New York

A világ szuperhatalma, a filmgyártás Mekkája, így nem csoda, hogy az Egyesült Államokról mindenki tud valamit, még akkor is, ha soha nem járt ott. A Szabadság-szobor, Hollywood, Las Vegas, a Fehér Ház az ország jelképei, amiket a világon mindenhol ismernek. Az Amerikát célba vevő turisták első számú úti céljai a nagyvárosok, mint New York, Miami, San Francisco, de akiknek van alkalmuk több alkalommal is utazást tenni az országban, azok nyitottabbak Amerika természeti látnivalói iránt is, mint a Yellowstone és a Yosemite Nemzeti Park, a Grand Canyon vagy a Nagy Tavak vidéke.

Az Egyesült Államok puszta mérete is kizárja, hogy a látnivalóit rangsorolni lehessen, sokszínűsége pedig még inkább lehetetlenné teszi, hogy köztük sorrendet állítsunk fel. Az utazó megteheti, hogy Elvis Presley nyomába ered vagy Walt Disney birodalmát fedezi fel, bejárja a Vadnyugatot vagy az ország születésének történelmi helyszíneit keresi fel.
Annak ellenére, hogy Amerika sok szempontból ismerősnek tűnhet a híradásokon és a filmvásznon keresztül, tele van meglepetésekkel. Igazán megismerni talán még azok számára is lehetetlen vállalkozás, akik éveket szánnak felfedezésére.
Az alábbi válogatásban azokat a helyszíneket gyűjtöttük össze, melyeket a legkülönbözőbb érdeklődésű turisták turisták ezrei, tízezrei választanak úti célnak minden évben.

New York

Maga az adrenalin Amerika hatalmas testében. Sok szempontból tölt be központi szerepet, nagyvárosi életritmusa mellett azonban több helyütt felfedezhető még kisvárosi bája is. Felhőkarcolói a modern kor szimbólumai, bérházai, műemlékei a múltat idézik. Az amerikai függetlenségi háború idején már 33.000 lakója volt, a fejlődésben onnantól kezdve sosem torpant meg. New York hamarosan az ország gazdasági motorja lett, napjainkra az Egyesült Államok legnépesebb városa, egy valódi dzsungel, ahol ezer meg ezer irányba vehetjük utunkat, hogy érdekes helyekre jussunk és felejthetetlen élményeket szerezzünk. Ha az utazó Amerikában csak egyetlen városba látogat el, az ország ízét és zamatát megtapasztalni kétségkívül New York a legjobb hely.

San Diego

San Diego

San Diego rengeteg különböző turistát vonz. Napfényes időjárása, végtelen tengerpartja, a legnagyobb ínyenceket is rabul ejtő gasztronómiája, élénk éjszakai élete és az ország egyik legjobb állatkertje teszi egész évben népszerű úti céllá. Bár méretét tekintve folyamatosan növekszik, az emberben még mindig egy kisváros érzetét kelti, talán éppen emiatt kedvelik annyira a családok és azok a turisták, akik a nyugalmat részesítik előnyben. San Diego kultúrájában a mexikói, spanyol és amerikai vonások keverednek. Határmenti fekvése még tovább fokozza eklektikusságát, ami az építészetben, a társadalom és a szokások tekintetében napjainkban is erőteljesen érvényesül.

Orlando

Nincs még egy olyan városa a világnak, amelyik a gyermekkort akkora becsben tartaná, mint Orlando. A Disney World, a Sea World, az Universal Orlando a gyerekek és a felnőttként is örök gyereknek megmaradt turisták minden álmát valóra váltják. Évente látogatók tízmilliói jönnek el ide a felhőtlen szórakozásért, az önfeledt kikapcsolódás garantált élményéért. Több ezer étterem és üzlet, számtalan golfpálya és a májustól októberig meleg, szubtrópusi időjárás tartja örök lendületben a turizmust, ami egyre inkább kiterjed a vidámparkokon túl a pezsgő város környékére is. A természetvédelmi területeken, gondozott parkokon és kerteken keresztül Orlando visszafogottabb oldalát is meg lehet és érdemes is megismerni.

Cape Cod

Cape Cod

A Bostontól dél-keletre fekvő Cape Cod-félsziget úgy nyúlik bele az Atlanti-óceánba, mint egy óriás rák ollója. A “Massachusetts karja” néven is emlegetett Cape Cod maga a béke szigete, ahova a legtöbben nyaralni és pihenni jönnek. Az élet lassú mederben csordogál, még a nagyobb települések sem vetkőzték le kisvárosi bájukat. Nem véletlen, hogy ez a közeg a hírességeket is mágnesként vonzza. A Broadway és a baseball liga legnagyobbjai ősidők óta töltik itt hosszabb-rövidebb szabadidejüket, de Cape Cod volt a Kennedy-klán kedvenc rejtekhelye is. Ez a hely mindenki számára tartogat valamit, sokszínűségét érzékelteti, hogy partjainál luxus yachtok ringnak, míg a szárazföld belsejében áfonya termesztő gazdaságok bújnak meg.

Charleston

Maga a nosztalgia és a stílus. Charleston évszázados házaival, macskaköves, gázlámpákkal megvilágított utcáival, kísérteties temetőivel, a lovaskocsikkal, a polgárháború előtti építészetével lélegző lenyomata a múltnak. A dél-karolinai város nagyon is büszke arra, hogy a látogatókat nem csak egyszerű városnézésre, de időutazásra is el tudja kalauzolni. Érdekes üzletek, művészeti galériák várják azokat, akik a tömegturizmus főcsapása mentén szeretnének autentikusabb helyekre is eljutni. Charlestonban megelevenedik mindaz, amit a könyvekből vagy a filmekből – pl. az Elfújta a szélből – valaha is elképzeltünk a tipikus amerikai Délről.

Aspen

Nincs párja az Egyesült Államok nyugati részén ennek a városnak. A pénz, a hollywoodi csillogás, a zene, a magabiztosság városa a Téli Meseországnak is becézett Aspen, mely minden felszínesség látszatát keltő jellemzője mögött mégiscsak az egyik legszebb helye Amerikának. Colorado hóval fedett hegyeinek szívében született meg a síelés fellegvára, emberemlékezet óta a világszerte elismert művészek, újságírók, sportolók, színészek kedvenc üdülőhelye, amit elsősorban télen sikkes felkeresni, de Aspen egyre inkább népszerű nyaralóhelyként is. A luxus itt alapvető, de aki ezt nem engedheti magának, a természet közelségében olcsóbban is találhat szálláslehetőséget.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here