HallstattAusztria valamennyi festői tája közül egy sem tudja felülmúlni azt a látványt, amit Hallstatt nyújt. A kis falu Salzkammergut büszkesége, igazi alpesi mennyország. Nem túl nagy és nem túl kicsi, 1000 ember él itt, kellőképpen távol van a nagyvárosok nyüzsgésétől, miközben Salzburgot autóval kevesebb, mint 1 óra alatt elérhetjük.

Hallstattban szinte egyáltalán nincs forgalom. Egy kis komp közlekedik ide, mely a legközelebbi vasútállomásról szállítja az utasokat a szelíd vízű hegyi tó partjára, a világ legszebb tóparti településének mondott faluba.
Hallstatt tökéletes helyszín ahhoz, hogy egybeolvadjunk a természettel – osztrák módra.

A vidék már több mint 7000 évvel ezelőtt, a vaskorban is lakott volt. Az itteni sóbányák felfedezése után indult meg jelentősebb letelepedés és a régió hamarosan virágzó kereskedelmi központ lett. Hallstatt Ausztria egyik legrégebbi települése, mely már i.e. 400-ban biztosan létezett. Ezer évvel ezelőtt Európa sóbányászatának központja volt, ez a város gazdasági és kultúrális életének fellendítésében egyaránt éreztette jótékony hatásait. Az ún. Hallstatti korszak a település és a régió virágkora, mely nem kevesebb, mint ezer esztendőt ölel fel.
Mivel története rendkívül hosszú múltra tekint vissza, környékén rengeteg régészeti leletet tártak fel ezidáig. Neolit kori temetőjéből 5000 holttestet hoztak felszínre.

Hallstatt

A mai Hallstatt központja a piactér, ahol csak gyalogosan lehet közlekedni. Az elbűvölő 16. századi házak koszorújában áll a Michaelerkirche, a 16. századi, gótikus stílusú templom. A tópart ékköve ez, mely mellett a település meglehetősen morbid látnivalóját találjuk, a Beinhaust, a Csontok Házát, melyben kihantolt és megtisztított emberi csontokat tárolnak. 1200 koponya van elhelyezve a kriptában, melyek közül 610-et festett, virágos motívumok díszítenek, ezt a hagyományt 1720-ban kezdték el. A koponyák rendezett sorokban helyezkednek el, a legközelebbi rokonok földi maradványai egymás mellett nyugszanak. A Csontok Háza kényszerűségből jött létre, mivel a település méretei nem tették lehetővé, hogy a temetőt kibővítsék, a hamvasztás pedig akkoriban még nem volt engedélyezve. Így a lakóknak nem volt más választásuk, mint a temetkezésre egy alternatív megoldást találni. A holttesteket egy időre a földbe tették, majd kihantolták és csontjaikat itt helyezték el. Érdekes, hogy a hamvasztást a katolikus egyház, mindennek ellenére csupán az 1960-as években tette lehetővé. A legutolsó koponyát 1995-ben helyezték el itt.

Hallstatt méltán büszke sóbányászati múltjára, melyről mindent megtudhatunk a helyi múzeumban, de saját szemünkkel is érdemes megnézni a világ legelső sóbányáját. Az óváros felett elhaladó sikló viszi el ide a látogatókat. Bányász egyenruhát is kapunk és egy kisvonattal juthatunk egyre beljebb a hegy gyomrába, ahol csodálatos földalatti tavak várnak ránk.
A Salzwelten, avagy a Sóvilág Hallstatt elsőszámú attrakciója. Megnézhetjük, milyen módszerekkel bányászták a sót, a régi eszközöket és egy sóban tartósított ember holttestét is láthatjuk.

Hallstatt körzete az UNESCO Világörökségei közé tartozik

Hallstatt körzete a bányákkal együtt az UNESCO Világörökségei közé tartozik, ezért ha erre járunk, a falun kívül is érdemes felfedezést tenni. Innen csupán 4 km-re található a dachsteini jégbarlang, melyben nyaranta koncerteket tartanak. Az Alpok keleti felének egyik legszebb természeti látnivalója ez, a turisták számára kötelező úti cél. A barlangok többsége sokszáz éves, bennük a látványos jégcsapokat kísérteties fényekkel világítják meg. Köztük a leghíresebb az Óriás Jégbarlang és a Mammut-barlang, gyönyörűek a megfagyott vízesések is. A barlang bejárata közel 2000 m-es magasságban található, ezért meleg, vízálló ruhával és strapabíró cipővel készüljünk. A barlangban nagyon hideg van és kint, a hegyek lejtőin is dermesztő szél süvít.

Azt mondják, a tökéletességet elérni lehetetlen, de aki ellátogat a Hallstatti-tó környékére, megcáfolva érzi majd ezt az elvet. Milyennek is képzeljük a legszebb kirándulóhelyet? Kristálytiszta vízű tavak, körös-körül lélegzetelállító hegyek, puhán gördülő, zöld takaróval borított lankák és rajtuk csilingelve legelésző nyájak? Akkor nem kell tovább mennünk. Hallstatt környékén úgy tartják, aki egyszer felfedezi a táj szépségét, újra meg újra vissza fog járni ide. Gyalogos és kerékpáros túraútvonalak szelik át a vidéket, mászásra csábító sziklák magasodnak végig a világörökségi tájon, melyeknek folytonosságát csupán egy-egy hangulatos falu szakítja meg.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here