül sok olyannyira őrzi eredeti formáját, mintha csak a város virágkorának idején járnánk.
Egyik legszebb látnivalója a 13. századi Notre Dame és a szintén ebből a századból való vár, melyet rengeteg tornya, felvonóhídja és háromszöget formázó alakja tesz különlegessé. Ezt a különös formát a terepviszonyok indokolták, hiszen a vár sziklás talajra épült.
Érdemes végigsétálni egyik legrégebbi utcáján, a Rue de la Beaudrairie-n, ahol egykor a bőrösök és a szűcsök éltek.
Vitré nemcsak nappal, de sötétedés után is gyönyörű látképet mutat, 2000-ben éjszakai kivilágításáért kitüntetést is kapott.

Lannion

Lannion egy nagy kikötőváros a Cote d’Armor partjainál, Bretagne északi részén. Élénk és modern település, mely nemcsak évszázadokkal ezelőtt tett szert jólétre, de napjainkban is képes fejlődni. Tökéletesen hozza harmóniába az ipar jelenlétét és történelmi örökségeinek megőrzését. A város felfedezését érdemes rögtön az óvárosban, a Place du Général du Leclerc és a Rue des Chapeliers környékén kezdeni, ahol a legszebb középkori épületek között sétálhatunk. A szűk utcákban sorakozó 15-16. századi házak sűrűjét hangulatos kávézók bontják meg.
Az óvárosból egy hosszú lépcsősor, az Escalier de Brelevenez vezet fel a 12. századi templomhoz. Megéri leküzdeni a 140 lépcsőfokot, hiszen menet közben egyik oldalon a cserepes háztetőket és a virágokkal teli kerteket láthatjuk, míg másik oldalon a város látképe tárul elénk.
A Lannion körüli homokos tengerpartok egyik legszebb pontja a Cote de Granite Rose, ahol a különleges, rózsaszínű sziklákat láthatjuk.

Concarneau

Bretagne dél-nyugati partjainál fekszik Franciaország harmadik legnagyobb halászati kikötője. A város életében azonban a turizmus is jelentős szerepet játszik, ma már a régió egyik leglátogatottabb városaként emlegethetjük.
A városnézést ősi halásztelepülés mivolta miatt a legjobb halpiacon kezdeni, ami reggel 6-kor nyit. A felfedezést az óvárosban (Ville Close) folytassuk, melynek története a 15. századig nyúlik vissza. Mivel ez Bretagne egyik legnépszerűbb települése, főleg nyáron hiába számítanánk hangulatos, csendes sikátorokra. Az utcákat általában turisták forgataga tölti meg és az óváros szűkös méretei még inkább fokozzák a zsúfoltságot, de ez a látnivalók értékéből semmit sem von le. Az óvároson kívüli rész 18. századi, széles utcái. érdekes kontrasztot alkotnak a középkori városrésszel.
Augusztus utolsó vasárnapján tartják a Kék Háló fesztivált, a színes parádét, amiért rengeteg turista látogat a városba.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version