Kezdőlap Horvátország Az Adria kellemetlen lakói (tengerisünök és medúzák)

Az Adria kellemetlen lakói (tengerisünök és medúzák)

0

A horvát nyaralástól sokakat riaszt vissza, hogy a sziklás partnak köszönhetően rengeteg a tengerisün a partok közelében, melyek kellő felkészültség hiányában bizony képesek megkeseríteni a strandolást. Medúzák is szép számmal előfordulnak, ezeket ráadásul nehezebb is észrevenni. Elég egy óvatlan pillanat és már meg is csípett. Ez pedig elég fájdalmas élmény.

A tengerisünök könnyen felfedezhetők az Adria vízében, hiszen a kis fekete gömböcök még mélyebben is látszanak a kristálytiszta tengerben. A sziklákra tapadva élnek, a kisebb-nagyobb kövek közt azonban feketeségük ellenére azért előfordul, hogy rejtve maradnak a szem elől. Aki járt már valaha az Adrián, tudja, hogy nem érdemes szandál nélkül elindulni a strandra. Vannak partszakaszok, amelyeket szinte ellepnek és olyan részek is, ahol csak elvétve akad belőlük egy-kettő. Nyaralás előtt utánajárhatunk, hogy a mi strandunkon mennyire áll fenn a tengerisün-veszély, de a cipő beszerzése – akár ott helyben is – azért praktikus, mert ha esetleg egy kirándulás során máshol is fürdeni szeretnénk, így szabadon bemehetünk a vízbe bárhol. A cipő viszont kétélű dolog. Egyrészt a fürdőzőt mindenképpen védi, hiszen a sün tüskéi a gumin vagy műanyagon már nem hatolnak át. Hajlamosak vagyunk viszont elfelejteni, hogy attól, hogy mi szabadon élvezzük a lubickolást, jó lenne ezekre a kis élőlényekre is odafigyelni. Ezért még cipővel is figyeljünk oda, hova lépünk, hogy egy tengerisün se fizessen az életével a mi kikapcsolódásunk öröméért.
Ha mégis annyira vagányak voltunk, hogy nem akartuk ezt a nem éppen trendi lábbelit magunkra rángatni és ennek meg is lett az eredménye, kezdődhet a kezelés. A sün a tüskéin keresztül fecskendezi méreganyagát a bőrbe, ez már önmagában sem kellemes, de még rosszabb lehet, ha a tüske bele is törik a sebbe. Hogy mivel jár a tengerisün csípése? Izomfájdalommal, illetve ha olyan mélyen marad bennünk a tüske, hogy nem tudjuk kiszedni, akkor egy orvos felkeresésével is, mert valahogy el kell távolítani és előfordulhat, hogy csak sebészi úton sikerül. Ha nem ilyen súlyos a baj, akkor ecetes vízbe áztassuk a sérült részt, az feloldja a tüskét és enyhíti a panaszokat, a strapabíróbbak pedig forróvizet is használhatnak, az a méreg ellen hatásos.
A tengerisün egyébként ehető, sok parti vendéglő étlapján megtalálod, ha egy kis revansot vennél…

A medúza még ennél is rosszabb. Egyrészt kevésbé feltűnő, hiszen a vízben lebeg, ide-oda sodródik és mivel eléggé áttetsző, élénk színével sem kelt feltűnést, a fodrozódó hullámok is jótékonyan rejtik. Az Adria két leggyakoribb medúzája a szemölcsös és a gyökérszájú medúza. Jól hangzó elnevezések… A gyökérszájú medúza leginkább az Isztria térségében található meg, de emberre teljesen ártalmatlan.
A medúzacsípés égető fájdalommal jár és ne próbálkozzunk házi módszerekkel, egyből irány az orvos. Többségünk valószínűleg nem tudja elsőre megmondani, hogy mennyire veszélyes egyed okozta a csípést, ezért kell az orvos. A medúzákat jobb csekkolni, hogy vannak-e a közelünkben és ha látunk egyet, ússzunk távol tőle, mert egy hullám váratlanul a közelünkbe sodorhatja. Ne higgyük, hogy utánunk siet, nem fog elkapni, ettől ne pánikoljunk. Úszik szépen mindenki a maga területén tovább.
A medúzával ellepett strandokon, ha súlyosbodik a helyzet, a fürdést tiltani szokták, de ez nagyon ritka. A tengerisünök viszont egyfajta minőségjelzők, hiszen kizárólag a mindenféle szennyezéstől mentes tengervizekben élnek meg. Ha tehát tengerisünt látunk, húzzuk fel azt a fránya cipőt és örüljünk, hogy egy szupertiszta strandot sikerült választanunk!

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version